Alapkőletétel

2022.03.12. 15:30

Felértékelődő szellemi tudás

Telephely- és technológiai fejlesztést hajt végre a DHJ Építő Kft. Az új irodaépület alapkövét pénteken helyezték el.

Balogh Csilla

Bővíti telephelyét és fejleszti technológiáját a DHJ Építő Kft. Miskolcon. A modernizálás megvalósítása érdekében a cég tavaly sikeresen pályázott épületbővítésre, eszközbeszerzésre, környezetbarát fejlesztésekre, és a munkavállalók képzésére is lehetőség nyílik. 


Dr. György László, az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára elmondta, hogy a beruházáshoz a kormány több mint 310 millió forint támogatást nyújt, s emlékeztetett arra is, hogy a cég az elmúlt években több mint 3 milliárd forint beruházást valósított meg, melyet a kormány több mint 1 milliárd forinttal támogatott. Az államtitkár a világgazdaság szerkezetének átalakulásával kapcsolatban kiemelte, hogy a termelés a legversenyképesebb megvalósulási helyre költözik. 


Rámutatott, hogy Európa legversenyképesebb régiója jelenleg Kelet-Közép-Európa, melynek munkakultúrája világviszonylatban is kimagasló. A versenyképesség megtartásának, illetve egy cég sikerességének záloga a magas hozzáadott szellemi érték. Bejelentette: a kormány félmillió forinttal támogatja a cég egy-egy munkavállalójának képzését. Hangsúlyozta: az irodaház építése azért fontos, mert a szellemi tudás ebben az évtizedben felértékelődik. 
 

Infrastrukturális fejlesztések 
 

Csöbör Katalin országgyűlési képviselő kiemelte, bízik abban, hogy hazánkban a jövőben is folytatódik a biztonságos és a békés fejlődés. Emlékeztetett, hogy a kormány az elmúlt évtizedben fejlődési pályára állította Magyarországot, 1 millió munkahelyet hozott létre, és a munkahelyeket a koronavírus-járvány ellenére meg is tartotta. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyében történt fejlesztések közül kiemelte a jelentős infrastrukturális fejlesztéseket, amelyekkel vonzóbbá vált a térség a befektetők számára. 


Hercsik Dávid, a DHJ Építő Kft. társtulajdonosa beszédében ismertette a cég fejlődéstörténetét, s elmondta, hogy a jelenlegi telephely- és technológiafejlesztést a megnövekedett munkavállalói létszám indokolja. A beruházás kényelmes, modern, színvonalas munkakörnyezetet teremt a munkavállalóknak. A beruházás része egy 50 kW teljesítményű komplett nap­elemes rendszer telepítése is. 


A projekt állami és uniós támogatásból, illetve önerőből összesen 448,5 millió forint ráfordítással valósul meg. 
 

(A borítóképen: 448,5 milliós fejlesztés alapkövét helyezték el)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában