Diplomások lettek

2023.07.04. 16:27

Büszkék lehetnek a Miskolcon diplomázók

Kedden lezárult a diplomaosztók sora a Miskolci Egyetemen, ahová idén 40 százalékkal többen jelentkeztek.

Detzky Anna

Frissdiplomások: ma délelőtt tartották a diplomaosztót a Miskolci Egyetemen

Fotó: Bujdos Tibor

 Az Egészségtudományi Kar, valamint az Állam- és Jogtudományi Kar diákjai vehették át diplomájukat a Miskolci Egyetem ünnepi szenátusülésén július 4-én, délelőtt. Az eseményen az egyetem és alapítványának vezetőségén kívül megjelent a vármegye, a város és az egyház vezetése is.

Nagy múltú, szép egyetem

„Köszönöm a hallgatóknak, akik ma itt ünnepélyes körülmények között diplomát vesznek át, hogy pár évvel ezelőtt a Miskolci Egyetemet választották! Remélem ez a döntés jónak bizonyult és nemcsak a mai alkalommal, hanem a pályájuk során továbbképzések alkalmával ismét minket fognak választani” – mondta köszöntőjében prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora. „Legyenek büszkék arra, hogy nagy múltú, szép egyetem hallgatói lehettek! Legyenek büszkék a diplomájukra, ahogy mi is büszkék vagyunk önökre, hogy sikeresen teljesítették azokat a feltételeket, amelyek eredményeképpen ma itt lehetünk!”

 

Kiemelkedő felsőoktatás

Ma tíz olyan magyar egyetem létezik, amely benne van a világ 30 ezer egyetemének legjobb 5 százalékában és ezekben a magyar diákok kétharmada tanul – hangzott el.

„A ma diplomázó diákok a jövőben diplomásként a magyar nemzetet, társadalmat és gazdaságot szolgálják majd két területen: az élet és az igazság védelme tekintetében” – hívta fel a figyelmet beszédében dr. Hankó Balázs innovációért és felsőoktatásért felelős államtitkár. „Legyenek büszkék arra, hogy olyan egyetemen kapnak diplomát, amely a világ legjobb 5 százalékában van! A mi célunk, hogy 2030-ra legyen olyan egyetemünk, amely a világ legjobb száz egyeteme között van. Mindemellett legyenek olyan egyetemeink, amelyek térségi küldetése úgy teljesedik ki, mint, ahogy a kiváló Miskolci Egyetemé. Egyetem és innováció, egyetem és kreativitás kéz a kézben jár, ezért indítottuk el a Neumann János Programot.”

Juhász Virág átveszi a diplomáját
Fotó: Bujdos Tibor

Autonómia és biztonság

Az elmúlt években a kormány sikeresen alakította át és modernizálta a magyar egyetemeket.
„2020-ban a Miskolci Egyetem is a megújulás és a modellváltás útjára lépett, amelynek hívószavai: autonómia, versenyképesség, rugalmasság és kiszámíthatóság. Autonómia, mert az állam hátrébb lépett. A fenntartó kuratórium és az egyetem az, amely meghatározza a jövő céljait. Rugalmas és versenyképes, hiszen több mint duplájára nőtt a finanszírozás és az egyetem maga gazdálkodik a saját ingatlanaival, ingóságaival, alakítja saját gazdasági kapcsolatait. Kiszámítható, hiszen 25 éves keretmegállapodással 6 éves finanszírozási szerződést kötöttünk vele. Idén 27 százalékkal többen szeretnének a magyar felsőoktatásban részesülni. A Miskolci Egyetemre 40 százalékkal jelentkeztek többen. Jövőre a Miskolci Egyetem a Debreceni Egyetemmel közösen helyt ad az Európai Egyetemi Játékoknak. 20,31 milliárdos infrastrukturális fejlesztést tett lehetővé ehhez a magyar kormány. Emellett 5 milliárd forintos keretet nyitottunk a kutatóknak és Erasmus program is lesz” – számolt be az államtitkár.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában