2023.12.01. 16:59
Mutatjuk, hogy jár majd a miskolci adventi villamos
Azt még nem tudjuk, hogy pontosan milyen az idei ünnepre szánt szerelvény, de egy-két információt már sikerült elcsípni.
Ez még a tavalyi...
Fotó: Ádám János
Először Veres Pál polgármester Facebook-bejegyzéséből sejthettük, hogy az idei év végi ünnepekre szánt miskolci adventi villamos más lesz, mint a korábbi. Aztán a szerelvény gazdája, az MVK Zrt. is posztolt néhány sejtelmes képet arról, hogyan is készül a vadonatúj ünnepi szerelvény.
Közben az is kiderült, hogy december 3-án, vasárnap gördül majd ki a sínekre az idei miskolci adventi villamos. Ezt maga az MVK is megerősítette a közösségi portálon: "Hoztunk ma nektek egy pici ízelítőt a 2023-as miskolci adventi villamosból, amely a hagyományokhoz híven, most is advent első vasárnapján, azaz idén december 3-án fog a remízből kívül-belül megújulva kigördülni..."
A vasárnap tehát egy izgatottan várt nap lesz. Mi már azt is tudjuk, hogy először a Tiszai pályaudrvarról indul az ünnepi járat, mégpedig vasárnap 16:50-kor. Visszafelé Felső-Majláthról 17:35-kor rajtol és még aznap fordult egyet 18.20-as indulással a Tiszairól, és 19:05-kor Majláthról.
Az adventi villamos idei tervezett menetrendje:
December 3-án, vasárnap az indulás időpontjai:
Tiszai pályaudvarról: 16:50, 18:20
Felső-Majláthról: 17:35, 19:05
Tanítási időszakban munkanapokon:
Tiszai pályaudvarról: 10:20, 11:45, 13:15, 14:45, 16:15, 17:35, 18:57
Felső-Majláthról: 11:00, 12:30, 14:00, 15:30, 16:53, 18:15, 19:37
Tanszünetben munkanapokon:
Tiszai pályaudvarról: 10:22, 11:45, 13:15, 14:47, 16:17, 17:35, 18:57
Felső-Majláthról: 11:00, 12:30, 14:00, 15:30, 16:57, 18:17, 19:37
Szombati napokon:
Tiszai pályaudvarról: 10:20, 11:45, 13:15, 14:45, 16:15, 17:35, 18:57
Felső-Majláthról: 11:00, 12:32, 14:00, 15:30, 16:53, 18:15, 19:37
Vasárnapokon és ünnepnapokon:
Tiszai pályaudvarról: 10:20, 11:45, 13:15, 14:45, 16:15, 17:35, 18:57
Felső-Majláthról: 11:00, 12:30, 14:00, 15:30, 16:53, 18:15, 19:37
Kiegészítő információk a menetrendhez:
- december 04-től 2023. december 21-ig munkanapokon tanítási menetrend szerint közlekedik
- december 06-án a Tiszai pályaudvar végállomásról 17:35-ös és 18:57-es, illetve Felső-Majláth végállomásról 18:15-ös és 19:37-es járatában különjáratként közlekedik, utasokat nem szállít
- december 17-én a régiségvásár miatt, csak délután közlekedik, az első indulása a Tiszai pályaudvarról: 16:15, Felső-Majláthról: 16:53
- december 22-től 2023. december 29-ig munkanapokon tanszüneti menetrend szerint közlekedik
- december 24-én a vasárnapi menetrend szerint, de rövidebb üzemidővel közlekedik, az utolsó indulása a Tiszai pályaudvarról: 11:45, Felső-Majláthról: 12:30
- december 25-én és december 26-án vasárnapi menetrend szerint közlekedik
- december 31-én délután nem közlekedik, utolsó indulások a Tiszai pályaudvarról 11:45, Felső-Majláthról: 12:30
- január 1-jén a vasárnapi menetrend szerint jár, de rövidebb üzemidővel; az első indulása a Tiszai pályaudvarról: 14:45, Felső-Majláthról: 15:30
- január 02-től 2024. január 05-ig munkanapokon tanszüneti menetrend szerint közlekedik