Cserépfalu, Tiszatarján

2022.03.22. 18:30

Két településen is beruházásokat adtak át

Mozgalmas volt a szombat délután Dél-Borsodban.

ÉM

Forrás: ÉM

A Bükki Pálinka Lovagrend jóvoltából, a Magyar Falu Program Falusi Civil Alap pályázatának segítségével pincevásárlás és annak felújítása történt meg Cserépfaluban. Az egyesület 4,5 millió forint támogatást nyert a pince rekonstrukciójára. Az ülőhelyek, asztalok beszerzése és az ajtók cseréje mellett az érdeklődők látogatásuk során olyan pálinkákkal találkozhatnak, melyek a Kárpát-medence érdekességei, jellegzetességei. 

 

Több sikeres beruházás 

 

Tiszatarjánban a Belügyminisztérium támogatásának köszönhetően újult meg a település polgármesteri hivatala, amely magában foglalja az épület tetőcseréjét, a födém hőszigetelését, illetve az intézmény teljes belső festését, tapétázását. Eszközbeszerzésre is sor került, székekkel és asztallal bővült az épület házasságkötő terme. A támogatás összege 35 287 983 forint volt. A Vidékfejlesztési Program, kormányzati határozat, illetve a Magyar Falu Program támogatásaival a település kultúrháza is megújult. Tetőcsere, alaptest és oldalfalak megerősítése, energetikai korszerűsítés, az elektromos hálózat fejlesztése, illetve belső felújítás is megvalósult az intézményben. A beruházás összköltsége 54 millió 596 ezer forint volt. A Magyar Falu Programnak köszönhetően óvodai játszótéri fejlesztés, illetve a Liszt Ferenc utca felújítása is megvalósult. 

 

Az átadásokon jelen volt Tállai András, a térség országgyűlési képviselője, aki elmondta: „Öröm látni a települések fejlődését. Bízom benne, hogy 2022-től folytathatjuk majd a közös munkát a dél-borsodi térség előrehaladása érdekében.”

 

(A borítóképen: Tállai András a pálinkalovagok között Cserépfaluban)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában