Aradi vértanúk

2021.10.06. 09:00

Megkésett végtisztesség

Dessewffy Arisztid holttestét kilopták Aradról, Kazinczy Lajos nyughelyéről nem tudni.

Méhes László

Az aradi vésztörvényszék előtt két Borsod-Abaúj-Zemplénhez kötődő honvédtiszt bizonyosan járt. Egyikük a Széphalmon született Kazinczy Lajos, a nyelvújító Kazinczy Ferenc legkisebb fia, akit a szabadságharc tizenötödik vértanújaként tartanak számon: 1849. október 25-én, 29 évesen állították a kivégzőosztag elé. Másikuk a várfogságra ítélt, majd szabadon engedett Bydeskuty Ernő. A szép életkort megélt honvéd alezredes azzal szerzett érdemeket a többi közt, hogy segédkezett az október 6-án kivégzett magyar tábornokok egyikének, a vele családi és baráti kapcsolatban állt Dessewffy Arisztid holttestének kalandos úton történt hazaszállításában.

Szobor a sírkertben

Kazinczy Lajos 1848-ban csatlakozott az alakuló honvédséghez, és a szabadságharc első ütközetei közül mind a pákozdi, mind a schwechati csatában részt vett – elevenítette fel Rózsa György, a megyei levéltár főlevéltárosa. A világosi fegyverletételt már ezredesként élte meg. Tisztjeivel a zsibói Wesselényi-kastélyban tette le a fegyvert, onnan Aradra szállították őket.

Tárgyalása október 1-jén kezdődött. Miután nem volt tábornok, és csupán egy napig volt hadtestparancsnok, kötél helyett golyó általi halálra ítélte a haditörvényszék. Az aradi vár árkában lőtték agyon a 29. születésnapját követő ötödik napon.

Egy az életéről szóló monográfia szerint az emigrációból a kiegyezés után hazatért Klapka György tábornok 1890 októberében Aradon járva a helyszínen érdeklődött Kazinczy sírjának hollétéről, de nem járt sikerrel. Emlékét a széphalmi Kazinczy-sírkertben egy 1911-ben felállított mellszobor őrzi.

Külön történet az 1849. október 6-án kivégzett vezérkari tisztek holttesteinek a sorsa is – mondja a főlevéltáros. Akiket felakasztottak, azok közül néhányuk, így Damjanich, Láhner, Leiningen és Vécsey tetemeit jó pénzért kiszolgáltatták a családjuknak, a többi tábornok földi maradványait az aradi vár sáncaiba ismeretlen helyre temették. A golyó általi halálra ítéltek közül Kiss Ernő tetemét a család kilopta az aradi várból. Ez történt Dessewffy Arisztiddel is. Holttestének felkutatásával unokatestvérét és legjobb barátját, Bydeskuty Ernőt bízta meg a család, aki honvéd alezredesként a szabadságharc leverése után ugyancsak megjárta az osztrák hadbíróságot. Előbb halálra ítélték, amit később 18 évnyi várfogságra változtattak, végül az ítélet alól felmentették.

Visszaemlékezésekből tudjuk, hogy hivatalos úton Dessewffy maradványait a kivégzését követő évben, 1850-ben sem adták ki. Egy osztrák őrnagy ajánlkozott, hogy kiásatja a halottat, ha az alárendelteket meg tudják vesztegetni. A katonai őrségnek fizettek azért, hogy szemet hunyjanak a kihantoláskor. Így került a holttest a margonyai Dessewffy-birtokra, ahol a család alig ismert rá a feloszlás előrehaladott állapotában lévő tetemre. A fogazata alapján végül azonosítani tudták a rokonok, így a végtisztesség megadása után a családi sírboltban helyezték el.

Miután Bydeskuty Sáros megyei birtokát az orosz hadsereg feldúlta, a vagyonától pedig megfosztották, kénytelen volt előbb Miskolcra költözni, majd Diósgyőrben telepedett le. Innen szervezte meg a kiegyezést követően, 1867 után a megyei honvédegyletet, amelynek alelnöke lett Dessewffy Ferenc elnöksége mellett. Létrehoztak egy pénzügyi alapot, amely fontos szerepet vállalt a még élő egykori honvédek megsegítésében, illetve emlékhelyek létrehozásával tartották életben a szabadságharcos hagyományokat. Ebben az időszakban készült a felsőzsolcai honvédemlékmű is – emlékeztet Rózsa György.

Az utókor úgy tudja, hogy a személyes történetekről Bydeskuty Ernő emlékiratot szeretett volna összeállítani, de ezt a sors már nem engedte meg neki: 91 éves korában, 1899-ben elhunyt.

(A borítóképen: Kazinczy Lajos egy korabeli ábrázoláson és szobra Széphalmon)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában