Tudta?

2023.11.15. 20:00

Csak decemberre lehet kész a Búza téri aluljáró - Fotók!

Miskolc - Meglestük, hogy áll Miskolc legforgalmasabb gyalogos aluljárója, a Búza téri felújítása.

Szaniszló Bálint

Lezárták az aluljárót

Fotó: SZB

„A tervezett ütemben zajlik a Búza téri aluljáró felújítása” - fogalmaz a miskolci városháza sajtó osztálya által küldött sajtóközlemény. A közlésből megtudhatjuk, hogy jelenleg a burkolás van folyamatban, ezen a héten a negyedik, egyben utolsó lépcsősor kap új burkolatot.

Mindezzel párhuzamosan a megszáradt lépcsősorokon a fugázást is elkezdték a szakemberek, majd a korlátokat is kihelyezik. Ezzel a lépcsősorok felújítása befejeződik, de mivel a beruházás kiterjed az aluljáró teljes rekonstrukciójára, ezért több részmunka még hátra van.

A mennyezet például már kapott egy új festékréteget, de mivel az 1979-es átadás óta nem volt lefestve, így további festésre is szükség lesz. Az oldalfalat eredeti állapotában szeretnék visszaállítani, ezért lekerülnek onnan a reklámtáblák és a matricák.

A felújítása munkálatok egyébként a hétvégén is zajlanak, az átadás - előreláthatólag - december elején történhet meg.

Életveszélyessé vált 

Mint ismert, életveszélyesen leromlott az 1978-ban épült Búza téri aluljáró lépcsőinek állapota, a probléma megoldása érdekében Miskolc önkormányzata úgy döntött, valamennyi lépcsősort felújítja. A három ütemben történő munka szeptember 11-én megkezdődött, az első ütemben a Centrum felőli kijárat lezárásával. Aztán tovább bonyolódott a helyzet, az építők úgy döntöttek, hatékonyabb úgy a munka, ha mind a három irányból lezárják az aluljárót. A lent működő boltokat a Centrum felőli lépcsősoron lehet megközelíteni.

Úgy másfél évvel ezelőtt is szóvá tettük - és azóta időről időre –, hogy a Búza téri aluljáró aluljáró állapota köszönő viszonyban sincs közlekedési fontosságával. A Boon.hu cikkei arról szóltak, az aluljáró elhanyagolt, erősen felújításra szorult állapotú. Már a felületes szemlélő is láthatta hónapokkal ezelőtt, hogy gyakorlatilag minden eleme javításra, cserére szorul. A lépcsőelemek meglazultak, a fémelemek rozsdálnak.

Jobb későn, mint soha?  

A helyzet aztán drasztikusan tovább romlott. A lépcsősorok állapota olyan volt, hogy azokat már csak az imádság tartotta. Kilazultak, kifordultak a lépcsőfokok. Egyre többen félve használták a lépcsőket, tartva a  balesetveszélytől.

Aztán egyszer csak úgy döntött a városvezetés, hogy mégiscsak van pénz az aluljáróra. Maga Veres Pál polgármester jelentette be, hogy mintegy 50 millió forintba kerül a lépcsősorok újraépítése. Azt mondta, hogy kerül, amibe kerül, megoldják a gondot.

Azt mondták, nincs rá pénz!   

Dr. Mokrai Mihály, a terület DK-s önkormányzati képviselője egyébként a tavaly májusi önkormányzati ülésen közérdekű hozzászólásban sürgette a városvezetést a probléma megoldására, az aluljáró felújítására. Veres Pál polgármester írásban válaszolt néhány hét múlva a képviselőnek egy diplomatikusan bevezetett levélben: „Miskolc Megyei Jogú Város Önkormányzata a lehetőségeihez mérten törekszik a tisztelt képviselő úr által is jelzett – régóta ismert és orvoslásra váró – probléma mielőbbi megoldására.” Kiderült azonban, hogy a felújítás - a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. szerint - mintegy 50 millió forintba kerülne. A városnak pedig nincs pénze az egyre romló állagú aluljáró felújítására, de - mint fogalmazott a levél – „folyamatosan vizsgálja azon lehetőségek körét, amelyek következtében mielőbb sor kerülhet a Búza téri gyalogos aluljáró korszerűsítésére...” 

Ez a helyzet változott meg úgy, hogy lassan befejezéséhez közelít a felújítás.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában