Föld napja

2023.04.23. 09:30

Gaztalanították a Bánya-tó partját Tarcalnál

A tarcali Áldó Krisztus szobor lábánál, egy már termelés alól kivont kőbánya szurdokában található kiránduló helyen, a Bánya-tó partján szorgoskodtak a helyiek a Föld Napján.

SFL

A Föld napján takarítottak

Fotó: SFL

Tavaly a Tarcali Polgármesteri Hivatal, a debreceni Karsztvíz Búvár és Barlangász Sportegyesület, valamint a Magyar Honvédség 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezrede szabadította meg a szeméttől a tavat, most a tó partja volt napirenden. Butta László polgármester elmondta, a tó további takarítása - a tavalyihoz hasonlóan - ebben az évben is folytatódik, most azonban a környezetet szépítik, hiszen számos rendezvénynek lesz helyszíne a terület. – Hamarosan megrendezik a „Tarcal Tavasz Bűbájos Hétvége” című programunkat, amit a Tarcal Borkultúra Egyesület szervez – sorolja Butta László polgármester. - Megkerestem az egyesület tagjait, mit szólnának hozzá, ha egy kicsit rendbe tennénk a tópartot, hála a magasságosnak, remek időjárásnak örülhetünk. Júniusban háromnapos tábornak lesz a helyszíne a terület, augusztusban pedig Magyar Kupa Triál versenyt bonyolítunk le, a főszerep a sziklamászóké lesz. A megmérettetés egyben része a szlovák kupának, pontszerző vetélkedőnek lehetünk majd a szemtanúi – adott tájékoztatást Butta László.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában