Fejlesztés

2023.09.26. 19:11

Újabb határátlépő pont nyílt a Bodrogközben

A közel öt kilométeres út megépítése társadalmi és gazdasági szempontból is fontos.

Bódisz Attila

A szalagátvágás pillanata

Fotó: BSZA

„2010-ben még csak 22 határátlépő pont volt Magyarország és Szlovákia között, ma viszont már a harmincnyolcadikat avatjuk, és év végére két Ipoly-híd átadásával elérjük a negyvenet” – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden, a szlovákiai Nagygéres és a magyarországi Nagyrozvágy közötti, közel 5 kilométeres út átadásán. Hozzátette: Magyarországot hét ország veszi körül, közülük Szlovákiával közös határa a leghosszabb, összesen 654 kilométer. Ezen a határon zajlik a családi-baráti kapcsolattartás elősegítése mellett hazánk harmadik legnagyobb gazdasági-kereskedelmi tevékenysége, amely tavaly mintegy 17 milliárd eurót tett ki - hangsúlyozta. Éppen ezért ezeknek a szárazfölddel körbevett országoknak, mint Magyarország és Szlovákia stratégiai kérdés, hogy van-e elég határátlépési pontjuk – közölte a miniszter. Ennek okán „fontos házi feladata” mindkét ország kormányának, hogy minél több ilyet hozzon létre – fogalmazott. Szijjártó Péter szerint a határátlépő pont kialakítása is bizonyíték arra, hogy „milyen jól használjuk fel az európai uniós forrásokat”. Éppen ezért méltatlannak nevezte, hogy a Magyarországnak járó bizonyos támogatásokat Brüsszel visszatart, mert emiatt „komoly veszteségek érnek bennünket és hasonló lehetőségektől esünk el” – jelentette ki. Közölte: a Nagygéres és Nagyrozvágy közötti út megépítésének költsége meghaladta az 1,3 milliárd forintot, ebből szlovák területen 2,3, míg magyar területen 2 kilométernyi új út épült meg. A közelgő időközi szlovákiai parlamenti választásokkal kapcsolatban kifejtette: Szlovákiával Magyarország kiváló kapcsolatokat ápol. Több olyan, az EU-n belüli vitás kérdésben, mint például a migrációs kvóta, fontos partnerei voltak egymásnak az országok. Magyarország azt szeretné, ha olyan kormánya lenne Szlovákiának, amely prioritásként tekint a Magyarországgal való együttműködés fejlesztésére, és amely szívügyének tekinti a felvidéki magyarság, valamint Kelet-Szlovákia sorsát. 

 

Markánsabb fejlődés

Dr. Hörcsik Richárd, a magyarországi Zemplén és Abaúj országgyűlési képviselője kifejtette: az útra több, mint 100 évet kellett várnia a térségnek. Az első átkelő pontot, a Pácin-Nagykövesd közötti átkelőhelyet, 1995-ben nyitották meg – emlékeztetett hozzáfűzve: a Nagyrozvágy - Nagygéres közötti az ötödik megnyitott átkelő a Bodrogközben. A második világháború után Zemplénagárdról közel 100 kilométert kellett utazni ahhoz, ha valaki a rokonait szerette volna meglátogatni a határ túloldalára került, mindössze 3 kilométerre lévő Nagytárkányban – idézte fel a honatya. Nagygéres és Nagyrozvágy között később sem volt közvetlen átjárhatóság, a lakosság kerülőútra kényszerült: 30 kilométer távolságú és 25-30 perces utat kellett megtenniük. Az új útnak hála ez most pár percre csökkent. Mint mondta, az elmúlt évtized során több tucat ilyen közös pályázat valósult meg, de mindez elmaradt a remélt és szükséges fejlesztések mögött. Aláhúzta: a Bodrogköz markánsabban szeretne tovább lépni a fejlődés útján. Ennek érdekében a térség 55 települése egy Európai Területi Társulást alapított, amely célja a a két állam támogatásával önálló, közös fejlesztési program kidolgozása. Ehhez a rendkívül elmaradott, kis lakosságszámú települések önálló fejlesztési irodát szeretnének létrehozni - közölte. 

Pál Zoltán, Nagygéres polgármestere emlékeztetett rá, hogy már a 19. században ismert volt egy földút, amely összekötötte a két települést, ez azonban egy idő után eltűnt, a később meghúzott határ pedig teljesen ellehetetlenítette az átjárást. Az Interreg-program támogatásával megvalósult fejlesztés történelmi jelentőségű, amelynek eredményét a lakosság, a helyi gazdaság és a turizmus is hasznát látja majd – emelte ki. A rendezvényen beszédet mondott még Rastislav Trnka, Kassa megye elnöke, Forró Krisztián, a szlovákiai magyar párt, a Szövetség elnöke, valamint Gyimesi György, a Szövetség egyik képviselőjelöltje. A magyar politikusok arra biztatták a helyieket, hogy vegyenek részt a 30-i választáson, mert a magyar párt parlamentbe (esetleges kormányba) kerülése lehet csak a garancia arra, hogy a szlovákiai magyarok és a kelet-szlovákiai régió helyzete javuljon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában