Üléseznek

2023.09.28. 09:48

Lehoczkiék és a színház dicséretével indult a miskolci közgyűlés

Tizennégy napirendi pont tárgyalásával megkezdte munkáját Miskolc Megyei Jogú Város Közgyűlésének szeptemberi rendes ülése. A 28 tagú testületből a kezdéskor 21-en vannak jelen. A testület határozatképes.

Szaniszló Bálint

Lehoczkiék a miskolci közgyűlésen

Fotó: Ádám János

Veres Pál polgármester:

A líbiai árvíz áldozatainak felkutatásában részt vett Lehoczki László és Binda Nikoletta kutató kutyáikkal. Köszönöm a munkájukat. Nem tudunk elégé hálásak lenni nekik. Őket úgy tiszteljük, mint Miskolc hőseit.

Idén 200 éves a Miskolci Nemzeti Színház. A színházzal Miskolc beírta a nevét a hazai színháztörténetbe. A testület és a város polgárai nevében megköszönöm Béres Attila igazgatónak és stábjának, hogy méltóképpen ünnepeltük meg a jeles évfordulót. A szakma az ország egyik legjobb színházi műhelyének tartja a miskolci teátrumot.

Béres Attila a miskolci közgyűlésen
Béres Attila a miskolci közgyűlésen
Fotó: Ádám János

Béres Attila, a Miskolci Nemzeti Színház igazgatója:

Köszönöm Miskolcnak, hogy amikor tavaly télen a színház a bezárás szélére került, a város, a város lakói segítettek életben tartani a teátrumot. Sokezren fogtak össze, hogy mindez sikerüljön. Olyasmi történt, mint 200 éve, amikor a miskolciak saját akaratukból összefogtak és építettek egy színházat. Azért tették, hogy a tehetség Miskolcon maradjon. Ez elég erős intő jel számunkra is. Észre kell venni ennek a városnak a valós csodáit. A színház egyik csodája, hogy közösséget teremt. Fontos volt, hogy írásos formában megőrizzük a színház történetét. Színház a város tenyerén. Ez a kiadvány őrzi ezt a jövő számára. Az ünnepi évad a középpontba szeretné helyezni Miskolc megkérdőjelezhetetlen értékeit. Két komoly díjat nyert már ebben az évadban a színház, ez is jelzi a sikereket. A miskolci színház a leglátogatottabb vidéki színház.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában