iskolakezdés

2021.09.02. 14:00

Taktaharkányban tartották idén a nemzeti tanévnyitót

„Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája” – idézte Szent-Györgyi Albert gondolatát Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere az országos tanévnyitó ünnepségen.

Petri Nóra

Fotó: Vajda János

Idén a Taktaharkányi Apáczai Csere János Általános Iskola adott otthont a XII. nemzeti tanévnyitónak. Az emberi erőforrások minisztere mellett Koncz Zsófia országgyűlési képviselő, a nagyközség polgármestere, Szemán Ákos és az oktatási intézmény igazgatója, Vizkeletiné Juhász Judit nyitotta meg az idei tanévet.

Jelesre vizsgáztak

Kásler Miklós beszédében elismeréssel szólt arról, hogy a pandémia okozta nehézségek ellenére a kritikus helyzetben a magyar iskola jelesre vizsgázott emberségből és szervezettségből.

– A magyar közoktatás nem várt gyorsasággal és eredményességgel állt át a digitális oktatásra, és oldotta meg a jelenléti és az alig ismert digitális oktatás nehézségeit – mondta a miniszter.

Köszönetet mondott egyúttal a pedagógusoknak, a szülőknek és a gyermekeknek is. A diákokhoz szólva így fogalmazott: „Ismerjétek meg hazátokat, a környező világ értékeit, tanuljátok meg tisztelni azokat. Bővítsétek és rendszerezzétek gyarapodó tudásotokat, hogy megragadhassátok a XXI. században adódó lehetőségeket, és uraljátok a kihívásokat. Ismerjétek meg a múltat, ezáltal megértitek a jelent, s így tudtok majd értékes, szép jövőt építeni.”

A pedagógusokról szólva arról beszélt, hogy a mindenkori kormányzat csak a kereteket tudja biztosítani, míg az oktatás és a nevelés sikere elsősorban az ő munkájukon, elhivatottságukon múlik.

– Neveljenek és oktassanak legjobb hagyományaink szerint. Tudással, szívvel, szeretettel – hangsúlyozta Kásler Miklós.

Felbonthatatlan szövetség

– Önökre, szülőkre hárul az a szép, felelősségteljes feladat, hogy gyermekük nevelésének módját megválasszák – szólt a szülőkhöz a miniszer. – Ezt a jogot a kormány minden körülmények között megvédi. A család sokkal több, mint a társadalom legkisebb egysége: a gyermekek, szülők, nagyszülők felbonthatatlan, mindennél értékesebb szövetsége, amelyből felépül a nemzet – húzta alá Kásler Miklós. Végül Szent-Györgyi Albert gondolatát idézte megnyitóbeszédében: „Olyan lesz a jövő, mint amilyen a ma iskolája.”

– Az egész térség számára hatalmas büszkeség, hogy itt valósul meg ez az országos jelentőségű esemény. Ez is azt mutatja, hogy mennyire fontos ez a vidék, az egész ország megismerheti Taktaharkányt – erről Koncz Zsófia, a térség fideszes országgyűlési képviselője beszélt a nemzeti tanévnyitón.

Kormányzati támogatásból

Szólt a tanévnyitónak otthont adó intézmény 2020-as megújulásáról is, amely közel 500 millió forint kormányzati támogatásból valósult meg.

– Soha nem volt még ennyi fejlesztés a közoktatásban Magyarországon, mint az elmúlt 4 évben, és nincs olyan iskola a szerencsi tankerületen belül, amelyet ebben az időszakban ne fejlesztettek volna, vagy ahol ne lenne várható valamilyen fejlesztés a közeljövőben – hangsúlyozta a térség országgyűlési képviselője. – A magyarok egyik legkiemelkedőbb értéke a szürkeállomány, iskoláink pedig a szellem és a test pallé­rozásán túl a nemzeti öntudat erősítését is szolgálják – húzta alá Koncz Zsófia.

(A borítóképen: Koncz Zsófia és Kásler Miklós Taktaharkány után Megyaszón is részt vettek a tanévnyitón)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában