Nagy lehetőség

2023.11.30. 18:25

Kétszáz diák kapott laptopot a Földesben

Miskolc - A földesista tanulók országszerte 140 ezer hasonló helyzetben lévő diáktársukkal együtt örülhetnek, hiszen a személyes használatú eszközökkel új tanulási utakat érhetnek el.

Dr. Tózsa-Rigóné Dr. Nagy Judit, Vass Iván és dr. Kiss János a laptopok átadásakor

Fotó: Ádám János

"A mai napon a Földes Ferenc Gimnázium 7. és 10. évfolyamos tanulói igazi örömteli eseményt élhettek meg,  ugyanis a névre szólóan nekik szánt Dell Latitude notebookokat Vass Iván igazgatóhelyettes átvette dr. Kiss János képviselő úrtól, így a több mint 200 korszerű eszközt minden érintett diák hazaviheti és sokrétűen használhatja. Az átadás az RRF-1.2.1-2021-2021-00001 azonosítószámú „Digitális oktatáshoz való egyenlő hozzáférés feltételeinek biztosítása a tanulók és pedagógusok számára” című projekt keretében valósult meg. A földesista tanulók országszerte 140 ezer hasonló helyzetben lévő diáktársukkal együtt örülhetnek, hiszen a személyes használatú eszközökkel új tanulási utakat érhetnek el. A program egyedülálló, az ország 3033 intézményegységében nő a digitális kompetenciák fejlesztésének terepe, megújulhat az iskolai pedagógiai munka" – tájékoztatta portálunkat Dr. Tózsa-Rigóné Dr. Nagy Judit, a Miskolci Tankerületi Központ szakmai vezetője az ünnepélyes átadás alkalmával.

„Nagy lehetőség ez a pedagógusok és diákok számára egyaránt, hiszen mostantól minden érintett tanuló táskájában ott lapul egy notebook, és bármikor használhatja a korszerű eszközöket. Egy különleges új korszak kezdetén vagyunk, minden magyar gyerek számára egyre gazdagabb az a „digitális tanulási úthálózat”, amely már az iskolán belül, a tanórán és az otthonokban is széles körben elérhetővé válik. Ezek a notebook-ok segítik az egyéni és közösségi tanulást, az otthoni felkészülést, de használatukkal sokkal egyszerűbben nyomon követhető lesz a tanulmányi eredményesség és a hátránykompenzálás is”, mondta Vass Iván, a Földes gimnázium igazgatóhelyettese.

Az eszközosztás 2023/2024. tanév második felében is folytatódik az 5., 6. és 9. évfolyamon tanuló diákokkal, ebben a Klebelsberg Központ munkatársaival továbbra is szorosan együttműködünk.

„Örülök, hogy kormányzati segítséggel a választókerületemben ismét többszáz iskolás gyermek ingyenesen jutott korszerű számítógéphez. Ha azt akarjuk, hogy a gyermekeink európai szinten is versenyképes tudással rendelkezzenek, akkor a digitális kultúra és az informatikai tudás fejlesztése megkerülhetetlen feladat. Ehhez viszont biztosítani kell a korszerű eszközöket, és jó érzés, hogy az ingyenes tankönyvek mellé, az ingyenes számítógépek is egyre több magyar diákhoz jutnak el"– mondta az esemény kapcsán dr. Kiss János országgyűlési képviselő.
 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában