Aggtelek

2022.12.01. 09:00

Visszatértek a turisták, bővül a falu

Címkék#Aggtelek

Aggtelek kiheverte a koronavírus-járvány okozta nehézségeket, most már ismét fejlődik a település.

ME

A Baradla barlang idén is rengeteg turistát vonzott

Fotó: ME

A Baradla barlang számít a határ menti település legnagyobb nevezetességének, de az önkormányzat azért dolgozik, hogy az Aggtelekre látogató turisták mellett a lakosság is rendezett faluban tölthesse a mindennapjait. Az esztendő vége felé már lehet mérleget vonni: 2022 egyértelműen jobb volt, mint az előző évek bármelyike. Legalábbis így tartja Aggtelek első embere. 

– A korábbi adósságainkat letudtuk, anyagi szempontból pozitív oldalra billent a mérleg nyelve – árulta el Rőczei Patrik, Aggtelek polgármestere. – A tavaly elnyert pályázatainkat idén valósítottuk meg, ebből a szempontból is sokat gyarapodtunk. Az óvodai játszótér mellett felújítottuk a korábbi védőnői házat, ami szolgálati lakásként funkcionál, és közterületek karbantartásához szükséges eszközöket is beszerezhettünk. Abszolút elégedettek lehetünk még akkor is, ha természetesen a nehézségek minket sem kerültek el. 

A rezsihelyzet szempontjából Aggtelek kedvező helyzetben van, hiszen az önkormányzati intézmények fatüzelésű kazánnal vannak felszerelve. A közútkezelőtől pedig most kaptak 120 köbméter fát, amivel két éven keresztül el tudják látni a polgármesteri hivatal, az óvoda és az orvosi rendelő fűtését. Többletkiadást a közvilágítás jelent, ezt pedig igyekeznek kigazdálkodni a bevételeikből. 

– A turizmus ismét a régi időket idézi – fogalmazott Rőczei Patrik. – Nyáron napi szinten több ezren látogatták a Baradla barlangot, parkolót nehezen lehetett találni a faluban. Az érdeklődés még most, a szezon után is fennmaradt, amit mi is érzékelünk az eltöltött vendégéjszakák után befolyt idegenforgalmi adóból. A nemzeti parkkal természetesen igyekszünk mindenben együttműködni, hiszen közös érdek, hogy Aggtelek a jövőben is tovább fejlődjön. 

A településen elkezdődött az adventi készülődés, a várakozás. Az első gyertya felgyulladt, most pedig a Mikulás-estet várják, mert fontos, hogy a gyerekek ne érezzék meg a válságos időszakot. Advent utolsó vasárnapján pedig közösségi program is lesz, ami a Covid-időszakot leszámítva ugyancsak hagyomány. Énekkarok lépnek fel, forralt borral és egyéb finomságokkal várják a lakosságot. 

Közös advent 

– Az ünnep időszakában természetesen ezzel foglalkozunk, jövőre viszont tovább folytatjuk az észszerű gazdálkodást, ami a fejlődéshez vezethet – jelentette ki Rőczei Patrik. – Fontos tervünk, hogy a faluközpontban egy modern játszóteret alakítsunk ki, és a Magyar Falu Program keretében továbbra is eredményesek legyünk. Ennek a modellnek eddig is volt eredménye, mert amikor polgármester lettem, akkor 30 üres ház állt Aggteleken, most viszont már csak kettő. Szerencsére jönnek a fiatalok, és a Felvidékről is több család települt át. Remélem, hogy ezt a tendenciát a jövőben is folytatni tudjuk.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában