Programajánló

2023.08.18. 10:00

Így ünnepli Szent István napját a vármegye

Szent István királyt, az új kenyeret és az államalapítást köszöntjük augusztus 20-án.

Az új kenyér ünnepe is augusztus 20-a

Fotó: Nagy Norbert

Augusztus 20-a Magyarország nemzeti ünnepe és hivatalos állami ünnepe az államalapítás és az államalapító I. (Szent) István király emlékére. A nap egyben a magyar katolikus egyház egyik – Magyarország fő védőszentjének tiszteletére tartott – főünnepe. Összeállításunkban csokorba szedtük vármegyénk városainak és nagyobb településeinek ünnepeit.

Augusztus 18., péntek

ENCS 

14.00 Családi nap a Millenniumi parkban. Mobil mászófal, különleges kerékpárok, arcfestés áll az érdeklődők rendelkezésére. 

15.00 Varázsló iskola  

16.00 Mesekocsi Színház: Az Állatok nyelvén tudó juhász című mesejáték szórakoztatja a kisebbeket. 

17.00 Élő Dínó show  

19.00 Denk Dénes, a Dumaszínház humoristája lép színpadra. A rendezvény látogatása ingyenes. 

FELSŐZSOLCA  

17.00 Felsőzsolca Város Önkormányzata államalapító Szent István tiszteletére ünnepséget rendez a Városháza kertjében. A program Szarka Tamás polgármester köszöntőjével kezdődik, majd Csöbör Katalin, a térség országgyűlési képviselőjének ünnepi beszéde, valamint a kenyérszentelés következik. A műsorban közreműködik Bárdos-Simon Katalin népdalénekes, a Zsolca Táncegyüttes és Kovács Gábor énekes. A résztvevők az ünnepi eseményen megkoszorúzzák a Városháza falán lévő emléktáblát. 

MEZŐNYÁRÁD 

13.30 Államalapító Szent István királyunk és a új kenyér tiszteletére közös megemlékezést tartanak a könyvtár előtti téren, a Szent István szobornál koszorúzással emlékeznek 

MISKOLC 

09.00 Bánné dr. Gál Boglárka, a vármegyei közgyűlés elnöke összehívta Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata Ünnepi Közgyűlését. Az ünnepi közgyűlés díszvendége és beszédet mond Nagy János, Miniszterelnöki Irodát vezető államtitkár. Az ünnepi közgyűlést megnyitja Bánné dr. Gál Boglárka, a megyei közgyűlés elnöke. A közgyűlésen átadják Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegye Önkormányzata Rákóczi-lánc díját. 

13.00 A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Kormányhivatal, államalapító Szent István királyunk tiszteletére, ünnepi megemlékezést rendez a Miskolci Nemzeti Színházban. A hagyományokhoz hűen dr. Alakszai Zoltán főispán elismeri a kormányhivatal legkiválóbb dolgozóinak munkáját, és átadja a főispáni elismeréseket. Az ünnepségen beszédet mond Szentkirályi Alexandra kormányszóvivő és dr. Alakszai Zoltán főispán.

ÓZD  

Hétvölgy Fesztivál az Ifjúsági Parkban 

18.00 B. Tóth László 

20.00 TNT 

21.30 Dj. Pixa 

TÁLLYA 

19.00 Árpád vezér szobrának avatása az Árpád-téren, beszédet mond Serfőző Szabolcs polgármester 

20.00 István, a király rockopera a Promenádban a Messzilátó Kulturális Egyesület előadásában. 

Augusztus 19., szombat 

BÁNHORVÁTI  

Bánhorváti Falunap a bánhorváti sportpályán 

07.00 Főzőverseny 

12.00 Rétság Rider’s Team – motoros bemutató 

13.00 Ünnepi beszéd – ünnepi kenyérszentelés 

14.30 Karate bemutató 

15.30 Aqua Manó 

16.30 Habparty  

17.00 Cory (Happy Gang) 

18.00 Operett műsor 

18.40 Gólyalábas vásári akció 

19.30 Retro műsor 

21.00 Két zsivány 

22.00 Tűzijáték 

22.15 Utcabál

BERENTE  

Szent István Nap, Szabadidőpark 

10.00 Főzőverseny 

14.00 Rozmaring Dalkör műsora 

14.20 Ünnepi beszéd 

14.30 Kenyérszentelés 

15.00 Abba Party Rock együttes 

17.00 Cozombolis együttes 

19.00 Apostol együttes

EMŐD 

20.00 A Kossuth téren a miskolci Zsaya együttes ad koncertet. A korábbi Holdviola zenekar alapító tagjaiból álló formáció free Kor-Társ Folk stílusban készíti dalait.

ENCS 

20.00 A Millenniumi parkban látható a Körúti Színház Minden lében három kanál című nyári színházi előadása.

OND 

15.30 Falunap sport- és gasztronómiai versenyekkel. Új kenyér szentelés Ond vezér szobránál. Beszédet mond dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes és Nyiri Tibor, Szerencs polgármestere

MÁD 

14.00 Új kenyér ünnepe és keresztszentelés a Szentháromság templomban. Köszöntőt mond dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes, Szűcs Zoltán plébános, Berzi József, Gyökereink Egyesület, Tatárka József polgármester. Beszédet mond Azbej Tristan államtitkár. Az esemény végén keresztszentelés a templom udvarán.

MEZŐNAGYMIHÁLY 

15.00 Szentmisével kezdődik az ünnepi program a Szent Anna Katolikus Templomban, majd Némethné Kovács Andrea polgármester ünnepi gondolatai következnek, majd Bárdos Krisztián plébános és Tokár Sándor református lelkész megáldja az új kenyeret.

MISKOLC  

Bükki Borok Napja a Városház téren 

17.30 Éva Bence 

18.00 Miskolc Polgármesterének Bora 2023. évi borversenyének eredményhirdetése 

18.30 The Acoustic Affair

19.45 AdHoc vokál és barátai 

21.00 Entrée – guitar & flute

ÓZD  

Hétvölgy Fesztivál az Ifjúsági Parkban 

18.30 Remorse 

20.00 Tankcsapda

SAJÓSZENTPÉTER 

6.00 3. Péteri Borterasz, Pipiske domb. Tíz borászat kínálja bükkaljai és hegyaljai borait. Lesz sajt, csemegeszőlő és pecsenye is. Horváth Béci és zenekara zenél.

Augusztus 19-én, szombaton már délelőtt fél 11-kor kezdődnek a programok.

SZENTISTVÁNBAKSA 

10.15 Az id. Hornyák Sándor Faluháznál negyed 11-kor helyére kerül a felújított régi és az új faluháztábla, valamint Szentistvánbaksa faragott címere.

11.00 Megszegik az új kenyeret, ünnepi beszédet mond Vizi Károlyné Horváth Mónika polgármester, majd a Szivárvány Női kórus fakad dalra.

11.30 A játszótéren főzőverseny lesz, aminek zsűrizése és eredményhirdetése délután 4 órakor kezdődik.

SZIRMABESENYŐ  

16.00 A Szirmay-Kastély udvarán az Államalapítás ünnepének programjai késő estig tartanak majd és valamennyi ingyenes. A Napsugár Óvoda ünnepi műsorával kezdődik az esemény, majd a helyi népdalkör előadása következik.  

17.00 Ünnepi beszédet Bodnár Krisztián, Szirmabesenyő polgármestere, valamint Csöbör Katalin országgyűlési képviselő. Továbbá az egyházak képviselői áldást mondanak és megszentelik az új kenyeret. Ezt követően operett dallamok csendülnek fel Eperjesi Erika előadásában, őt pedig Kovács Áron & Dj Kényelmes - Still Crazy 80-as party rock műsora követi. Este nyolckor a Sky Fanatic lép színpadra. A rendezvény ideje alatt állatsimogatóval, ugrálóvárral, kézműves foglalkozásokkal, valamint megannyi érdekességgel és finomságokkal várják a vendégeket.

Augusztus 20., vasárnap

BÜKKÁBRÁNY 

11.00 Államalapító Szent István király ünnepét a református templomban ünneplik Bükkábrányban. Az ünnepi istentisztelet és a polgármesteri köszöntő után kitüntetéseket adnak át. Az ünnepi műsorban közreműködik a Bükkábrányi Népdalkör.

EMŐD 

11.00 A református templomban kezdődnek az ünnepi események istentisztelettel és kenyérmegáldással.  

14.30 A Kossuth téren helyi népdalkörök és tánccsoportok lépnek fel 

15.20 Tállai András, a térség országgyűlési képviselője, miniszterhelyettes, parlamenti államtitkár mond beszédet. Őt Fekete Tibor polgármester köszöntője követi, illetve sor kerül a Pro Urbe díj és díszoklevelek átadására.  

16.00 Sipos F. Tamás koncertje 

18.00 Oszvald Marika fellépése 

20.30 A Kormorán együttes ad élő koncertet 

ENCS 

17.00 A városi ünnepségen Mikola Gergely, Encs város polgármestere mond beszédet, majd az új kenyér megáldása következik a történelmi egyházak közreműködésével. Ezt követően helyi kitüntetések átadása, illetve Kecskés Tímea, a Madách Színház színésze, valamint Cselepák Balázs, a Miskolci Nemzeti Színház színésze ad műsort.

KÁCS  

11.00 Az ünnepi megemlékezés ünnepi szentmisével és kenyérszenteléssel kezdődik a Kácsi Katolikus templomban. 

14.00 Az ünnepi megemlékezésen beszédet mond Tállai András, a térség országgyűlési képviselője, majd a Hársfavirág Népdalkör szórakoztatja a megjelenteket, majd Czufor András zenés műsorát követően, 16 órától mindenkit vendégül látnak egy babgulyásra és pogácsára. 

KAZINCBARCIKA  

09.30 Ünnepi képviselő-testületi ülés, Egressy Béni Művelődési Központ 

11.00 Ünnepi szentmise, Szent Család Templom 

16.30 Merry Go Round koncert, Fő tér 

17.00 Zöld völgy – Családi programok a zöld szemlélet jegyében, Fő tér 

17.30 Folk On 45 koncert, Fő tér 

18.30 Néptánc bemutató – Kodály Zoltán Alapfokú Művészeti Iskola, Fő tér 

19.00 Az új kenyér megáldása, Fő tér 

19.30 Csík zenekar koncert, Fő tér 

21.15 Tűzijáték, Fő tér 

MEZŐCSÁT  

19.00 Államalapító Szent István királyunk és a Mezőcsáti Járás kenyérszentelő ünnepélye a Mezőcsáti Művelődési Központ és Könyvtár színháztermében (Mezőcsát, Szent István út 17-19). Ünnepi beszédet mond Siposné Horváth Anita, Mezőcsát város polgármestere és Taskó József, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara megyei elnöke. A kenyeret megáldja és megszenteli Gazda István és Eperjesi István lelkipásztor plébános. A kenyeret megszegi Tállai András, a Pénzügyminisztérium miniszterhelyettese, parlamenti államtitkára, a térség országgyűlési képviselője és a Mezőcsáti Járás polgármesterei Az ünnepi műsorban közreműködik a Mezőcsáti Színtársulat, a Mezőcsát Népi Együttes és a Lila Akác Nyugdíjas Klub 

20.30 Budapesti Pódium Színház előadásában az „Éjjel az orfeumban” című zenés kabaré 

21.45 Tűzijáték, a Mezőcsáti Művelődési Központ és Könyvtár előtti útszakaszon

MEZŐKÖVESD 

09.30 Az augusztus 20-ai városi ünnepség a Jézus Szíve templom mellett kezdődik, ahol az önkormányzat, a település intézményeinek, civil szervezeteinek képviselői koszorúzzák meg Szent István szobrát.  

10.00 Szentmisén vehetnek részt az ünnepség résztvevői.  

11.00 Ünnepi megemlékezés, műsor és Mezőkövesd Díszpolgára kitüntetés átadása a templom előtti téren.  

20.00 Road koncert, majd különleges fényjáték. A koncertnek és a fényjátéknak a Kavicsos-tó és Szabadidőpark ad majd otthont.

MEZŐNYÁRÁD 

09.00 Kenyérszentelő szentmisét tartanak a Mezőnyárádi templomban.

MISKOLC  

09.00 Zászlófelvonás a Népkerti Országzászlónál 

10.00 Megemlékezés és koszorúzás Felsőhámorban, a Szent István-szobornál

Szent István tér 

13.00 Miskolci Mazsorett Együttes 

16.45 Szinvavölgyi Néptáncműhely 

18.00 Ünnepi műsor. Ünnepi menet a Városházától az aratókoszorúval a Szent István térre. Ünnepi beszédet mond: Veres Pál Miskolc MJV polgármestere. Az új kenyér megáldása a történelmi egyházak közreműködésével 

19.00 Atilla Fiai Társulat 

21.00 A Grund – vígszínházi fiúzenekar

Városház tér 

13.30 Helikoffer együttes 

14.30 Aranykapu bábszínház – Paprikajancsi és az ördögök 

16.00 Retro Mesezenekar Süsüvel és Vukkal 

20.15 Heincz Gábor „Biga” 

13.00-17.00 Fügedi Márta Népművészeti Egyesület mesterségbemutatója és foglalkoztatója, Miskolci Kulturális Központ Pajta Játéktár, íjászkodás a Diósgyőri Hagyományőrző és Íjász Egyesülettel, hangulatzene a Számadó zenekarral, ünnepi kenyér árusítás, gasztronómiai és kézműves vásár, rétesvonat

Erzsébet téri program 

09.00-13.00 Ünnepi Termelői Nap 

11.00 Ács Gyula népzenész 

18.00-24.0 Ünnepi GasztroPlacc 

20.00 Csender zenekar

ÓZD  

Hétvölgy Fesztivál az Ifjúsági Parkban 

13.30 Kék Sirály Zenei Egyesület 

14.15 Ózdi Gyöngyvirág Néptánc Egyesület 

14.30 Szabad Szombat Táncegyüttes 

15.00 Ünnepi kenyérszentelés. Ünnepi beszédet mond Janiczak Dávid, Ózd Város polgármestere, az új kenyeret megszenteli Szőke Gábor, plébános. Közreműködik a Gömöri Lovas és Népi Hagyományőrző Egyesület, az Ózd Városi Vegyeskar és a Szabad Szombat Táncegyüttes. 

15.20 Ózdi Néptánc Egyesület műsora 

15.40 Erica C. Dance School and Company ózdi csoportjai 

16.00 ÓMI Zenés Színház 

17.00 Delhusa Gjon 

18.30 Strolling Kox Rock & Blues Band 

20.00 Highland Bastards, majd tűzijáték 

PUTNOK 

8.30 Szentmise (Római Katolikus Templom) 

8.30 Istentisztelet  (Református Templom) 

9.30 Ünnepi megemlékezés. Helyszín: Serényi László tér, szoborpark. Himnusz, Vers, Ünnepi beszéd, Koszorúzás, Szózat. Helyszín: Tompa Mihály Közösségi Ház. Köszöntő, KItüntető címek átadása, Putnok Város Díszpolgára, Putnok Város Közszolgálatáért kitüntetések, polgármesteri dicséretek átadása. Új kenyér megszentelése, megáldása. Ünnepi műsor. Előadóművészek: Détár Enikő, és Dorogi Barbara.

SAJÓKAZA 

10.00 Szent István király és az új kenyér ünnepe, Főtér. Kitüntetések átadása, kenyérszentelés

SAJÓSZENTPÉTER 

Szent István-napi ünnep, Sajószentpéteri Művelődési Központ udvara 

17.00 Sajógyöngye népdalkör 

17.30 Ünnepi beszéd 

17.50 „A legszebb virágos kert/erkély” pályázat díjátadó 

18.00 Velezd Táncegyüttes 

18.30 Pitypalatty Ifjúsági Fúvószenekar 

19.00 Gyöngyszem Mazsorett Csoport 

9.30 Freedance 2008 Társastánc Sportegyesület 

20.00 Kék és narancssárga produkció – Republic Dalcirkusz koncert

SÁROSPATAK  

10.00 Kenyérsütés Lorántffy Zsuzsanna Sütőházában a Magyar Nemzeti Múzem Rákóczi Múzeumában 

17.0 Ünnep Rákóczi Múzeumban  

19.30 Koncertet ad Horváth Tamás a Vízikapunál  

21.11 Tűzijáték kápráztatja majd el a nagyérdeműt a Vízikapunál

SZERENCS  

15.30 A Rákóczi-vár udvaros palotaszárnyában az új kenyér megáldása, szentelése. Beszédet mond dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes és Nyiri Tibor, Szerencs polgármestere. Közreműködik a 100 éves Szerencsi Férfikórus, koszorúzás Szent István király emléktáblájánál. 

20.00 István, a király rockopera a Messzilátó Kulturális Egyesület előadásában a várudvaron.

SZIKSZÓ 

18.00 Az államalapítás és az új kenyér ünnepe a Fő téren. A programok között szerepel ökumenikus istentisztelet, kenyérszentelés, ünnepi köszöntő és beszéd, a Zsolca Táncegyüttes műsora. 

20.00 Korda György és Balázs Klári énekel a városi uszoda udvarán. Ezt tűzzsonglőrök előadása, tűzijáték és disco követi este fél 10-től. 

SZOMOLYA  

10.00 Főzőversennyel, kenyérsütő versennyel és kézműves foglalkozással egybekötött családi napra hívja a lakosságot Szomlya önkormányzata.  

11.30 Szentmise részeként megemlékeznek az államalapításról.  

12.00 Otthon sütött kenyerek versenghetnek egymással.  

13.00 Köszöntőt mond Jurecska Györgyné polgármester és az új kenyeret megáldja Menyhárt József címzetes apát, érdemes főesperes, esperes-plébános. Eközben kézműves foglalkozásokon vehetnek részt a jelenlévők. Este pedig egy köteten beszélgetésre várják Szomolya lakóit.  

21.00 Tűzijáték.

TÁLLYA  

10.00 Új kenyér szentelése, megáldása, a római katolikus templomban, ünnepi beszédet mond Hörcsik Richárd országgyűlési képviselő 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában