Tárgyalás

2023.06.18. 20:30

Újabb határozat születhet a hejőcsabai cementgyár ügyében

A Miskolci Törvényszék befejezheti a Kúria által elrendelt új eljárást hétfőn.

Boon.hu

Fotó: Vajda János

Tárgyalást tart hétfőn a Miskolci Törvényszék a cementgyári ügyként ismert közigazgatási peres eljárásban. Mint ismert: a Kúria hatályon kívül helyezte a Miskolci Törvényszék 2021. február 9-én hozott ítéletét, melynek tárgya a HCM 1890 Zrt. részére egységes környezethasználati engedély kiadása iránti kérelem tárgyában hozott közigazgatási határozat felülvizsgálata volt. A Kúria az elsőfokon eljáró bíróságot új eljárás lefolytatására és új határozat hozatalára utasította azzal, hogy meghatározta az új eljárás kereteit, valamint a bizonyítás tekintetében is iránymutatást adott.

Immár 6 éve tart a hejőcsabai cementgyár környezetvédelmi engedélyezésének ügye. Mint beszámoltunk róla a Zöld Kapcsolat Egyesület 2015 óta kéri, hogy az illetékes kormányhivatal által a HCM 1890 Hejőcsabai Cement- és Mészipari Zrt. számára kiadott közigazgatási határozatot a lakosság egészségének védelme érdekében szakértői vizsgálatnak vessék alá.

A Miskolci Törvényszék tájékoztatása szerint a hétfői tárgyaláson akár az eljárás befejezése is várható.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában