A lányok a kezük alatt érnek anyává

A Mezőkövesdi Járási Hivatal Népegészségügyi Osztályán dolgozó szakember családvédelmi szolgálat kategóriában nyerte el a díjat. Nem számított az elismerésre, mert mint fogalmazott, ő a háttérben szeret dolgozni, afféle szürke eminenciásként. A védőnői pályán eltöltött 41 év elismerése azonban rendkívül jólesett neki.

Tudta, hogy jelölték a díjra?

Nagy meglepetés volt, amikor megkaptam az Év Védőnője díj átadására szóló meghívót. Nem tudtam a jelölésről, de nem tagadom, hogy nagyon meghatódtam, hiszen 41 év szakmai munkájának az elismerése. Rendkívüli érzés, hiszen a gondozottak és kollégák köszönete, megbecsülése kísérte végig a védőnői pályámat.

Úgy tudom, hogy egy történetet kellett beküldeni a jelöltekről. Kiderült, hogy önről milyen történetet küldtek be a felterjesztők?

Az derült ki, hogy a védőnő kolléganőim terjesztettek fel a díjra, és hogy semmilyen történetet nem küldtek be velem kapcsolatban. A szakmai életutamat írták le, azt, hogy hol dolgoztam eddig, és mi volt a feladatom, mit csináltam. Fondorlatos módon a jelölés előtt feltettek nekem egypár kérdést, de ebből nem jöttem rá, hogy mire készülnek. Nem volt nehéz dolguk, mert tavaly a szakmai vezetés terjesztett fel a Pro Sanitate díjra (az egészségért), és az ehhez készült szakmai önéletrajzomból szemezgettek. Egyébként soha nem fordult meg a fejemben, hogy valamilyen díjat szeretnék. Azt szokták mondani, hogy a védőnő szürke eminenciás. Dolgozik a háttérben, és ez a fontos. Valami ilyesmi a hitvallásom is. Mindegy volt, hogy melyik területen dolgoztam, a védőnői feladatok melyik részét láttam el, mindig szívvel-lélekkel csináltam. Engem ez töltött el elégedettséggel. Ha sikereim voltak, akkor örültem neki, ha kudarcaim, akkor azokból tanultam, és a tapasztalatomat felhasználtam később, hogy a munkámat még eredményesebben tudjam végezni. Nem vágytam tehát soha díjakra. A Pro Sanitate díjat egyébként az Emberi Erőforrások Minisztériuma adományozta. Gróf Batthyány-Strattmann László születésnapján, októberben lett volna a díj ünnepélyes átadása, de tavaly az ünnepség a járványügyi veszélyhelyzet miatt elmaradt.

Miért választotta annak idején a védőnői hivatást?

Ez érdekes történet. Nem készültem védőnőnek. Igazából a védőnői pálya választott engem. Egy dolgot tudtam csak, hogy gyerekekkel szeretnék foglalkozni és tanítani. Biológia–kémia szakos tanárnak készültem, de a pályaválasztás évében a biológiatanárom, aki nagyon kedves tanárom volt, dr. Csendes Andrásné azt mondta, hogy nekem védőnőnek kellene lennem. Nem tudtam pontosan, mi a feladata a védőnőnek, de emlékeimben élt egy kedves néni, aki a húgomhoz járt, és az édesanyám mindig nagy szeretettel fogadta. Otthon elmeséltem a szüleimnek, hogy mit javasolt a tanárom, ők pedig támogatták a javaslatot, mivel már gyerekként is mindig támogattam, segítettem másokat. Ekkor kezdtem el kutakodni, hogy mit is csinál pontosan a védőnő, és akkor megtudtam, hogy feladatai közé tartozik a várandósgondozás, a csecsemőgondozás, a kisgyermekgondozás, az óvodákba és iskolákba is jár. Nevel, szűr, okít, családokat látogat. Megtetszett a pálya, de sokkal többet nem tudtam róla. Mindenesetre a tanárom javaslatára jelentkeztem a főiskolára. ­1976-ban kezdtem meg védőnői tanulmányaimat Szegeden, az Orvostovábbképző Intézet Egészségügyi Főiskolai Karán. Fél éve voltam hallgatója a főiskolának, amikor egy szegedi képeslappal köszöntem meg a tanárnőmnek a segítségét, az iránymutatását. Azt is odaírtam a képeslapra, hogy „jó helyen vagyok”. A főiskolás évek nagyon szépek voltak, kiváló oktatóim tanításának hatására a szakmai elkötelezettség már akkor mélyen bevésődött a zsigereimbe. Ez határozta meg az egész pályámat.

Most mi a feladata?

Jelenleg járási vezető védőnőként dolgozom, és mellette a családvédelmi szolgálat feladatait látom el helyettesítéssel. Vezető védőnőként három járás tartozik hozzám, a mezőkövesdi, a tiszaújvárosi és a mezőcsáti. Ebben a térségben 48 védőnő dolgozik. Az ő szakmai irányításukat, szakmai felügyeletüket látom el. Ez teszi ki a napjaim nagy részét. Hozzátartozik még a mindennapi munkámhoz, hogy a védőnői hivatáshoz, a védőnői feladatellátáshoz kapcsolódó társszakmákkal együttműködjek, kapcsolatot tartsak, a védőnői panaszokkal, közérdekű bejelentésekkel kapcsolatban intézkedjek, kivizsgálást kezdeményezzek, amennyiben az szükséges. Szakmai látogatásokat végzek a védőnők segítése, támogatása céljából. Munkaértekezletek keretében szakmai ágazati jogszabályokat ismertetek meg a kolléganőkkel. Szakmai véleményt, javaslatot adok abból a célból, hogy a legmegfelelőbb színvonalú védőnői ellátás és védőnői szolgáltatás történjen. Ha össze kellene foglalnom, akkor azt mondanám, hogy mindegy, milyen területen végeztem a védőnői feladatokat, a családok támogatása, egészségfejlesztése, az egészségtudatos magatartás kialakítása, a védőnői szakma közmegbecsülésének javítása, a munka színvonalának emelése volt a legfőbb célom.

Nagy-nagy szeretettel beszél a munkájáról. Mi a védőnői pálya szépsége?

Rendkívül nehéz megfogalmazni pár mondatban, mert minden nehézség, megpróbáltatás és kudarc ellenére nagyon sok szépsége van. A védőnőség hivatás, bizalmon alapuló, segítő foglalkozás. Minden területnek, amit felsoroltam az imént, megvan a maga sajátossága. A feladatunk nem a gyógyítás, hanem a megelőzés, a tanítás, kezünk alatt generációk nőnek fel. Az élet kezdetétől, tehát a fogantatástól a felnőtté válásig segítő szándékkal vagyunk jelen a családok életében, akik beengednek minket az intim szférájukba. Támogatjuk őket, irányt mutatunk ahhoz, hogy egészségesen éljenek, szűrésekkel próbáljuk a betegségek korai felismerését segíteni, a súlyos betegségeket megelőzni. Őrködünk a gyermekek egészséghez való jogának érvényesülése felett. Közegészségügyi, járvány­ügyi feladatokat látunk el, egészségfejlesztést és -nevelést végzünk. Ezek mind csodálatos dolgok, hiszen az egészség védelme érdekében segítjük és támogatjuk a családokat. A szépségét jelenti az örök körforgás is. Megszületik egy csecsemő, szépen cseperedik, felnő, majd ő is anyává vagy apává válik. Csodálatos dolog, amikor egy nagymama felhív, hogy a lánya gyermeket vár, segítsek nekik. Így kerülnek hozzánk vissza a gyermekek immár felnőttként a pályafutásunk alatt. Nagyon jó érzés, hogy bíznak bennünk. Nem vagyok nagy facebookozó, de rendkívül jólesett, hogy a díjjal kapcsolatban rengeteg gratulációt kaptam. Egykori gondozottaim megköszönték, hogy annak idején milyen sokat segítettem nekik. „Emlékszel arra, hogy a második fiam nem akart anyatejet enni, te pedig azt mondtad, nincs cumisüveg, fejjem le a tejemet, te pedig pohárból megeteted a kisfiamat? És jöttél, megtetted, és végül a fiam még egyéves korán túl is szopizott, anyatejjel táplált volt”, írta az egyik édesanya, aki 20-30 év távlatából köszönte meg a segítségemet. Szerintem csodálatos pályán vagyok!

Mi az, ami az anyákat leginkább aggasztja napjainkban, miben kérnek legtöbbször tanácsot a védőnőktől?

Igazából az a legfontosabb, hogy megerősítsük őket az anyaságukban. Ösztönösen mindenki tudja, hogy mit kellene csinálni, de innen-onnan kapnak jó vagy rossz tanácsokat. Az interneten sajnos sok butaság terjed. A védőnő azonban iránymutatást tud adni. Elmondja, hogy mi lenne a legjobb adott esetben a magzatnak, a csecsemőnek, az óvodásnak vagy az iskolásnak. Az anyának joga van eldönteni, hogy a tanácsot elfogadja-e, vagy sem, de azért tudnia kell, hogy felelősséggel tartozik a gyermeke egészségéért. Ezt mi folyamatosan figyelemmel kísérjük, és ha kell, a társszakmáktól kérünk segítséget, hogy elérjük a céljainkat. Az aktuális gondok évek óta ugyanazok. Egészséges a magzatom, megfelelően fejlődik? Mi történik velem és a babával? A várandós kismamáknak el kell mesélnünk, hogy mi játszódik le a méhen belül. Meg kell őt hallgatnunk, hogy megtudjuk, mit él meg ezekben a hónapokban. A lányok és asszonyok a kezünk alatt érnek anyává. Amikor megszületik a babájuk, tele vannak aggodalommal. „Hogyan nyúljak hozzá, elég lesz-e az anyatej, hogyan kell szoptatni, rendben van a baba bőre, mindent jól csinálok?”, merülnek fel a kérdések. Folyamatos megerősítésre van szükségük. Amikor a gyermek belép a dackorszakba, vagy bölcsődés, óvodás lesz, akkor az anyák nevelési tanácsokat kérnek, iránymutatást. A védőnők folyamatosan szűrik is és ellenőrzik, hogy megfelelő fejlettségű-e a gyermek. Az anyákat is rávesszük arra, hogy figyeljék a gyermeküket. Szülői kérdőíven meghatározott mozgásformákat, fejlődési szinteket kell megítélniük. A védőnő ezt jóváhagyja, vagy felhívja a figyelmet, hogy bizonyos területeken milyen fejlesztésre lenne szükség.

Említette, hogy önt végül nem egy szép történettel terjesztették föl a díjra, de önnek bizonyára van egy szép története.

Sok szép történetem van, és nagyon nehéz ezek közül választani. Most egy olyan történetet mesélnék el, ami egy családról szól, hiszen az Év Védőnője díjat a családvédelmi szolgálat védőnőjeként kaptam meg. A családvédelmi szolgálatot az 1992-ben elfogadott magzatvédelmi törvény hozta létre. Az állam tehát a szolgálaton keresztül tölti be életvédelmi szerepét. A szolgálat feladata a családtervezési tanácsadás, az ifjúsági tanácsadás, a magzatvédelmi tanácsadás és az oktatási intézményeken kívül végzett preventív munka. Magzatvédelmi tanácsadásra akkor van szükség, amikor a válsághelyzetben lévő várandós nem tudja, hogy mit kezdjen a várandósságával. Ilyenkor abban segítünk, hogy felelős döntést tudjanak hozni. Olyan döntést, ami az anya, a magzat és a család számára is megfelelő. Ezzel kapcsolatos a történetem. Egy fiatal, alig 16 éves lány jött el a tanácsadásra az édesanyjával, mert a lány várandós lett. Ő egyébként évekkel korábban szexuális zaklatás áldozata lett a saját apja által. Az apa börtönbe került, az anya pedig új élettársi kapcsolatot létesített. Az anya azzal a jelszóval hozta be a lányát, hogy „ez a gyerek nem születhet meg”. Mondtam az anyának, hogy a döntés joga a lányáé, hiszen elmúlt 14 éves. Azonban hiába szerettem volna beszélgetni a lánnyal, egy szót sem szólt. Akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve leírtam egy papírra: „Beszélgetsz velem, ha kiküldöm az édesanyádat?” Azt írta vissza, hogy „igen”. Nem ment könnyen, de végül az anya elhagyta a szobát. És ekkor a lány megnyílt. Volt egy olyan gyanúm, hogy esetleg megint szexuális zaklatás áldozatává vált, ő azonban elmondta, hogy erről szó sincs, nagyon szereti azt a férfit, akitől várandós, bár jóval idősebb nála. A lány elárulta, hogy a gyermekét semmilyen körülmények között nem fogja elvetetni, mert úgy érzi, hogy őt igazán még senki nem szerette, csak ez a férfi, akitől a gyermeke van, és a gyerekétől is igazi szeretetet fog kapni. Hozzátette, hogy a gyermekét ő is felhőtlenül fogja szeretni, és ha egyedül kell küszködnie, akkor is megtartja. Kérte a segítségemet. Elmondtam neki a lehetőségeket. Azt is tanácsoltam, hogy beszéljen a gyermek apjával, hiszen ha szereti őt, segíteni fog. Az anya, amikor szembesült a tényekkel, hogy a lánya szeretné megtartani a gyermekét, hisztirohamot kapott. Hosszas beszélgetés után azonban magához ölelte a lányát, és azt mondta neki, hogy „na gyere, sok butaságot elkövettél, de melletted állok”. Elmentek, de követtem az életútjukat. A vége az lett, hogy a kislányt feleségül vette a gyermek apja, tudomásom szerint a mai napig együtt élnek, és nevelik a gyermeküket. Azt hiszem, hogy ez csodálatos történet, és bemutatja ennek a szakmának a nehézségét és szépségét. Vallom, hogy a védőnői szakterületek közül a családvédelmi szolgálat feladatainak ellátása az egyik legnehezebb feladat, hiszen a tanácsadás keretében gyakran előtör az önváddal küszködő nő fájdalma. Nekünk ebben a nehéz helyzetben úgy kell támogatni és tájékoztatnia őt, hogy felelősségteljes döntést tudjon hozni.

(A borítóképen: Árkiné Bajzáth Carmen, akit a kolléganői terjesztettek fel a díjra)