Nem könnyű

2024.02.23. 11:34

Sosincs túl korán, félő, betelnek a tábori helyek

A szülők nagy többségének komoly fejtörést okoz a gyermekek elhelyezése a nyári időszakban. Megoldás lehet ilyenkor a tábor. A választás nem könnyű, hiszen jelentős a kínálat.

Galambos Eszter

Vissza a vadonba: erdőben táborozó gyerekek. Időben kell elkezdeni a szervezést, mert nem könnyű jó nyári tábort kifogni

Fotó: MW

Sokan kínálnak tábori időtöltést a nyári vakáció idejére a gyerekeknek. A szolgáltatást – napközis és ottalvós tábort – szervezők között megtalálhatóak az egyházak, társadalmi szervezetek, alapítványok, üzleti jellegű vállalkozások. 

Vannak változások is. A szakportálnak tekinthető Táborfigyelő ügyvezetője, Tóth Béla például arra hívja fel a figyelmet: egyre fontosabbá válik, hogy a szülők időben lefoglalják gyermekeik nyári táborait, annak érdekében, hogy biztosítsák a gyerekek megfelelő nyári felügyeletét és élménydús időtöltését. A vakáció rövidülése – a tavalyi tizenegy héthez képest idén tíz héttel lehet számolni – és a kínálat szűkülése miatt a táborok kapacitása korlátozottabb, így az időben történő foglalás lehet a kulcs a megfelelő programokhoz való hozzáféréshez. 

Visszajáró gyerekek 

Két példát mutatunk a környékünkről. Immár negyedik éve szervez szakembercsapatával napközis táborokat a Martinkertvárosba Almásiné Kléri Beáta, a Szivárvány Kuckó Mozgás-fejlesztőstúdió és Kisgyermek Szabadidős Központ megálmodója és vezetője. Több témában is indítanak táborokat júliusban és augusztusban, hét héten keresztül, hároméves kortól tízéves korig. Az érdeklődő szülők széles palettából választhatnak. A tábor sikerét jelzi, hogy már most van olyan hét, amelyikre nem tudnak több jelentkezőt fogadni. Azt tapasztalják, hogy a meghirdetés után nagyon gyorsan betelnek a helyek. Sok a visszajáró gyermek, az is előfordul, hogy akár több turnusra is beíratják. A város minden részéből jönnek jelentkezők, sőt budapesti táborozójuk is volt már. A Zenével az Ifjú Tehetségekért Alapítvány hat éve kínál lehetőséget az énekléshez, színészmesterséghez kedvet és tehetséget érző fiataloknak a táborozásra. 

Többnapos, turisztikai célú belföldi utazások száma Magyarországon 3p63 0223

Cselepák Balázs, az alapítvány művészeti vezetője elmondta: két éve új helyszínen, gyönyörű természeti környezetben a Varbói-tó partjára várják a jelentkezőket a Hangok Varázsa Táborba. Interaktív, intenzív táborról van szó, ahol a gyerekek egész nap szövegeket, dalokat tanulnak, gyakorolnak művésztanárok segítségével. A zárónapon a kész előadást egy befogadóintézmény – ami általában művelődési ház – színpadán mutatják be a szülők, rokonok, barátok számára. Az elmúlt évek tapasztalatai alapján összegezhető: az ország minden tájáról érkeznek jelentkezők, és idén már határon túlról is van érdeklődés.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában