2023.12.10. 12:00
A Herman mellett a Fényi és a Földes is a száz között az országos ranglistán
A HVG új rangsorában előkelő helyet ért el három miskolci középiskola.
Tizenkilencedik helyen áll a Herman Ottó Gimnázium a HVG új középiskolai rangsorában, ami igen előkelő hely, írtuk korábban. A gimnázium javítani is tudott, hiszen tavaly a 30. helyen volt a Top100-ban. Most pedig kérdéseinkre válaszolt az ötvenhatodik helyet elért Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda, valamint a 84. helyen lévő Földes Ferenc Gimnázium.
Büszkék erősségeikre
A Fényi Gyula Jezsuita Gimnázium, Kollégium és Óvoda előtt 57 középiskola van a rangsorban, de többen is osztoznak ugyanazon az eredményen.
"Az elmúlt két évet tekintve, minden évben léptünk előre, és ez arról tanúskodik, hogy eredményes az az oktatási-nevelési munka, amelyet végeznek a kollégáim nap mint nap – nyilatkozta Bukovszki Edit nevelési igazgatóhelyettes. – Ha a részletes eredményeket nézzük, akkor kirajzolódik az a tendencia, hogy vannak erősségeink, amelyekre joggal lehetünk büszkék. Ilyen a történelem, matematika és az idegen nyelvek. Noha a rangsorban csak közvetetten jelenik meg, de mégis ott vannak benne azok a versenyeredmények, OKTV helyezések, közösség-, és személyiségfejlesztő projektek is, amelyek a tehetséggondozás és személyiségfejlesztés terén végzett munkát dicsérik, és tágabb kontextusát adják a pedagógiai munkánknak."
A tanulás legyen minőségi!
Az igazgatóhelyettes beszélt arról is, természetesen látják azokat a területeket, ahová a jövőben kell helyezni a fókuszt.
![](https://cdn.boon.hu/2023/12/5_0MXkIrm-jGF568sQAYWvWcVZQA_JouZcRIy1BYtPI/fit/850/478/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2U2MTg0MGQyZGI3NjRlYjBhYzM1YmU3OTY1MGUyZDMy.jpg)
Fotó: olvasó
"Más iskolákhoz hasonlóan mi is keressük a válaszokat a digitalizációra és a diákok még eredményesebb motiválásának kérdéseire. Ennek érdekében stratégiai döntéseket kell hoznunk, amelyeket a kollégák módszertani tudására és tapasztalatára, valamint az ignáci pedagógia elveire alapozva közösen valósítunk majd meg – mondta a boon.hu-nak, majd hozzátette, számukra kiemelt jelentőséggel bír a magas szintű akadémiai munkával együtt zajló személyes törődés, diákjaik jellemének fejlődése és a közösségi együttműködés. – A tanulás és a tudás érték az iskolában, nem mindegy azonban, hogy hogyan alakul ki ez a tudás. A minőségi tanulás és a jellemfejlesztés érdekében nagy hangsúlyt helyezünk olyan, kevésbé számszerűsíthető területekre is, mint diákjaink és munkatársaink érzelmi és spirituális intelligenciájának fejlesztése és erősítése, valamint a közösség tagjainak fizikai és mentális egészségének karban tartása. Valljuk, hogy az együttműködés, egymás segítése, a közösségi tanulás, a tanár és diák közös munkája adják azt a biztos alapot, amelyen a szép eredmények születnek."
A 84. hely is kiemelkedő
A Földes Ferenc Gimnázium igazgatója, Fazekas Róbert szerint sok száz gimnázium közül bekerülni az első százba, kitüntető eredmény.
![](https://cdn.boon.hu/2023/12/p6wVuHDfQWy8aVJowzwvUHflcD51V0BWE3llmM-T0KM/fit/1024/643/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzYyMTQ5ZDg0MGIzMzQ1Mjk4ZDYzM2EyZmI3YThmZmNk.jpg)
Fotó: ÉM
"Még akkor is, ha ez nem fedi le az iskola profilját, hiszen tehetséggondozó gimnázium vagyunk a természettudományokra fókuszálva. Sokat kell dolgozniuk tanárainknak, hogy a tehetséges gyerekeket felkészültté neveljék. Ráadásul a társadalmi hátránykompenzáció is szerepet kap oktatási intézményünkben: részt veszünk felnőttoktatásban is" – mondta az igazgató.