Kitüntetés

2023.12.10. 14:00

Ózd díszpolgára lett Majka (fotókkal)

A népszerű előadó, televíziós műsorvezető mindig is fontosnak tartotta, hogy a napi munkája mellett népszerűsítse, segítse Ózdot.

Marosréti Ervin

Majoros Péter Majka

Fotó: ÉM

Az egykori kohászváros legmagasabb elismerését vehette át Majoros Péter. A 44 esztendős előadó, televíziós műsorvezető időrendben a település 53. díszpolgára lett. 

Az átadó ünnepséget a Tiszti Kaszinó tükörtermében tartották meg, ahol Majka családja, gyermek - és fiatalkori barátai is részt vettek. A program első részében az ÓMI Zenész Színház tehetséges növendéke, Rási Zorka énekelt, majd Janiczak Dávid polgármester köszöntötte a kitüntetettet és a megjelent vendégeket.

Utat tört magának

Majka egy olyan példa előttem és szerintem valamennyi ózdi előtt, ami és aki egyértelműen követendő

- fogalmazott köszöntőjében Ózd polgármestere. - Két évtizeden keresztül itt élt köztünk, a fiatalságát a szülővárosának szentelte. Voltak jobb és nehezebb időszakok, mígnem megtalálta azt a lehetőséget, ami elhozhatja a sikert számára. Nem tudta, hogyan is tudhatta volna, hogy a Való Világba vezető útja vajon hová vezet a való világban. Onnantól kezdve ugyanis csak rajta múlt, hogy mit hoz ki belőle. A műsor megadta az ismertséget, ezután viszont a nagyváros és a szakma útvesztőjében is el kellett igazodnia. Nemcsak Ózdon, hanem itt is voltak buktatók, de a tehetség - ahogy mondani szokás - előbb-utóbb utat tör magának.

Janiczak Dávid kiemelte: 

Majka profizmusa évről-évre egyre inkább érezhető volt. A Belehalok című dal átütő sikere után pedig nem volt kérdés: megérkezett hazánk egyik Top-előadója. Ennek most már több mint egy évtizede, Péter  sikere pedig azóta is töretlen.

- Nem rugaszkodott el a valóságtól, a fiatalkori barátai megmaradtak, és nem feledkezett el a szülővárosáról sem. Igaz, most már több mint két évtizede nem él köztünk, az Ózdi Hős jelző azonban mégis rajta maradt. Így van ez rendjén. Sokat küzdünk azzal, hogy a városunkkal kapcsolatban a megítélés megváltozzon, levetkőzzük magunkról az előítéleteket. Nem egyszerű, sőt nehéz feladat. Majka azonban ebben is segítséget tud nyújtani. Rajta keresztül ugyanis az ország bármely pontján azt látják az emberek, hogy Ózdon is voltak, vannak tehetségek.

Még 2021-ben

Majoros Péter díszpolgári címét Zsuponyó Anett alpolgármester terjesztette fel még 2021-ben, amit a város polgármestere és a képviselő-testületi is támogatott. A hivatalos indoklás szerint Ózd Város jó hírnevét vivő zenei és televíziós pályafutása, szülővárosához kötődése, az egészségügy és sport területén nyújtott önzetlen és jótékony támogatása, személyes példamutatása elismeréseként kapta a díjat a népszerű előadó, aki az elismerés átvétele után a vendégekkel megosztotta a gondolatait is.

Hálás vagyok szülővárosomnak, hogy gondoltak rám, és ilyen rangos elismerést kaptam. Számomra Budapesten sem volt kérdés, hogy ózdi vagyok és szívem mélyén mindig is az maradok

- tette hozzá Majoros Majka Péter, Ózd 53. díszpolgára. - Nagyon sok fiatalkori emlék és élmény fűz a településhez, a személyes kapcsolatokat pedig mind a mai napig fenntartom. Fontos a család, fontosak a barátok. Kimondani is sokkoló: már 21 éve nem élek is, de hálás vagyok Ózdnak, hogy kitanított, felnevelt, és ennyi idő után sem feledkezett meg rólam. Sok díjat kaptam, mint mindenki, így én is nagyon szeretem az elismeréseket. Két éve a borsodi önkormányzat alkotói díját vehettem át, most pedig díszpolgár lettem Ózdon. Számomra mindkettő fantasztikus dolog. Dancsok Tamás, Lampii barátom szokta mondani, hogy kétféle ember létezik: az egyik ózdi, a másik pedig az akar lenni. Van benne valami.

Új műsor készül

A díszpolgári cím átvétele után egy pódiumbeszélgetés során Majka visszaidézte az ózdi éveket, pályafutásának kezdetét. Beszélt a buktatókról, a sikerekről és a komoly áttörésekről is.

Majka és családja a díjátadó rendezvényen | Fotó: Marosréti Ervin

- Megjelenés előtt sokszor gondoltam azt, hogy egy-egy dalból sláger lesz, aztán mégsem így alakult. Teljesen kiszámíthatatlan, hogy végül mi lesz belőle - fogalmazott Majka. - Az új videóklip, a Balhé fogadtatása kedvező, szeretik az emberek. Most is legalább nyolc-kilenc olyan dalunk van, ami kiadásra vár, úgyhogy ebből a szempontból az előttünk álló időszak termékenynek ígérkezik. Tavasszal pedig igyekszünk újra bevenni az MVM Dome-ot, hazánk legnagyobb fedett csarnokát. A 80-as, 90-es évek slágereit ötvözzük a saját dalainkkal, tehát egy érdekes és teljesen új program vár az emberekre. Egy olyan látványvilággal, ami ugyancsak kuriózum lesz. Bízom benne, hogy sok ózdi is ellátogat majd a bulira, mert mindig nagy öröm számomra, ha találkozhatok velük.  

Majoros Péter nem csupán a rangos elismerés átvétele kapcsán látogatott haza: másnap részt vett, és pályára lépett az Ózd Városi Egyesület 40. évfordulójára szervezett labdarúgó gálamérkőzésen is, ahonnan már Ózd díszpolgáraként térhetett vissza Budapestre, pontosabban jelenlegi otthonába, Fótra.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában