Labdarúgás

2022.04.10. 15:00

Futballmentő túrára indul a Zempléni Főnix

Fontos az a sajátos kultúra, amely a helyi labdarúgás körül kialakult egy-egy faluban.

Bódisz Attila

Forrás: Bódisz Attila

Forrás: Bódisz Attila

Hercegkút az első állomása a Zempléni Főnix újszerű, futballmentő túrájának, amely egyelőre nyolc plusz egy helyszínt érint majd. A bevezető mondat minden kétséget kizáróan nem kevés magyarázatra szorul, a megoldásban pedig Ringer István, a sátoraljaújhelyi Kazinczy Ferenc Múzeum futballmúlttal is rendelkező igazgatója segített munkatársunknak. 

 

„Hátsó füves...” 

 

Mint elmondta, ha a kezdeményezés gyökerét szeretnénk megkeresni, egészen a múzeumukban tavaly ősszel megnyílt – azóta is komoly népszerűségnek örvendő, „Hátsó füves – Egy eltűnő futballvilág képei” című kiállításukig kell visszatekerni az idő kerekét.

Pillanatkép a „hátsó füvesről” Forrás: Bódisz Attila

Mint arról akkoriban beszámoltunk, a különleges tárlat alapját a legismertebb hazai sportnapilap, vagyis a Nemzeti Sport hasonló című cikksorozata, illetve az azok elkészültekor megszületett fotók, a beszerzett relikviák adták. A lelátót, öltözőt, kispadot idéző installációk, a szurkolói és labdarúgói léthez kötődő tárgyak és fotók különleges egyvelege segíti felidézni az eltűnőben levő falusi futballkultúra semmi máshoz nem hasonlítható hangulatát. A kiállításhoz a múzeum a kurátorokkal, a szervezőkkel együtt létrehozott leginkább egy falusi kiskocsmára hasonlító teret, amely a Harmadik Félidő Bisztró nevet kapta. A frissen kialakított, sajátságos „infrastruktúrára” alapozva előadás-sorozatot szerveztek, amelynek keretében a labdarúgás különböző érdekességeivel foglalkoznak, gyakran neves előadók segítségével. Így fordult már meg az érdeklődő újhelyi közönség előtt egykori szövetségi kapitány vagy nemzetközi szinteket is megjárt futballbíró is. Az így létrejött közösségben merült fel az úgynevezett futballmentő túra egy, az amatőr labdarúgás válságát feszegető elő­adás után. 

 

Ringer István kiemelte: az elmúlt öt évben tucatnál is több zempléni településen szűnt meg a labdarúgás, néptelenedtek el a pályák. A Harmadik Félidő Bisztró körül kialakult közösség szerint azonban fontos az a sajátos kultúra, amely a helyi futball körül kialakult egy-egy faluban. Így létrejött a Zempléni Főnix elnevezésű alkalmi futballcsapat, amelyet a bisztró hatósugarába tartozó emberek hoztak létre. Vannak benne térségi szereplők – például Ringer István – és budapesti újságírók, egyebek mellett Csillag Péter, a Nemzeti Sport főmunkatársa vagy Orosz Zsolt futballblogger, de pályára lép majd Pisont István egykori válogatott labdarúgó is. A tervek szerint a legelső ilyen mérkőzésen a kezdőrúgást Egervári Sándor, a magyar labdarúgó-válogatott egykori szövetségi kapitánya végzi el. 

 

Gazdag programmal 

Legalább egy napra igazi labdarúgóünnepet szervezünk a helybelieknek

- Ringer István

 

A múzeumigazgató aláhúzta: kezdeményezésük célja nem az, hogy felélessze az adott településen a futballéletet, de legalább egy napra igazi labdarúgóünnepet szerveznek a helybelieknek. 

 

A program színesnek ígérkezik. Amellett, hogy a Zempléni Főnix csapat megmérkőzik a helybeli labdazsonglőrökkel, számos kísérőprogramot is kínálnak az érdeklődőknek. Egyrészt egynapos kamarakiállítást rendeznek az érintett település futballtörténetéből, és a múzeum is szeretné bővíteni gyűjteményét. Ezenkívül ígérnek közös főzést, bográcsozást, amely ugyancsak gyakori velejárója volt a falusi futballéletnek. Ringer István megjegyezte: ezek az immár elhagyatott futballpályák gyakran festői környezetben terülnek el, egyebek mellett ilyen a makkos­hotykai, valamint a túra első állomása, a hercegkúti is. A Sárospataktól néhány kilométerre, egy festői völgyben elterülő sváb kistelepülés komoly futballmúlttal rendelkezik. Erről szombaton volt egy beszélgetés is, amelyen részt vett a falu szülötte, dr. Stumpf István egykori kancellária­miniszter, alkotmánybíró, jelenlegi kormánybiztos, aki hosszú éveken át a hercegkúti futballcsapat alapembere volt, valamint valamikori edzője, a falu előző polgármestere, Rák József is.

 

Kedvező fogadtatás 

 

Ringer István hozzáfűzte: Hercegkúton kívül ellátogatnak még Bodrogolasziba, Tolcsvára, Hollóházára, Füzérre, Olaszliszkára, Mikóházára és Makkoshotykára is. A bevezetőben említett plusz egy mérkőzést – a záróprogramot – Sátoraljaújhelyre tervezik. Kérdésünkre válaszolva a múzeumigazgató elmondta: a települések mindegyike rendkívül kedvezően fogadta a kezdeményezést. Annyira, hogy még el se kezdték az első futballtúrát, de már alakul a folytatás is – közölte Ringer István.

 

(A borítóképen: Csillag Péter és Ringer István a tavalyi kiállításmegnyitón)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában