SpaceBuzz

2022.04.23. 20:00

Űrutazásra készülnek a hernádnémeti iskolában

A jövő űrhajósait, a Föld nagyköveteit oktatják a borsodi iskolában is.

Horváth Imre

Borsod-Abaúj-Zemplén megyében egyedüliként a Hernádnémeti Református Iskola részese a négy ország konzorciumi partnerségében megvalósuló SpaceBuzz Projectnek. A program egy ingyenes ste(a)m tanulási módszert is alkalmazó oktatási program, amely felkészíti és elviszi a gyerekeket egy virtuális űrutazásra, miközben tudatosítja bennük a klíma- és környezetvédelem, valamint a természettudomány fontosságát. Magyarországon 21 iskola és 1500 gyermek vesz részt a programban, ebből 160-an Hernádnémetiben.

12 küldetés

Az iskolában a napokban tartottak tájékoztatót a SpaceBuzzról. Zentai István, a projekt magyarországi alapítója elmondta, egy megnyert Erasmus+ pályázat adja a hátteret a programhoz, amelynek az elsődleges célja, hogy a 10-12 éves gyerekeket motiválják a természettudományok irányába. A konzorciumot Hollandia vezeti, és hazánkon kívül Franciaország, valamint Olaszország a tagja. A kidolgozott oktatási program 12 leckéből, vagyis küldetésből áll. Ezek során megismerik a gyerekek a világűrt, a naprendszerünket, a Földet mint bolygót, tanulnak a klímáról, környezetvédelemről és a hozzájuk kapcsolódó aktivitásokról. A program látványos csúcspontja, amikor megérkezik hazánkba, május 2-án pedig Hernádnémetibe is egy valósághű űrrakéta, amelybe beülnek a gyerekek, és egy virtuális űrutazáson vesznek részt.

– Persze nem az a cél, hogy minden, a programban részt vevő gyerek asztronauta legyen, a program erősen motiválja őket a környezettudatosság, a klímavédelem felé. Azáltal, hogy látják a Föld bolygót a maga sérülékenységével, megérzik, megértik, hogy miért kell rá vigyázni – mondta el Zentai István.

A nemzeti konzorcium szakértőinek munkájában készült el a tananyag. Ez tartalmaz egy munkafüzetet, amely angol nyelven is elérhető, ugyanis több helyen, így Hernádnémetiben is angol nyelven vesznek részt a programban a gyerekek. Elkészült egy tanári kézikönyv, illetve az iskolák egy ládában kaptak olyan eszközöket, segédanyagokat, amelyekkel a feladatok gyakorlati részét is meg tudják csinálni.

A szakértői csapat tagja volt Sipos Szabina, a hernádnémeti iskola tanára is, aki elmondta, nyolcan voltak benne a nemzetközi csapatban, amely létrehozta a tananyagot, a gyerekek nagyon élvezik a programot, a kísérleteket, már a végén járnak az anyagnak az iskolában. Hernádnémetiben hat tanár segítségével 160 gyermek vesz részt benne, és alig várják, hogy beülhessenek az űrhajóba.

– Ez a program egy olyan dolog, ami új ismeretekkel gazdagítja a gyerekeket, gyakorlati módon. A környezetvédelem nagyon fontos, így különösen jó, hogy erről tanulnak ilyen interaktív módon a gyerekek – mondta dr. Orosz Zsolt, Hernádnémeti polgármestere. Hozzátette: nagyon örül neki, hogy azon kevés iskolák között lehetnek, amelyek részesei a SpaceBuzznak, amely köszönhető annak is, hogy nagyon nyitott pedagógusok dolgoznak az intézményben.

Madzinné Nagy Anikó, az iskola igazgatója hangsúlyozta: nagy dolog, hogy falusi iskolaként részt vehetnek egy ilyen programban, sőt az alkotásában, kidolgozásában is. „Az pedig a ráadás, hogy a rakéta is megérkezik, és egy napot itt lesz nálunk, és ilyen élményben részesülhetnek a gyerekeink.”

Május 2-án a valósághű űrrakétában a gyerekek csoportokra osztva fogják virtuális szemüvegek segítségével átélni egy űrhajókilövés és egy űrutazás élményét. Közben megtapasztalják az „áttekintő hatás”, vagyis az overview effect élményét, amelyet eddig csupán valamivel több mint 600 asztronauta élhetett át. Ez azt az érzést jelenti, amikor először pillantják meg a Földet annak teljes valójában. Ennek az élménynek az átélése fontos része a környezetvédelemre fókuszáló projektnek.

(A borítóképen: Zentai István, a projekt magyarországi alapítója. Fotó: Horváth Imre)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában