Vélemény

2023.11.10. 14:18

„Megbukott az MVK új menetrendje is, immáron 101-szer”

A helyi Fidesz-KDNP frakciók szerint megbukott Veres Pál legújabb menetrendje is Miskolcon, amely összesen három hetet „élt”.

Ujlaki Attila

Tömeg a buszokon, villamosokon

Fotó: Bujdos Tibor

„Közröhej, felháborító, méltatlan. Ezek talán azok a jelzők, amelyek a leginkább jellemzik a miskolci tömegközlekedést azóta, amióta Veres Pál a polgármester” – mondta pénteki sajtótájékoztatóján a miskolci Fidesz frakcióvezetője. Nagy Ákos szerint „közröhej”, hogy 101 alkalommal módosítottak a menetrenden, és három hét után szerinte ez is megbukott. 

„Felháborító, mert emberek tucatjai nem férnek fel reggel a buszra, és emiatt nem érnek be munkahelyeikre, vagy gyerekek az iskolába. Méltatlan, mert már korábban is elmondtuk, hogy kísérleti nyúlnak nézik a miskolciakat” – mondta. Rámutatott: hétről-hétre teszik teljesen átláthatatlanná és kiszámíthatatlanná a városi tömegközlekedést.

Még mélyebbre került

Azt is elmondta, hogy nem gondolták volna, hogy van még lejjebb a miskolci tömegközlekedésben. 

„Az elmúlt négy évben radikálisan megritkították a járatokat, helyenként csak óránként vagy másfél óránként járnak buszok a peremkerületekben, Budapestre pedig hamarabb lehet eljutni, mint Lillafüredről, Miskolctapolcára” – mutatott rá. 

Hollósy András, Nagy Ákos és Bajusz Gábor, a Fidesz-KDNP frakciók miskolci önkormányzati képviselői
Fotó: Ujlaki Attila

Hozzátette: bevezették Magyarország legdrágább vonaljegyét és bérletét, a bliccelőket pedig ajándék vonaljegyekkel jutalmazzák. „2019-ig az ország legmodernebb közösségi közlekedése, busz-és villamos flottája működött Miskolcon, 3-5 percenkénti járatokkal, kiszámíthatósággal, tisztasággal. 2019-től pedig ezernyi sebből vérző, Veres Pál és a baloldali városvezetés által totálisan szétvert és szó szerint tömegközlekedéssé alacsonyodott. Ráadásul most egy újabb mélypontra jutott a legújabb változtatással” – hangsúlyozta.

Bizonytalan jövő

A frakcióvezető úgy látja, hogy ez már egy olyan mélypont, amelyből már nincs kiútja a baloldalnak. 

„Ezzel a döntéssel ugyanis végérvényesen megbuktak, mert már a tömegközlekedési vállalat szakszervezetei és üzemi tanácsa sem támogatta a mindent felforgató menetrendi változtatásokat” – részletezte. Az önkormányzati képviselő szerint „ember legyen a talpán” aki tudni fogja, hogy melyik járatra szálljon fel. „Így is folyamatosan akadozó problémák vannak a megállói digitális tájékoztató rendszerekkel, és olykor még a fiatalok által közkedvelt mobil alkalmazások sem működnek pontosan” – mondta. Hangsúlyozta: ezen felül csak az év végéig van fedezet a városvezetés szerint az új menetrend tartására és nem tudni mi fog következni ezután.

Lemondatnák a felelősöket

„Felszólítjuk ezért Veres Pál polgármestert és csapatát, hogy azonnali hatállyal mondassa le a politikai tanácsnokokat a tömegközlekedési vállalat felügyelőbizottságából, akik a miskolciak pénzéből eddig semmilyen érdemi munkát nem végeztek” – húzta alá. Azt is kérte: kérdezze meg a miskolciakat, akik busszal és villamossal közlekednek, hogy nekik mi lenne a legjobb, mert bár átlátható városházát ígértek, átláthatatlanul kusza döntéseket hoznak folyamatosan. „2024-ben ezért újra rendnek kell lennie Miskolcon, és ezért mi mindent meg fogunk tenni, mert Miskolc és a miskolciak, többet érdemelnek!” – zárta.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában