túl lazán vették?

2021.04.12. 19:00

Újranyitott hétvége, vegyes tapasztalatokkal

Ez volt az első hétvége a járványügyi intézkedések részleges feloldása után. És a jó idő is sokakat csalt elő.

Méhes László

Fotó: Bujdos Tibor

A járványügyi előírások betartásából nem vizsgáztak egyértelműen jelesre sem a vásárlók, sem a bevásárlóközpontok a veszélyhelyzeti fokozatos nyitás első hétvégéjén.

Lazább szabályok

Az Észak-Magyarország munkatársainak tapasztalatai legalább vegyesek voltak: a kis üzletekkel ellentétben a nagyáruházakban nem feltétlenül vették szigorúan a „tíz négyzetméterenként egy vásárló” szabályt, a zsúfolásig megtelt bevásárlóközpontban pedig többen is voltak, akik lazán kezelték a maszkviselési kötelezettséget.

A járványhelyzetben meghozott védelmi intézkedések lépcsőzetes feloldásának első fokozata április 7-én lépett életbe, ennek nyomán újra megnyithatott valamennyi üzlet, szolgáltató és az elmúlt hetekben zárva tartó Zsarnai piac is. Az egy légterű üzlethelyiségekre korlátozást csupán annyiban írt elő a kormányrendelet, hogy átlagosan 10 négyzetméterenként csak egy vásárló tartózkodhat bent.

A lazább szabályok és a jó idő a hétvégén a belvárosba csalogatta az embereket. Az utcák szinte teljesen megteltek, és parkolóhelyet is alig lehetett találni.

 

A bevásárlóközpontok szombaton a déli órákban túlcsordultak. A plázákban ugyanis nem korlátozták a betérők számát, így előfordult, hogy míg az üzleteken belül próbálták betartatni a vásárlók számát szabályozó előírást, addig a közösségi terekben megforduló tömegben nem lehetett betartani még a távolságtartás szabályait sem. Arról nem is beszélve, hogy a továbbra is előírt maszkviselést nem mindenki tartotta a maga számára kötelezőnek.

Jó Coop-példa

A belvárosi élelmiszerüzletek múlt hét csütörtöktől azzal igyekeztek védeni a vásárlóikat, hogy csökkentették az igénybe vehető bevásárlókocsik és kosarak számát. Csak annyit tettek elérhetővé, amennyi vásárlót az üzlet mérete alapján egy időben fogadhattak. Ezt a rendet követték a Búza téri Coop áruházban is, ahol a hétvégén egy alkalmazott külön is felhívta a vásárlók figyelmét a bevásárlókosár használatának kötelezettségére.

 

Négyzetméterrel arányosan

Az egyik városszéli hipermarketben viszont nem igazán lehetett ilyesféle „vevőszámlálást” tapasztalni. A jelentős számú látogatót látva nem lehetett egyértelműen eldönteni, vajon négyzetméterarányos-e a bent lévők száma.

(A borítóképen: Ismét kinyitott a miskolci Zsarnai piac is a mögöttünk lévő hétvégén)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában