Jótékonyság

2023.04.18. 21:33

Színházi totó 13+1 zeneszámmal Miskolcon

Tartalmas programmal jelentkezik április 20-án, csütörtökön 19 órakor a MűHa színházi klubja.

ÉM

Seres Ildikó

Fotó: Bujdos Tibor

A harmadik Truváj és Trécs esten Seres Ildikó, a Miskolci Nemzeti Színház színművésznője ad elő egy izgalmas válogatást az elmúlt 25 év miskolci zenés előadásaiból. A muzsikát mellé Nagy Nándor zeneszerző, korrepetítor szolgáltatja majd zongorán, igazi revü hangulatot teremtve. Tizenhárom plusz egy dal hangzik majd el, a szám pedig nem véletlen: a nézőket színházi totóra intvitálják a szervezők. Ki kell találniuk, melyik színműből való az adott zeneszám. A legjobb megfejtéseket értékes, témába illő jutalommaldíjazzák. Seres Ildikó arra is vállalkozott, hogy megtanít egy kiválasztott dalt a jelenlévőknek, amit a vállalkozó kedvű színházkedvelőkkel együtt énekelnek majd el. Egy különleges akció is helyet kap a csütörtöki programban: régi színházi plakátokra lehet majd licitálni, amik egykor nagy sikerű előadásokra emlékeztetnek. Az est most is a jótékonyság jegyében telik majd: az összegyűlt adományok és a plakát aukcióból befolyt összeg teljesen, valamint a fogyasztás egy része is a Miskolci Nemzeti Színházhoz kerül majd.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában