Szépségverseny

2024.02.25. 20:00

Eláruljuk, mit pontoz a Tündérszépek zsűrije

Eszlári Zita beszél róla, aki a Fortuna Tánc- és Divatstúdió vezetője, valamint a 2022-es Tündérszépek országos szépségverseny vármegyei döntőjének a zsűritagja volt.

Répássy Olívia

Munkában a 2022. évi Tündérszépek megyei fordulójának zsűrije

Fotó: Ádám János

Február 5-e óta lehet jelentkezni a 2024. évi Tündérszépek versenyre, amit kiadónk, a Mediaworks Hungary Zrt. két évvel ezelőtt hirdetett meg utoljára. Idén is keresik az ország legszebb hölgyét, aki 18–35 év közötti, és aki a vármegyében él vagy tanul. Fontos, hogy minél hamarabb jelentkezzenek az érdeklődők, mert csak ötven hölgy jut be a regionális fordulóba.

Tapasztalat a versenyről 

Eszlári Zita, a Fortuna Tánc- és Divatstúdió vezetője elmondta, elég sok zsűrizésen vett részt divatbemutatókon és szépségversenyeken, ahol azt tapasztalta, hogy a lányok egyre fiatalabban merik megmutatni magukat. 

Míg húsz évvel ezelőtt a húszas éveiben járó korosztály lépett pódiumra, addig ma már ez a tizenévesek irányába tolódott el.

„Nem tudom, hogy ennek a bátorság vagy az információ áramlása az oka. Tény azonban, hogy a mai fiatalok fejlettebbek is, mint a korábbi évtizedek fiataljai voltak. Szakmán belül azért örülünk a minél kevesebb élettapasztalattal rendelkező, még nem kiforrott egyéniségeknek, mert alakíthatóak, természetesen jó irányba. Fontos, hogy alázatosak legyenek a szakma iránt, hiszen egy szépségver­senyen is meg kell tanulni ízlésesen és minél előnyösebben öltözködni, valamint a színpadi mozgást és a kommunikációt a zsűri előtt” – mesélte a stúdióvezető.

Mit vegyenek fel elsőre? 

A verseny közben a lányok kapnak ruhákat, amiket be kell mutatni, de az első alkalommal, a válogatásra saját ruhát hoznak. 

Ehhez érdemes megkérdezni egy szakembert, mielőtt kiválasztják a szettet

– ajánlotta Eszlári Zita. – Ez ugyanis nagyban befolyásolja a zsűri döntését, mert ha valakinek nem tökéletes az alakja, amire nem megfelelő ruhát vett fel, akkor ez rögtön kiütközik. Legfontosabb, hogy nőies legyen a ruha. Hátrány, ha valakit meghatároz a divat, ami most a sportosabb öltözék, és felvesz egy tornacipőt a miniruhához, ez azonban nem nyerő a zsűri szemében. Érdemes vinni egy körömcipőt, ami magas sarka miatt kiemeli a szépen megformált vádlit” – magyarázta a szakember, aki szerint a divat nem mindenkinek áll jól.

Visszatérő ruhák 

„A divat huszonöt-harminc évente ismétlődik, így egy-egy olyan darabomat, amitől az idők folyamán nem váltam meg, még a lányaim is örömmel hordják – mondta a stúdióvezető. – A divat színeiben van nagyobb változás az évek alatt, de ez persze évszakonként is változik. Most a világosabb krémszín a jellemző, amit a metálosabbakkal lehet variálni: ezüsttel, arannyal, bronzzal. Ezekhez társul még valamilyen szín: most a zöld és a kék árnyalatai. Tavasszal ez a sárga lesz, nyáron pedig a neonok. Fazonban visszatértek a trapéz- és az egyenes szárú nadrágok. Van azonban, ami nem változik: a mini szoknyában és sortban egyaránt” – sorolta Eszlári Zita, aki hozzátette, nemrég volt divat a hatvanas évek overallja is.

Nevezz még most, mielőtt betelnek a helyek

Saját portfólióval is lehet jelentkezni, de profi fotóssal el is készítjük első saját fotósorozatát annak, aki ezt kéri. Borsod-Abaúj-Zemplén vármegye szépségei Hajdú-Bihar, valamint Szabolcs-Szatmár-Bereg hölgyeivel versengenek majd a továbbjutásért. A regionális előválogató április 8-án indul. NEVEZZ MIELŐBB, mert a regionális fordulóba legfeljebb ötven hölgy juthat be. A zsűrizés a jelentkezéssel együtt indul!

A jelentkezés részleteiről itt olvashat.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában