Digitális oktatás

2023.12.05. 20:32

Notebookokkal lettek gazdagabbak Sajóvámoson a diákok

Olyan infrastruktúrát biztosítanak, amelyek segítenek a diákoknak a tudásuk elmélyítésében.

Ujlaki Attila

Szentkirályi Alexandra, Demeter Zoltán és Váradi Lajos az átadáson

Fotó: Ádám János

Notebookokat adtak át Sajóvámoson a helyi általános iskola hetedik osztályos diákoknak. Az új számítógépeket Szentkirályi Alexandra Kormányszóvivő adta át, aki arról beszélt, hogy korábban soha nem látott lehetőség ez a mostani fiatalok számára. „Korábban mikor én fiatal voltam emlékszem arra, hogy óriási közelharcokat vívtunk azért, hogy néhány percre egy számítógépek közelébe kerüljünk” – ismertette. Hozzátette: ma már szinte mindenki számára elérhető a digitális világ a számítógépek által.

Az élet részévé vált

„Az életünk része lett a digitális világ, elég csak arra gondolni, hogy az ügyeinket is könnyedén és gyorsan intézzük számitógépen” – hangsúlyozta. Rámutatott: az látható, hogy kikerülhetetlen a digitalizáció robbanása a világban. „A digitális ismeretek megléte kiemelten fontos ebben a korban és ehhez nagy segítséget nyújtanak a most átadott eszközök a gyermekek számára” – húzta alá. 

Arra is kitért, hogy a magyar kormány további céljai közt szerepel, hogy más évfolyamok is kapjanak majd számítógépeket. „Ez csak egy eszköz az a fontos, hogy a diákok és tanárok hozzátudják tenni azt a pluszt, amely az álmok megvalósításához szükséges” – részletezte.

Rengeteg új lehetőség

Demeter Zoltán arról beszélt, hogy országszerte több mint százezer laptopot oszt szét a magyar kormány az állami és egyházi iskolákban tanuló diákok számára. „Az ember életében nagyon fontos a tanulás és erre fontos, hogy minden eszköz meglegyen” – mondta. Rámutatott: ezen az eseményen nem csak eszközöket adnak át, hanem lehetőségeket is, hogy a tanulók minél könnyebben tudjanak a fejlődés útjára lépni. 

„Az oktatásban való részvétel és tanulás mindannyiunk számára fontos és a most kiosztásra kerülő notebookok kapuk a tanuláshoz” – részletezte. Azt is elmondta, hogy ezek által a gyermekek könnyebben tudják felfedezi a világot és megérteni a tudományokat és a művészetet. „A magyar kormány számára kiemelten fontos az, hogy megfelelő hátteret tudjon biztosítani ahhoz, hogy a gyermekeknek minden szükséges feltétel adott legyen ahhoz, hogy minél jobban tudjanak fejlődni az oktatás területén” – emelte ki. Arra is rámutatott: olyan infrastruktúrát biztosítanak, amelyek segítenek a diákoknak a tudásuk elmélyítésében.

Cél a digitális esélyegyenlőség

Demeter Zoltán arról is beszélt, hogy fontos cél, hogy minden egyes gyermeknek meglegyen az a lehetőség, hogy megfelelő eszközökkel tudjon tanulni. „Manapság már elkerülhetetlen a digitalizáció az oktatás során, hiszen elég felnyitni egy ilyen gépet és egy percen belül minden előttünk van” – mondta. Azt is aláhúzta: a mostani eszközök könnyen hordozhatók, így a diákok egyszerűen tudják magukkal vinni, így mindenki számára előnyös lesz. 

Váradi Lajos polgármester azt hangsúlyozta, hogy a notebookok jó helyre kerülnek és reméli, hogy a diákok versenyképes tanulását fogja elősegíteni. „Ez egy olyan program, amely elősegíti a digitális esélyegyenlőséget” – mondta.

Jövőre folytatódik

Folytatódik az oktatás modernizációja és digitális fejlesztése. A következő napokban megint rengeteg diák kap notebookot. A program a tervek szerint 2024 tavaszán az 5., 6. és 9. évfolyamon tanuló diákok eszközeinek kiosztásával folytatódik. A mostani notebookok annak a programnak a keretében kerültek átadásra, amely összesen 36 milliárd forint értékben valósul meg országszerte összesen 140 ezer notebook kiosztása révén. 

Maruzsa Zoltán a Belügyminisztérium köznevelésért felelős államtitkára korábban elmondta: nemcsak az állami, hanem az egyházi és a magánfenntartású köznevelési intézmények tanulói is igényelhettek hordozható számítógépet, így 1462 településen 2572 iskolában, több mint 3000 feladatellátási helyen osztanak ki ilyen eszközöket. A szolgáltató állam koncepciójába illeszkedő módon azt tűzték ki célul, hogy az 5. évfolyamtól a 12. évfolyamig minden tanuló, aki igényli, kapjon egy hordozható számítógépet, amellyel hozzá tud férni mindazon fejlesztéshez, amely eddig megvalósult, illetve a jövőben megvalósul – hangsúlyozta az államtitkár. 

Elmondta, ez 579 ezer hordozható számítógépet jelent, ebből 55 ezret már tavaly tavasszal megkaptak a pedagógusok. Az első 65 ezer eszközt akkor a 9. évfolyamosoknak osztották ki. Most a program második eleméhez érkeztek el: a 7. és 10. évfolyamon tanulóknak osztanak notebookokat – tette hozzá.

Teljes digitalizáció

Az államtitkár közlése szerint még két „notebook-osztás” lesz a következő két évben. Amikor ennek a végére érünk, akkor a magyar köznevelés digitalizációjáról elmondhatjuk, hogy egy történelmi átalakuláson vittük keresztül – fogalmazott. Az oktatási rendszerek előtt álló legnagyobb kihívás manapság és a következő években is a digitalizáció. A magyar oktatási rendszerben jelentős állami fejlesztések zajlanak annak megerősítése érdekében – tette hozzá Maruzsa Zoltán. 

A 2020-as köznevelési stratégia egyik markáns eleme volt az oktatási rendszer digitalizációja – mutatott rá, majd ennek pillérei között említette a KRÉTA-rendszert és annak idegen nyelvi modulját, továbbá a kifejlesztett okostankönyveket, a digitalizált kompetenciaméréseket, valamint az okostantermeket.

Csaknem 400 milliárd oktatásfejlesztésre

Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a program kapcsán korábban kiemelte: az elfogadott költségvetés szerint jövőre 393 milliárd forinttal többet költenek oktatásra, és a kormány célja, hogy a magyar diákok a legkorszerűbb eszközöket és a különböző tudást tartalmazó portálokat készségszinten tudják használni. Magyarországon az elmúlt években ezermilliárd forint értékben több mint 4500 iskolai és óvodai fejlesztés valósult meg. 

Mint mondta, a notebook-osztás is azért valósul meg, hogy az a tanuló is meg tudja szerezni a szükséges tudást, aki ilyen eszközzel nem rendelkezik. Rétvári Bence közölte azt is, az elmúlt években 3957 iskolai feladatellátási helyen építettek ki wifihálózatot, és 1925 helyen történt sávszélesség-bővítés. Továbbá hétmilliárd forint értékben alakítottak ki okostantermeket, 180 iskolába érkeztek és érkeznek digitális vizuális eszközök, valamint 180 interaktív panelt helyeztek ki iskolákban.

A pedagógusokat is segítik

Hajnal Gabriella, a Klebelsberg Központ elnöke korábban azt közölte, a notebook-osztás lebonyolítója a központ, és mintegy ötszáz fenntartóval kellett felvenniük a kapcsolatot, hogy mindenkinek legyen lehetősége az eszköz igénylésére. Megjegyezte, hogy a már említett 55 ezer pedagógus mellett egy másik program során korábban 45 ezer kapott notebookot, így ma már százezer pedagógusnál van államilag támogatott ilyen eszköz.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában