Tárlat

2024.02.14. 17:15

Szépmíves szűcsök kiállítása Mezőkövesden

A szűcsöket, a szűcsök különleges munkáit mutatja be a Matyó Múzeum időszaki kiállítása.

Boon.hu

Kiállításon

Forrás: mezokovesd.hu

A Szépmíves szűcsök című tárlat megnyitóján elsőként Agócsné Halász Andrea, múzeumvezető köszöntötte a megjelenteket, mutatta be a kiállítás létrejöttének előzményeit. Elmondta, hogy a kiállított tárgyak között a múzeum gyűjteményében fellelhető viseletdarabokat, régi mezőkövesdi szűcsök munkáit, valamint négy, a szakma mai képviselőinek – Barnóczkiné Molnár Erika, Kis Jánosné, Kókáné Pásztor Éva és Csirmaz Zsolt – munkáit láthatják az érdeklődők. Emellett a tárlat emléket állít mezőkövesdi, illetve dél-borsodi neves szűcseinek is. A tárlatot dr. Fekete Zoltán polgármester nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy a szűcs mesterség egy ősi szakma, kialakulása nagyon nyúlik vissza, már az 1000-res években is említést tesz róluk a szakirodalom, a 14. században pedig már népes szűcs céhek is alakultak. 

Szűcs mesterség
Fotó: A kép illusztráció

Eltűnt a mesterség

A szűcs mesterség az első világháború után szinte teljesen eltűnt, azóta csupán néhány mestere dolgozik. A városvezető beszédében kiemelte annak fontosságát, hogy a Matyó Múzeum időről időre olyan kiállításokat rendez, amely rég elfeledett népi, ősi mesterségeket mutat be. Dr. Fekete Zoltán elmondta, hogy 1992-ig majdnem négy évtizeden keresztül működött Mezőkövesden is Szűcs KTSZ, amelynek több tagja még ma is él. Hozzátette, hogy nagy felelősség, hogy ezt a tudást, ezt a szépséget tovább kell adni, ezért köszönet illeti az alkotókat, a mesterséget gyakorlókat azért, hogy viszik tovább a szakmát. 

A kiállítási darabok között láthatóak például a Matyó Múzeum gyűjteményéből hímzett, illetve rátétes kuzsuk, sallangokkal díszített rokka, hímzett kisbunda, szűcsrózsás surccal díszített női viselet, hímzett irhabekecs, táska és kulacs. A mezőkövesdi Barnóczkiné Molnár Erika szűcsmester szűcsmesterséghez kapcsolódó eszközökkel, varrógéppel, bőrvarrócérnával, szakmai könyvvel, próbababával, kucsmával, irhasapkával és kézi szerszámokkal járult hozzá a kiállításhoz. A szintén mezőkövesdi Kis Jánosné szűcsnek egyebek mellett öt irhabundája és hozzájuk tartozó sapkája, matyó mintával díszített gyermek irhamellénye látható a tárlaton. A mezőkövesdi Csirmaz Zsolt szőrmekikészítő kiállított munkái között bárányszőrmék, férfi, női és gyermek bekecsek, szőrméből készített sapkák, valamint pásztorsuba kapott helyett. A bükkábrányi Kókáné Pásztor Éva szűcs népi iparművész pedig zsűrizett munkáival, például négyféle rátétes kesztyűvel, szűcshímzéses mellénnyel, kucsmával, női kalapokkal és férfi kucsmával mutatkozik be a tárlaton.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában