Tanévkezdés

2021.09.02. 07:00

Az iskolafelújítás a várossá válásnak is méltó ünnepe

Kívül és belül is megújult a mezőcsáti Egressy Béni-iskola.

Tóth Balázs

Az évnyitón adták át a tanárok és diákok közösségének a felújított Mezőcsáti Egressy Béni Általános Iskolát és Alapfokú Művészeti Iskolát. Az ünnepségen az új elsősök és az ötödik osztályosok adtak műsort.

Vitéz Gábor Miklós intézményvezető üdvözölte a hatvan új elsőst, s biztatott mindenkit a szorgalmas tanulásra. Köszönte a fejlesztésben részt vevők munkáját, a pedagógusok kitartását, kérte a szülők egész éves támogatását.

Siposné Horváth Anita polgármester szerint a felújítással méltó módon ünneplik Mezőcsát várossá válásának harmincadik évfordulóját. A beruházás a városnak a reményteli jövőt jelenti, összefogással sikerült elérni, megköszönte minden résztvevő segítségét.

Tállai András, a térség országgyűlési képviselője szerint fontos a tanulási környezet, olyan körülményeket kell teremteni, amik segítik a gyerekeket igaz magyar emberré válni. Javasolta, gondolkodjanak a következő fejlesztésen.

Dr. Szantner Viktor, a Klebelsberg Központ kabinetvezetője az iskolát a Miska-kancsóhoz hasonlította, ami a megújulást szimbolizálja, a legfontosabb viszont, ami benne van. Elmondta, két uniós pályázatban 470 millió forintból újult meg az iskola belső tere, létesültek új szaktantermek és zenei termek, fölújították a tornatermet és a tetőt. Az önkormányzat pályázatával nagy volumenű energetikai felújítást valósítottak meg.

Gál János, a Mezőkövesdi Tankerületi Központ igazgatója köszönte mindenkinek az elmúlt másfél évet, és azt mondta, jelenléti oktatást szeretnének, ez mindenki érdeke.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában