2023.10.29. 10:00
Waszlavik „Gazember” László az apaságról is beszélt Miskolcon
Miskolc - A rockzenész új oldalát is bemutatta az októberi Apakényeztető vendégeként Miskolc belvárosában, a Pontközpontban.

Az Apakényeztető vendége
Fotó: Fodor László
Waszlavik „Gazember” László, a Magyar Arany Érdemkereszttel kitüntetett hagyományőrző, népdal-és Csontváry Kosztka Tivadar - kutató, rockzenész most egy új oldalát mutatta meg miskolci férfi társainak: mesélt az apák szerepéről Csontváry művészetében, valamint a népdalok szimbolikájában. A program népszerűségét mutatta, hogy az apák megtöltötték a teret. A férfiak borozgatás közben kötetlenül, felszabadultan beszélgettek és vitatták meg a Csontváry-kód feltörésének jelentőségét, annak értelmezését.

A kellemes hangulatú beszélgetés házigazdája ezúttal is Jernei Péter volt, aki maga is édesapa. Az apák elmondása szerint egy teljesen ismeretlen oldalát ismerhették meg Waszlaviknak, mint ami elsőre beugrik róla, az eddigi munkássága és zsenialitása egy egésszé állt össze ezen az estén.
Jernei Péter szerint izgalmas volt, hogy a Csontváry által használt kódrendszer más művészek alkotásaiban miként jelenik meg, és ezek a művészek hogyan kapcsolódnak egymáshoz. Felmerült a tanult és az ösztönből fakadó kódolások kérdése is, hogy a népművészetben mennyire tudatosan, vagy éppen a tudat alatt jelennek meg azok az üzenetek, amiket generációról generációra igyekeztek az egyszerű emberek átadni.

Legközelebb november végén találkoznak újra a férfiak ebben a formában.