Gazdaságfejlesztés

2022.05.06. 11:30

Logisztikai bázis épülhet a miskolci reptér helyére

A Mechatronikai Ipari Parkhoz csatolják a kiemelt gazdaságfejlesztési területté nyilvánított volt miskolci repülőteret.

SZB

Lényegében már esztendőkkel ezelőtt eldőlt, hogy a miskolci repülőtér megszűnik. Az indokok között az szerepelt, hogy „a jelenlegi repülőtér-funkció a terület körbeépítettsége miatt egyre kevésbé tudja kiszolgálni a légi közlekedéssel és légi sportokkal kapcsolatos jelentkező igényeket, valamint komoly befektetői szándékok mutatkoznak a terület hasznosítása iránt, mivel a terület Miskolc egyik legnagyobb ipari parkjával közvetlen kapcsolatban van...”. 

Mivel arról is döntés született, hogy a repülőtér déli csücskében működő légimentőbázis marad a helyén, sőt azt kormányzati pénzből fejlesztik, telekátalakítást kellett végrehajtani. A légimentőbázis számára mintegy 1 hektárt különítettek el a repülőtér területéből. 

Kereskedelem és szolgáltatás 

A miskolci közgyűlés tavaly október 7-én megtartott közgyűlésének 2. napirendi pontja mindenki számára nyilvánvalóvá tette, hogy a repülőtér megszűnik, helyén a terület vagyonkezelője, a Miskolc Holding Zrt. „a szomszédos Mechatronikai Ipari Park bővítési területét szeretné kialakítani és lehetőséget biztosítani kereskedelmi, szolgáltató gazdasági zóna kialakítására”. Ehhez váltak szükségessé a város településrendezési eszközeinek módosításai. Ahogy fogalmaztak, a város „a Mechatronikai Ipari Park területének növelésével szeretné olyan üzemek letelepedését elősegíteni, amelyek kereskedelmi-szolgáltató tevékenységet folytatnak”. Mint mondták, „ez a szándék össz­hangban van a város hosszú távú fejlesztési céljaival, valamint igazodik a valós piaci helyzethez”. 

A célok eléréséhez a területet a közgyűlés kiemelt fejlesztési zónává nyilvánította. 

A volt repülőtér területének hasznosításával kapcsolatos tanulmányterv azt is megfogalmazza, hogy a terület mellett elhaladó vasútvonal 50 méteres védőzónája megmarad, a légimentőbázis helikopteres leszállóhelye pedig egy 125 méteres sugarú körben kap védterületet. 

A téma tárgyalásakor felvetődött az örökségvédelem is. Mint kiderült, a Herman Ottó Múzeum közreműködésével megtörtént a terület előzetes felmérése, és az a javaslat született, hogy az építkezések közben végeznek majd régészeti megfigyeléseket. 

Intézkedések várhatók még a területen és környékén időszakosan előforduló védett ürgeállomány védelme érdekében is. Ilyen intézkedések a szomszédos Mechatronikai Ipari Park esetében is voltak már.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában