Negyedik hullám

2021.11.19. 18:00

Karanténba küldte az ovikat a koronavírus

Olvasóink jelezték, hogy egyre több miskolci óvodában kell csoportokat bezárni koronavírus-fertőzés miatt.

Hegyi Erika

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

A Mióvi Leszih úti tagóvodájában is ez történt. Először csak egy-egy csoportra került lakat a pedagógusok és a gyerekek betegsége miatt, de mára az egész óvoda karanténba került. Az egyik szülő azt is elmondta, hogy a beoltott óvodai dolgozóknak most is be kell járniuk az intézménybe, az oltatlanok viszont otthon maradhatnak.

Egy másik szülőtől tudjuk, hogy a tapolcai óvodában két csoportot zártak be szintén a Covid miatt. A szülőknek van lehetőségük arra is, hogy az erősödő járvány miatt, ha akarják, akkor is otthon tartsák a gyermeküket, ha nem beteg. Így lehetséges, hogy egyes ovikba jelenleg alig járnak gyerekek. Az egyik, általunk megkérdezett intézményben például csak 4-5 gyermek van ezekben a napokban egy csoportban.

A miskolci önkormányzattól szerettük volna megtudni, hogy Miskolcon összesen hány óvoda és hány csoport került karanténba a járvány miatt, de választ nem kaptunk.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában