Miskolci Egyetem

2022.04.01. 17:30

Megújult a kollégium

A Miskolci Egyetem folyamatos korszerűsítésének és megújításának újabb mérföldköveként készült el az épület.

Bacsó István

A csütörtökön átadott kollégium az első a sorban, a tervek szerint a többit is felújítják majd. Az elkészült diákotthont ünnepélyes keretek között Varga Judit igazságügyi miniszter mint az Universitas Miskolcinensis Alapítvány elnöke és prof. dr. Horváth Zita, a Miskolci Egyetem rektora adta át. 

 

Több mint egymilliárdos keret

 

Az igazságügyi miniszter Goethe gondolatát idézte: „A legtöbb, amit gyerekeinknek adhatunk: gyökerek és szárnyak.” Amit ő úgy fogalmazott át, hogy a Miskolci Egyetemen hagyományt és megújulást kínálnak a hallgatóknak. „Mi sem példázza ezt a szlogenünket jobban, mint ez a megújult, újragondolt kollégiumi épület. A kollégium az 1950-es években épült, most pedig egy több mint egymilliárd forintos keretből tudtuk modernizálni és új bútorokkal berendezni. A homlokzat továbbra is hordozza a hagyományos, eredeti architektúrát, de a belső térben szemmel láthatóan, kézzel foghatóan érezhetjük és élvezhetjük is az innovációt” – mondta.

 

Varga Judit igazságügyi miniszter, az Universitas Miskolcinensis Alapítvány elnöke. Fotó: Ádám János

 

Kitért az intézmény alapítványi struktúrába szervezésének előnyeire is: „A modellváltó egyetemek körében a Miskolci Egyetem is azok közé az intézmények közé tartozik, amelyek érdekeltek a folyamatos megújulásban, abban, hogy minél sikeresebb, nemzetközi szinten is elismerést kiváltó eredményeket mutassanak fel. Az egyetem versenyképességének erősítésével is nő a magyar fiatalok képzésének színvonala és Magyarország innovációs teljesítménye. A modellváltással és a megújulással a magyar fiatalok a jövő nyertesei lehetnek. Éppen ezért szemünk folyamatosan az újítás, a megújulás pályáján van. Bízzunk benne, hogy ez csak a kezdet, amit most ez a látványos beruházás és megújulás jelent. Állnak még feladatok előttünk” – ismertette az alapítvány elnöke.

 

Prof. dr. Horváth Zita rektor kiemelte: „A Miskolci Egyetem építkezik szellemileg és fizikailag is. A múlt héten az MVM Zrt.-vel írtunk alá egy komoly együttműködési szerződést, előtte egy nanotechnológiai céggel konzorciumi megállapodást, és az a cél, hogy minden olyan kutató- és kompetencia-központ, amely a mai kor kihívásaira leginkább választ tud adni, jelen legyen az egyetemen.” A rektor is reményét fejezte ki, hogy ez még csak az út eleje, amelyet a Smart Campus program jegyében elkezdtek, és lesz finanszírozás a további fejlesztésekhez.

 

A galéria nyitóképén: Varga Judit, Horváth Zita és Kiss János

 

Az elsőként elkészült E/1- es épületben világszínvonalú körülmények között kétszázharminc hallgató elszállásolására van lehetőség. A beruházás mintegy 1,1 milliárd forintba került.

 

Az átadási ünnepségen részt vett dr. Kiss János miniszterelnöki biztos, Bárdosné dr. Soós Viktória, a Miskolci Egyetem gazdasági vezetője, Hornyák Lóránd, a Területi Innovációs Platform igazgatója, dr. Szilágyi Roland oktatási rektorhelyettes, a tervezőiroda és a kivitelező cégek vezetői, valamint az egyetemi diákságot képviselő Hallgatói Önkormányzat elnöke.

 

(A borítóképen: Varga Judit és Horváth Zita a felújított kollégium egyik szobájában. Fotó: Ádám János)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában