Bükki Csillagda

2023.01.11. 17:41

Az ötvenezredik vendég is megérkezett (fotókkal, videóval)

A Répáshuta fölött található Bükki Csillagda rendkívül népszerű a látogatók körében.

NHK

Szádeczky Kornélia adta át az ajándékcsomagot az 50. ezredik látogatónak a mórahalmi Kovács-Tanács Istvánnénak

Fotó: Bujdos Tibor

Különleges nap január 11. a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság asztroturisztikai látogatóközpontja életében, hiszen ezen a napon gratulálhattak egy ajándékcsomag kíséretében az ötvenezredik látogatónak, Kovács-Tanács Istvánnénak. Erika egy kisebb társaság egyik tagja, téli pihenésre érkeztek megyénkbe Mórahalomról, Szeged mellől – tudatta. Lillafüreden szálltak meg, egy pár napot töltenek a környéken. Korábban hallottak a csillagdáról, ezért mindenképpen meg akarták nézni. Szívesen töltik idejüket a természetben, túráznak a hegyekben. Az időjárástól tették függővé, hogy melyik napon térnek be látogatóközpontba, választásuk pont a szerda két órai kezdésre esett, de nem is sejtették, hogy meglepetésben lesz részük. Szeretik a csillagos égboltot figyelni nyári éjszakákon, ezért nagy kíváncsisággal várták a tárlatvezetést – hangoztatta Erika.

Szakemberek szemével

Éppen csak lecsúsztak az ötvenezredik helyről, a Gyógyvizek Völgye TDM Egyesület Egerszalókról, akik turisztikai szakemberekkel érkeztek egy tanulmányút keretén belül ugyanerre az időpontra, hogy megtekintsék a csillagdát és ajánlhassák majd vendégeiknek – tudtuk meg Czvack Marianntól, a csoport vezetőjétől.

Kétóránként cserélődik a közönség

Tavaly március 8-án nyitotta meg kapuit a Bükki Csillagda. Hozzájuk csak két óránkénti idősávokban lehet érkezni – mondta Szádeczky Kornélia, a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság Ökoturisztikai és Környezeti-nevelési Osztály osztályvezetője. Hozzátette: a vendégek nagy többsége emiatt tudatosan készül a látogatásra, hatvan százalékuk előre megveszi a jegyeket az interneten. De mindig vannak olyanok, akik kirándulás közben térnek be a látogatóközpontba, ahogyan az ötvenezredik látogató is, aki nem váltotta meg előre belépőjét – tudatta az osztályvezető.

A nyár volt a legforgalmasabb

Az elmúlt hónapokban a leglátogatottabb időszak a július volt és mindig a hétvégéken vannak a legtöbben. A nyitás óta több mint négyszáz csoportot fogadtak, ez hétezer embert jelent, de ugyanolyan kedveltek a családok, párok és egyéni túrázók körében is a csillagászati programok. A különleges esti csillagos égbolt eseményeken - melyeket közel ötven alkalommal tudtak eddig megrendezni-, ezerötszázan vettek részt - emelte ki az osztályvezető. Karácsonyra készültek egy évig felhasználható ajándékutalványokkal, ez is nagyon népszerű volt. Illetve folyamatosan monitorozzák a látogatók élményeit online is kitölthető kérdőív formájában.

Ezekből az derült ki, hogy a vendégek hetven százaléka soha nem volt azelőtt olyan programon, amely a csillagokat, bolygókat mutatja be, de nem csalódtak, elégedettek a csillagda valamennyi attrakciójával. A csillagászati szakma felé is nyitottak, novemberben egy workshopnak adott otthont a Bükki Csillagda – tette hozzá Szádeczky Kornélia. A közösségi oldaluk tele van friss információval, az aktuális égi jelenségekről is lehet ott tájékozódni. Honlapjukon pedig a Bükk időjárásáról biztosítanak élőképet folyamatosan az érdeklődőknek.

Videós tartalmaink továbbra is megtalálhatóak a YouTube csatornánkon.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában