Közlekedés

2022.05.05. 11:07

Folyamatos az utak kátyúzása Miskolcon

A nagyvolumenű útburkolat javításokat április 4-én indította el a Miskolci Városgazda Nonprofit Kft.

SZB

A munkák főközlekedési utakat éppúgy érintenek, mint rossz állapotban lévő forgalmasabb mellékutcákat is. Az Útellenőri Szolgálat előzetes felmérése és a korábbi egyeztetések alapján, összesen közel 22 ezer négyzetméter felületen, mintegy 1800 köbméter aszfaltot dolgoznak be a javítások során, mintegy 150 millió forint értékben. Az elmúlt hónapban a kátyúzási munkákat elsősorban Martinkertvárosban, Szirmán, Perecesen, illetve a Csabai kapuban végezték 21 utcában, 2744 négyzetméter felületen.

Májusban a Tiszai pályaudvar környékén, a belvárosban, valamint Kilián, Diósgyőr, Szirma, Görömböly, Tapolca, és Avas városrészekben folytatódnak a kátyúzások.

A felújítások és javítási munkák idején a városban továbbra is több helyen kell számítani félpályás korlátozásra, a forgalmasabb szakaszokon pedig torlódás alakulhat ki. A Miskolci Városgazda Nonprofit Kft. folyamatos tájékoztatást ad az útfelújítással érintett helyszínekről. Ugyanakkor kérik a közlekedőket, hogy az úton dolgozók és a többi járművezető biztonsága érdekében tartsák be a munkavégzéssel érintett szakaszon érvényes forgalmi rendet, amelyet minden esetben táblák jeleznek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában