Mesél a győztes

2023.08.27. 14:30

Szuhakálló sikere is a Borsodi Vágta

Első látásra egymásra talált a szuhakállói ló és vajdasági származású lovasa.

Detzky Anna

A Borsodi Vágtán a későbbi győztes

Fotó: olvasó

A Cegléden élő Bálint Denis nyerte meg Chi Lo Sa Chimera nyergében az idei, Hernádkakon rendezett Borsodi Vágtát, Szuhakálló színeiben. A zsokéval a verseny hangulatáról, a felkészülésről és a lovas sport szépségeiről beszélgettünk.

Érdekli a közönséget

– Nekem a lovaglás a hivatásom és sok versenyen vettem már részt. Viszont a Nemzeti Vágtának különleges atmoszférája van mind között, annak ellenére, hogy amatőr futamként hirdetik meg – osztotta meg kollégánkkal Bálint Denis. – Amikor először jelentkeztem, bevallom maga a helyszín, a budapesti Hősök tere vonzott. Mivel kicsi a pálya, ezért jobban oda kell figyelni, így nagyobb kihívás. Emellett az tetszik még, hogy a Nemzeti Vágtán nem szabad ütni a lovat. Mindig fergeteges a hangulat, hiszen ezt a versenyt olyanok is nyomon követik, akik semmilyen más lóverseny iránt nem érdeklődnek. A közönség magja szinte minden futamra elutazik. Az emberek a mai napig szívesen lovagolnak, fogadnak, de sajnos egyre kevesebben engedhetik ezt meg maguknak, mert költséges szórakozás.

Nehéz, de ügyes ló

A győztes versenyző első jó döntését a ló kiválasztásánál hozta meg.

 

– Két évvel ezelőtt Tiszaladány színeiben nyertem meg először az előfutamként rendezett Borsodi Vágtát. A döntőben aztán egy nagyon tehetséges lovas előzött meg. Négy évvel ezelőtt a Tisza-tavi Vágtán győztem a kedvenc lovammal, ami szintén előfutam volt. Most leginkább a szuhakállói paripa fogott meg, és magam ajánlkoztam a helyi tulajdonosnál, hogy szívesen indulnék vele a Borsodi Vágtán. Már egy ideje figyeltem a ló pályafutását. Bár nem a legkönnyebb természet, de láttam, hogy nagyon szeret futni. Jelenleg különösen jó formában van, és hamar összeszoktunk. Az előfutam-győzelemért egy szép serleget kaptam, és Szuhakálló önkormányzata is ajándékkal kedveskedett nekem. A Nemzeti Vágtát az idei évben új helyszínen, Szilvásváradon fogják rendezni szeptember végén, amitől tartok egy kicsit, hiszen soha nem indultam még azon a pályán – mondta a Borsodi Vágta győztese.

Technikásabb pálya

A zsokénak is nagy szerepe van abban, hogyan tudja ösztönözni a lovát.
– Vajdasági magyar vagyok, de jó pár éve Cegléden élek a feleségemmel. Már fiatal koromban is kötődtem az állatokhoz. Amikor kipróbáltam a lovaglást, megéreztem, hogy ez az én terepem. Ennek a hivatásnak a szépsége a hatalmas, több tonnás állattal kialakított kapcsolat. A Borsodi Vágtára négy hónappal ezelőtt, Dunakeszin az Alagi Lóversenypálya és Tréningközpontban kezdtem el a felkészülést. A felettesem angol telivéreket edz, de most vállalta, hogy segít tréningezni a vágtára. Nemcsak a lónak, de a zsokénak is nagy szerepe van abban, hogy hogyan sikerül egy verseny, mennyire tudja motiválni a lovát a felkészülésben és a futásban. A Nemzeti Vágta pici pályáján különösen lényeges a technikai tudás. Most Svájcban tartózkodom, itt is gyakorolok, de nem azzal a lóval, amivel a vágta döntőjén fogok indulni. Az a célom, hogy a lehető legjobb kondícióban legyek, nagyon elszánt vagyok – hangsúlyozta a versenyző.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában