Segítség a gyerekeknek

2022.11.18. 17:43

Összhangban a gazdaság igényeivel

Pályaorientációs konferenciát tartottak Taktaharkányban.

ÉM

Fotó: Bujdos Tibor

A pályaorientációt kulcskérdésnek nevezte dr. Koncz Zsófia miniszterhelyettes, országgyűlési képviselő beszédében, a Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskolában tartott fórumon.

– Annyiféle információt kapnak és annyi helyről tudnak tájékozódni a gyerekek, hogy óriási segítségekre van szükségük, hogy ki tudják választani, hogy mivel szeretnének majd hivatásszerűen foglalkozni a jövőben. Ez a térségben közös ügyünk – emelte ki dr. Koncz Zsófia.

Szólt a gazdasági eredményekről is. – Ma 4, 5 millió ember dolgozik Magyarországon, a rendszerváltás óta nem volt ilyen, 3,5 százalékos a munkanélküliség, ami az unióban is kimagasló eredmény, és a fiatalok munkanélkülisége is jelentősen csökkent – ismertette.

– A mi hátrányos helyzetű régiónkban még kiemeltebb jelentősége van a szakképzés felé orientálásban, hiszen ez egy olyan alternatíva, amely jelentősen megkönnyíti a tanulók további élútját és összhangban van a gazdaság igényeivel. Erről Vizkeletiné Juhász Judit intézményvezető, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Nemzeti Pedagógus Kar elnöke beszélt. – Végzős tanulóinknak átlagosan 80 százaléka a szakképzési rendszerben folytatja tanulmányait – emelte ki az intézményvezető.

A fórumot a Nemzeti Pedagógus Kar, a Szerencsi Tankerületi Központ és a Szerencsi Szakképzési Centrum szervezte.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában