Összefogás

2023.11.29. 15:38

Segítő kezek az ózdi vak férfinak

Az ózdi Czeber Bélát többen is segítik, hogy a nehézségek ellenére jobb körülmények között vészelje át a telet.

Marosréti Ervin

Fotó: ME

A Magyar Református Szeretetszolgálat most már egy esztendeje segíti a hódoscsépányi városrészben élő Czeber Bélát. Az idős férfi egy peremkerületi házban lakik, amely mostanra rendkívül rossz állapotba került. A családját elveszítette, magányosan tölti a mindennapjait, ezt tetézte, hogy az elmúlt időszakban kétszer is kirabolták. A ruhaneműit, a tüzelőjét és a telefonját is elvitték, ráadásul a szürkehályog is megtámadta a szemét. Megvakult, ami tovább nehezíti a mindennapjait. Most pedig itt a tél, de egy összefogásnak köszönhetően jó esély van arra, hogy normális mederbe kerüljön az élete.

400 ezer

– A Magyar Református Szeretetszolgálat többnyire közösségeket szokott támogatni, segíteni. Egy magánember által megosztott poszt után azonban Béla bácsi ügyében komoly összefogás alakult ki - fogalmazott a helyszínen Juhász Márton ügyvezető igazgató. – Különböző felajánlóktól 400 ezer forint gyűlt össze, sőt egy osztrák közösség is jelezte, hogy szeretné támogatni a háznál folyó munkát. Egy cégtől nyílászárókat kaptunk, kályhákat vásároltunk, illetve felvettük a kapcsolatot az Ózdi Szakképzési Centrum Gábor Áron Szakképző Iskolával, akik ugyancsak az ügy mellé álltak.

Tizedikes diákok

Az iskola diákjai az ingatlan felújításában vesznek részt. Ajtókat, ablakokat cserélnek, hogy Czeber Béla számára a téli hónapok sokkal jobban teljenek. Korábban rágcsálóirtás is történt  a házban, a szeretetszolgálat azonban szeretne odáig eljutni, hogy a vakolás és a festés mellett idővel az áramszolgáltatást is visszaállítsák a férfinál.

– Tüzelőt és élelmiszert is hetente többször hoznak a kollégáink - tette hozzá Juhász Márton. - Ezt így jobban be lehet osztani, és nincs kitéve annak, hogy esetleg ismét eltulajdonítsák tőle. Emellett igyekszünk segítséget nyújtani abban is, hogy a szemműtétje minél hamarabb megvalósuljon.

Reméli, hogy láthat

Czeber Béla évtizedeken keresztül több helyen dolgozott, az élet azonban olyan tragédiákkal sújtotta, ami ellehetetlenítette a mindennapjait. Most azonban a széles összefogásnak köszönhetően újra kezd reménykedni.

– A látásom elvesztése szinte alig tudok valamit elvégezni, de szerencsére a Magyar Református Szeretetszolgálat munkatársai mindenben segítenek - erősítette meg Czeber Béla. - Élelmiszert és ruhát hoznak nekem, amit nem is tudom, hogy köszönjek meg nekik. A szememről a doktornő leszedett egy árpát, jövő héten pedig újabb kezelés következik, annak érdekében, hogy ismét lássak. Ezt a nagy összefogást pedig meg sem fogom tudni köszönni, de nagyon hálás vagyok a szeretetszolgálatnak és az összes felajánlónak.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában