romos épület

2021.04.29. 20:00

Romhalmaz lett a szanatórium

Miskolci lokálpatrióták privatizáció helyett inkább közösségi jellegű funkcióban látnák a csanyiki komplexum megújulását.

Szaniszló Bálint

20200522 Miskolc fotó: Kozma István KI Észak-Magyarország A Csanyiki szanatórium lromlott állapota.

Fotó: Kozma István

Aki a Majális parkként ismert miskolci kirándulóhelyet gyalogszerrel, kerékpárral vagy autóval szeretné megközelíteni, óhatatlanul el kell haladnia egy egykor szebb napokat megélt, kerítéssel körülvett, ma már inkább romhalmazra hajazó épületcsoport mellett. Az erdők ölelésében lévő, nagy kiterjedésű, ma már meglehetősen rozsdásodó kerítéssel védett komplexumot az idősebb városiak még KISZ-iskolaként, a kissé fiatalabbak pedig tüdőszanatóriumként ismerik. A legfiatalabbak – ha szüleik nem mesélték el a történetét – már inkább csak azt tudják, hogy ott egyre rosszabb állapotban lévő épületek vannak.

Próbálkozások sora

Az ominózus épületcsoportot még a szocialista időkben, a Kommunista Ifjúsági Szövetség számára építették – innen ered a KISZ-iskola név –, és fiatalok töltötték meg többnyire az épületeket, amelyek bentlakásos oktatási táborként működtek rengeteg közösségi helyiséggel, önálló könyvtárral, konyhával és hatalmas étkezővel.

A rendszerváltás után elvesztette eredeti funkcióját, majd egészségügyi célokra alakították át: ott működött például a Szent Ferenc Kórház tüdőszanatóriuma.

Amikor a gyógyító funkció is megszűnt, az akkori tulajdonos Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat eladásra kínálta a komplexumot olyan félmilliárd forint körüli kikiáltási áron. Nem sikerült eladni, ám rengeteg ötlet hangzott el, hogy mihez is lehetne kezdeni a nagyon is kedvező környezetben lévő, a Bükk hegység erdeivel körülvett épületcsoporttal. Sokan szerették volna, ha megmarad a gyógyító funkció, de szó volt rekreációs központ létrehozásáról, vagy az is felvetődött, hogy labdarúgó-akadémia legyen ott. Volt, aki szállodakomplexumnak is el tudta volna képzelni.

Egyik ötletet sem sikerült valóra váltani, az épületcsoport egy ideig az Állami Egészségügyi Ellátó Központhoz tartozó komplexumnál volt, majd közvetlen állami kezelésbe vették. Folyamatosan őrzik, de az állapota egyre romlik, egyre csökkentve a hasznosítás esélyét.

A legnagyobb közösségi portál lokálpatrióta csoportjában vetődött fel legutóbb, hogy nem kellene annyiban hagyni a helyzetet, és ébren kellene tartani a volt szanatórium sorsának rendezését. Úgy vélik, hogy nem kellene magántulajdonba adni az épületeket, hanem olyan funkciót találni nekik, amely szegről-végről a közösség számára is jó lehet.

Mint megtudtuk, három esztendeje például az vetődött fel, hogy a rendőrség számára egy rekreációs központ jöjjön létre. Állítólag akkor valamiféle informális tárgyalás is kezdődött az ügyben. Újabb hírek nincsenek erről, de több megye összefogásával nem tűnik elvetéltnek az ötlet. Ezzel ugyan nem kerülne közvetlenül Miskolc tulajdonába a komplexum, de a benne kialakítandó funkciók révén miskolciak számára jöhetnének létre munkahelyek, és hozzájárulhatna az idegenforgalom egyes funkcióinak fejlődéséhez is.

(A borítóképen: Az épületeken nem kevés nyomot hagyott az idő vasfoga)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában