boon.hu video

2023.09.03. 14:52

A Miskolci Régiségvásáron végig lógott az eső lába - fotókkal, videóval!

Majdnem megismétlődött a múlthavi fiaskó.

Pap Gyula

Érdeklődő

Fotó: Vajda János

Viharosan indult a vasárnap reggel, joggal aggódtak azok, akik – akár árusként, akár vásárlóként – betervezték a hagyományos Miskolci Régiségvásár meglátogatását, hiszen úgy tűnt a múlthavi fiaskó megismétlődhet – elmarad a szokásos méretű kirakodás. Azonban az égiek meghallhatták a fohászt és kis csúszással beindult a verkli, mindenki kipakolta portékáját és elkezdtek „szivárogni” a kuncsaftok is. Összességében a szokásos látogatottságot tapasztalhattuk, talán akik csak sétálni szoktak kijönni most nem indultak el, mert délutánra is esőt ígért a meteorológia. 

István egy remek képkerettel a hóna alatt vette hazafelé az irányt, nem árulta el mennyiért szerezte be, és az apró karcokra vonatkozó figyelemfelhívásunkra is így reagált: patina. 

Benjámin most kezdi az iskolát. A tanévindító izgalmakat egy kis vásározással igyekezett tompítani nagymamája. Egyébként rendszeresen járnak, és ahogy máskor, ez alkalommal is szép darabokkal bővült a lego gyűjtemény. 

Emma néni barátnőjével rendszeres látogatói a vásároknak, maguk is szép gyűjteménnyel rendelkeznek régi használati tárgyakból, kerámiákból. Az idők során összegyűlt tárgyaktól semmiképp se válnának meg, inkább csak tesztelik az árusoknál mennyit érhet a készletük – árulják el.

Méret és fazon 

Péter és családja határozott céllal érkezik, bár tudják az arany szabályt: turkálóba, kirakodó vásárra tilos így menni. Azért bíznak benne, hogy a korábban vásárolt antik étkészletet újabb darabokkal sikerül kiegészíteni. Azt is tervezték, hogy a legutóbbi alkalomkor vett sportcipőhöz hasonlót találnak, bár ehhez már kisebb csoda kell, hogy a méret, fazon is stimmeljen – ismerik el.
Összességében zavartalanul telt a vásári nap így vevő és eladó – na és a bámészkodók is – jóleső fáradtsággal mehettek haza elfogyasztani a vasárnapi ebédet.

 

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában