oltásellenes demonstráció

2021.10.06. 11:30

A sátán és az örök élet is téma volt a tüntetésen

Az oltásellenes demonstráción az intézmény 5000 dolgozójából úgy 30-40-en lehettek.

20210903 Miskolc Koronavírus elleni védőoltást kapnak a diákok a Lévay József Református Gimnázium és Diákotthonban. Fotó: Vajda János VJ Észak-Magyarország

Forrás: MW

Fotó: Vajda János

Csütörtökön összehívták és tájékoztatták a még oltatlan egészségügyi dolgozókat a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórházban. Az ügyben megszólalt a Mi Hazánk Mozgalom megyei szervezete. Közleményükben az érintett oltásellenes dolgozókra hivatkozva azt írták: dr. Révész János főigazgató lekezelő és megalázó hangnemben beszélt a jelenlévőkkel. Az Észak-Magyarország információi szerint ez azonban nem így történt. A főigazgató – neve elhallgatását kérő informátorunk szerint – a tájékoztatón arra kérte az érintett munkatársakat, hogy a betegek és saját érdekükben vegyék fel a védőoltást. Emellett orvosszakmai tájékoztatót is kaptak az alkalmazottak, amely szerint – a rendelkezésre álló tudományos adatok alapján – a koronavírus elleni védőoltás a betegség gyakoriságát csökkenti, a betegség lefolyását, a betegséggel járó tüneteket, szövődményeket jelentős mértékben enyhíti, illetve csökkenti annak kockázatát is, hogy a megbetegedett személy egy másik személynek a megbetegedést okozó vírust átadja. A főigazgató azt is jelezte, hogy az intézményben oltóanyag szinte korlátlan mennyiségben rendelkezésre áll, ezt kérésükre soron kívül kiszolgáltatják, és maguk választhatják meg, mely oltóanyagot kívánják igénybe venni. A főigazgató végezetül ismét köszönetet mondott a jelenlévőknek az elmúlt időszakban végzett munkájukért.

Elfogadhatatlannak tartják

A Mi Hazánk közleményében hangsúlyozza: elfogadhatatlannak tartja, hogy bárkire bármilyen formában ráerőltessék a Covid-oltást, vagy hátrányosan különböztessék meg az oltás vagy a védettségi igazolvány hiánya miatt.

A megbeszélést követően tüntetést szerveztek az oltásellenesek, úgy 30-40-en lehettek a csaknem 5000 főt foglalkoztató intézményből. A demonstráción szót emeltek a kötelező oltás ellen.

„És ami nagyon fontos, ez az injekció árt a testnek és árt a léleknek. És az öröklét veszélyben van. A sátán mind a kettőt akarja, a testünket és a lelkünket. Ne legyünk az ördög cinkosai” – ezek a mondatok és ehhez hasonló gondolatok is elhangzottak. (A hangfelvételt szerkesztőségünkben őrizzük – a szerk.)

„Ez az injekció árt a testnek és árt a léleknek. És az öröklét veszélyben van” – Az oltásellenesek szószólója

Ismeretes, hogy Magyarországon az oltási program az egészségügyi dolgozók oltásával indult múlt év december végén: túlnyomó többségük fel is vette a koronavírus elleni vakcinát, csak kevesen maradtak, akik még nem oltatták be magukat. A kormány a koronavírus-járvány további hullámainak megfékezése és a betegek védelme érdekében döntött úgy, hogy az egészségügyi dolgozóknak kötelező a védőoltás felvétele, és az első vakcinát szeptember 15-ig meg is kellett kapniuk. Az ágazatban dolgozók ugyanis fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek, és egyúttal forrásai lehetnek a vírus terjedésének. Oltásukra saját egészségük és a betegek egészségének védelme érdekében is szükség van. Aki ezt megtagadja, azzal nem dolgozhatnak tovább.

Támogatják a vakcina felvételét

Az egészségügyi dolgozók kötelező oltását az Országos Kórházi Főigazgatóság – Okfő – kiemelten fontosnak tartja, csakúgy, mint a Magyar Orvosi Kamara és a Magyar Egészségügyi Szakdolgozói Kamara mind az ágazatban dolgozók, mind a betegek és a hozzátartozóik egészségének védelme érdekében.

(A borítóképen: Az egészségügyben dolgozók fokozottan ki vannak téve a fertőzésnek, és egyúttal forrásai lehetnek a vírus terjedésének)

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/a-megbetegedeseket-a-delta-varians-okozza-5880143/

https://boon.hu/kozelet/helyi-kozelet/tobb-orszagban-kotelezo-mar-a-virus-elleni-vedooltas-5880170/

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában