Imázsépítés

2021.04.17. 07:00

Márkaépítés: készül a Tokaj brand

Tokaj és Sárospatak a történelem során mindig szoros kapcsolatban állt egymással, ez a kapcsolat a mindennapokban is megvan.

Fotó: Erdős József

Folytatja Sárospatakon a márkaépítést, Tokajban pedig elkezdik a munkát – jelentette be Tokajban tartott sajtótájékoztatóján a két Hegyaljai város polgármestere és Körmöndi Zoltán, a Pure Design Team vezetője. Ez első lépésként azt jelenti, hogy a sárospataki székhelyű cég szakemberei elkészítik a város márkastratégiáját.

A két város összefogása eddig is kiemelkedett Hegyalján, Körmöndi Zoltán szerint ez a jövőben még szorosabb lehet amiatt, hogy komolyan gondolják az imázsépítést.

– Ennek köszönhetően pedig nemcsak lokális gondolkodás kezdődött el, hanem regionális szinten is megvalósult ez. A két város egymást erősítve akár kommunikációban, rendezvényekben vagy idegenforgalomban is kiválóan tud együttműködni, reméljük, ezt több település is felismeri a közeljövőben és hasonló mezsgyére lép – hangsúlyozta a szakember.

Szoros kapcsolat

Tokaj és Sárospatak a történelem során mindig szoros kapcsolatban állt egymással, ez a kapcsolat a mindennapokban is megvan. A települések természeti köteléke pedig a Bodrog folyó, aminek idegenforgalmi hasznosítása is napirenden van, régi vágya a térségnek egy menetrend szerint közlekedő hajójárat indítása is. Sárospatak 2006-ban, Tokaj pedig 2008-ban kapta meg a Kultúra Magyar Városa címet, ami szintén egy fontos kapcsolódási pont.

– Eddig is összehangoltuk a fejlesztéseinket és a rendezvényeinket, amiben lehetett, együttműködtünk – tette hozzá Aros János polgármester. – Mindenki érzékelheti, hogy az utóbbi öt-tíz évben mekkora lendületet kapott a térség. Most érkeztünk el ahhoz a ponthoz, hogy talán mindenki felfogja: közösen sokkal erősebbek lehetünk, mint ha minden település a saját kis fejlesztéseit építgeti és irigykedik vagy esetleg keresztbe tesz a másiknak – tette hozzá a sárospataki városvezető, aki kiemelte azt is, hogy az elkövetkezendő években újabb mintegy százötven milliárdos fejlesztési csomag érkezik a térségbe, emiatt is szükséges az összefogás, amihez példát szeretnének mutatni.

Tokaj is fontosnak tartotta, hogy elkezdődjön a brand építése – Posta György

A két városnak most is van több közös, folyamatban lévő pályázata, a humánerőforrást segítő és fejlesztő projektekben közel egymilliárd forint áll rendelkezésre. Ezenfelül pedig a kormányzati fejlesztésekből ez a két település részesülhet a legnagyobb arányban, Tokaj és Sárospatak is közel tíz-tíz milliárd forintot költhet fejlesztésekre. Aros János hozzátette, a két város közötti kapocs a 37-es számú főút felújítása, valamint az első szemeszterét szeptemberben indító Tokaj Egyetem lehet, aminek a név­adója Tokaj és az egykori Comenius Főiskola székhelyén kap otthont Sárospatakon.

A saját brandjük fejlesztése kapcsán Aros János elmondta, a gyakorlatban ez azt jelenti, hogy legalább településen belül egy egységes szolgáltatást kell biztosítaniuk. Ez vonatkozik a rendezvényekre és az idegenforgalomban szereplőkre is. Szerinte ennek a kiterjesztése szükséges a teljes borvidékre, amire, mint mondta, fogékonyságot érez. Hozzátette, a kézfogással azt akarják megmutatni, hogy elindult a közös munka, egyelőre saját forrásból és bíznak abban, hogy a térség valamennyi települése csatlakozni fog.

Kiterjesztenék borvidéki szintre

A tokaj-hegyaljai összefogás megerősítésének egyik első lépése a Polgármesterek Borának, illetve az ezt körülvevő „szövetség” megújítása volt. A borvidék huszonhét településének egysége mindkét város számára fontos, a fejlesztési csomagnak köszönhetően pedig mindenki nyertese lehet az összefogásnak. Posta György tokaji polgármester szerint kialakulhat egy olyan egységes arculat és marketingstratégia, amivel még több turistát vonzhatnak, akik pedig még több vendégéjszakát tölthetnek a térségben.

– Tokaj is fontosnak tartotta, hogy elkezdődjön a brand építése. Ez azért is fontos, mert a helyiek véleményére alapulva készülhet el. Nemcsak az önkormányzat vagy a képviselők véleményét jelenti ez, hanem egy széles körű kutatás alapján alakul ki a stratégia, aminek mentén lehet a jövőt tovább építeni. Ennek pedig egy közösség­építő ereje is van, nagyon szeretnénk, ha egyre többen csatlakoznának mindehhez – emelte ki Posta György, aki szerint a településeken történő turisztikai fejlesztések mellett fontosak az olyan elemek is, mint az épülő kerékpárút, ami a tervek szerint egészen Kassától vezet majd Tokajig, végig a Hegyalján.

Egységesen

A két település közötti együttműködés kapcsán hozzátette, már eddig is tettek lépéseket afelé, hogy az ideérkező vendégek kikapcsolódását minél szélesebb körben segítsék, és bízik abban, hogy ehhez a jövőben egyre többen fognak csatlakozni. Posta György szerint ez azért is lehet fontos, mert a jövőben akár többletforrásokat is jelenthet a településeknek az, hogy ha egységesen jelennek meg. Azt pedig korábban Wáberer György, a térség fejlesztéséért felelős kormánybiztos is hangsúlyozta: cél, hogy Hegyalja és Zemplén térsége az ország harmadik legkedveltebb turisztikai célpontjává váljon.

(A borítóképen: Aros János, Körmöndi Zoltán és Posta György az egyeztetésen)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában