Mi kell a boldogsághoz? Szinte alig valami!

Boldog új évet kívánunk egymásnak. Mindenki, mindenkinek. Tisztán, szépen, egyértelműen, szokásosan. És szokás az is, hogy ilyenkor megkérdezünk néhány embert, néhány szervet: hogyan is lehetne még boldogabbá tenni az új évet. Amint látni fogják, ez egyáltalán nem lesz nehéz, csak figyelni kell a válaszokat. Mi tehát a kívánsága, illetve mit vár tőlünk a:

Villamosvezető: Higyjék el az utasok, hogy a második, sőt a harmadik kocsi is ugyanoda megy, ahová az első. Következésképpen mindenki nyugodtan felszállhat a hátsó kocsikra is. 

Kalauznő: Szűnjön meg az Ady-híd megállója. Legalábbis a piaci napokon.

Miskolciak: Néhány csuklós villamost kérünk, csak felszállók részére. Így végállomástól végállomásig városnéző körutakat tehetnénk.

Autósok: A gyalogosok ne menjenek át az úttesten! Maradjanak ott!

Gyalogosok: Az autósok ne jöjjenek be a városba! Autózzanak a Bábonyibércen! 

OTP: Az üzemek, vállalatok, intézmények stb. ne adjanak egy fillért se a dolgozóknak, mert könnyelműek és elköltik. A fizetést hozzák be rögtön a takarékba!

Útépítők: A tapasztalat azt bizonyítja, hogy a miskolciak igen megszerették a bontást. Különös örömük telik a föld- és kőkupácokon tornászni, árkokon átugrálni. Ez évben újra felbontjuk, amit a múlt évben befejeztünk.

Villanyszámlás: A lakók ne menjenek el sehová! Tartózkodjanak mindig otthon! Aki ezt megszegi, annak szereljék le a villanyóráját, és a bűnöst öt évre tiltsák el a közéleti szerepléstől! Végeztem, hátra arc!

No ugye, nem is nehéz! Mi, vevők, utasok, vendégek, lakók, gyalogosok igazán könnyen teljesíthetünk minden kívánságot.