Szájkosarat követelt a kalauz – nem volt igaza

Jogszabály tesz lehetővé már 15 éve, hogy a vakvezető kutyákra nem kötelező szájkosarat tenni – tájékoztatott Berta László a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola kommunikációs vezetője. Vagyis a vonatokon sem kérhetik számon rajtuk, de ezt nem minden kalauz tudja. Pozsgay Dóra mondja el, mi történt vele és Noéval a Pécs-Budapest vonalon. A jogszabályi hátteret is leírják a Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola közleményében.

Panaszt tettek

"Nem először utazom vonattal úgy, hogy ott van mellettem a vakvezető kutyám. Voltak már egyszer-kétszer apró problémáim kalauzokkal, de olyan nagy, mint a mostani, még sohasem. Szerdán a barátommal, Danival és Noéval útra keltünk Budapestre. Ahogy máskor, úgy most is szépen elfoglaltuk a helyünket a Pécs-Budapest járaton, majd vártuk a kalauzt, aki hamarosan meg is érkezett."- mondta el Dóra.

"Megalázó stílusban kérte számon, hogy kié a kutya és miért nincs rajta szájkosár, és azt hajtogatta, hogy ez az életét veszélyezteti, mert bármikor megharaphatja. Elmondtam neki, hogy ő az én vakvezető kutyám, ezért van rajta vakvezető hám, és a jogszabály szerint nem szükséges szájkosarat tenni rá. A reakciója az volt, hogy továbbra is azt hajtogatta, hogy mi van, hogy ha őt megharapja, és hogy mindenáron tegyek rá szájkosarat. Az első megállónál dolga akadt, elment, de aztán újra odaért hozzánk, ahol továbbra is az életét féltette és a szájkosár hiányát hangsúlyozta amellett, hogy nem lát a kutyán olyan jelzést, hogy az vakvezető kutya lenne. A hámon szerepel az alapítvány neve – Baráthegyi Vakvezető Kutya Iskola –, amiben benne van a vakvezető kutya kifejezés, én jeleztem neki, hogy itt van nálam az az igazolványa, ami tanúsítja, hogy Noé vizsgázott vakvezető kutya, sőt még az oltási könyvet is felajánlottam, amiben látszanak az érvényes oltásai is. Ezeket persze nem kérte el, inkább a kutya nagyságára célzott, aki az egész párbeszéd alatt a lábunknál feküdt, meg sem mozdult, és semmilyen tekintetben nem jelentett veszélyt senkire, ugyanis a vakvezetők mind nagyon szelíd kutyák. A MÁV üzletszabályzatára is hivatkoztunk, ami szintén mellettünk szólt, de ez sem hatott rá különösebben." 

"Eddig Pécs és Budapest között csak pozitív élményem volt a kalauzokkal, nem értem, hogy mi baja lehetett velünk. Amint leszálltunk a Keleti pályaudvaron, azonnal mentünk és panaszt tettünk, hiszen úgy gondoltuk, hogy ezt nem hagyhatjuk annyiban, emellett szóltam a Baráthegyi Kutyaiskolának is, hogy muszáj tenni valamit, mert ez szó nélkül nem maradhat. Egyrészt azért, mert senki se beszéljen olyan stílusban egy fogyatékkal élővel, ahogy a kalauz velem, emellett ugyanígy fog cselekedni, ha netán egy másik vonalon szintén találkozik egy segítőkutyával közlekedő személlyel. Vajon a rájuk vonatkozó jogszabályt sem fogja elfogadni, és velük is így fog veszekedni? - tette fel a kérdést. 

„Nagyon kíváncsi vagyok, hogy mi lesz az eredménye az ügynek, és egy kicsit félve fogok újra vonatra szállni az eset után. Igaz, több olyan kalauz van, aki örömmel fogad bennünket, ők nagyon kedvesen szoktak segíteni, de mi van, ha újra beleütközők egy hasonló karakterű ellenőrbe? Persze nem vagyok az a nyuszi, mert most is voltak ellenérveim, példáim, de mit tud csinálni az ember, amikor azokat semmibe nézik?" 

A MÁV válaszára később visszatérünk.