Városnézés

2023.09.07. 09:00

Újabb sétára, ezúttal a miskolci belvárosba invitál a Tourinform

Séta a miskolci belvárosban. Nap mint nap arra sétálunk, nem is tudjuk, milyen izgalmas házak között

Fotó: MW

Belvárosi házak egykori és mai arcát, érdekes történetét ismerhetik meg azok, akik részt vesznek a szeptemberi tematikus városnézésen a Tourinform Miskolc iroda szervezésében szeptember 9-én (szombaton) délelőtt 10 órától. A sétán, amely a Tourinform Miskolc  (Széchenyi István út 16.) elől indul szó lesz például arról, hogy a mai városháza melyik épületében lelt otthonra az Eperjesről idetelepített jogakadémia, melyik egykori iskolaépületből lett később rendőrkapitányság majd adóhivatal, vagy hogy melyik múzeumnak ad otthont az egykori görög iskola épülete.

Miskolc számos épülete kapott új szerepet az évtizedek során, de vannak olyan emblematikus épületek is, amelyek az eredeti funkciójuk szerint működnek. A városnézés résztvevői megtekinthetik az Erdőpalota csodáit az Északerdő erdészének bemutatásában, majd idegenvezetővel járják végig a belvárosi helyszíneket. A séta a Városház téren ér véget, egy olyan vendéglátóhelyen, amelynek udvarában egykor a város első nyomdája működött, és ahol az újragondolt-újrahasznosított tárgyaknak is fontos szerepük van.

Ezen a napon nem ez az egyetlen séta a Tourinform szervezésében, hiszen  délután 3 órától Lillafüredre is  invitálnak, ott a kétórás séta a Herman Ottó Emlékház bejáratától indul.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában