Környezetvédelem

2021.04.25. 17:30

Látványosan gyűlt az e-hulladék tavaly

Nagy számban adtak túl a régi háztartási nagygépeken és hűtőszekrényeken a magyarok a járvány alatt.

Szaniszló Bálint

Fotó: Shutterstock

Földiék három gyermeket nevelnek, mindhárman iskolások. Amikor tavaly elrendelték az iskolákban a digitális oktatást, kénytelenek voltak gyarapítani a család számítógépkészletét, hogy mindhárom iskolás részt tudjon venni a „távoktatásban”. Aztán év közben gyarapodtak a gondok, hiszen tönkrement a televízió és kisvártatva a hűtőszekrény is. Hitelből pótolták mindkettőt, de igyekeztek gyorsan törleszteni az így keletkezett adósságot.

Földiék mindkét háztartási gépet úgy vásárolták, hogy a lerobbantat leadták az áruház számára, és ezért még némi kedvezményt is kaptak. Ráadásul amikor hozták az új készüléket, a szállítók elvitték a régit is. Ez a módszer már bevett gyakorlat a hazai kereskedelemben is, hiszen a forgalmazók érdekeltek az e-hulladék begyűjtésében.

Harmadával több volt

Nagy számban adtak túl a régi háztartási nagygépeken és hűtőszekrényeken a magyarok a járvány alatt – ez derült ki a Media­Markt műszaki áruházlánc és az Inter-Metal Recycling Kft. adataiból. Tavaly több mint harmadával több e-hulladék került a feldolgozóhoz, mint előző évben, a leadott össztömeg közel kétharmada pedig hasznos anyagként vissza is került a gazdaságba. Összesen 1648 tonna elektromos vagy elektronikus hulladék került tavaly a feldolgozóhoz, csak a MediaMarkt vásárlóitól. Ez a mennyiség számszerűsítve 3 százalékkal több, mint a 2019-ben leadott 1216 tonna.

A készülékek közel 80 százaléka háztartási nagygép és hűtőgép, de háztartási kisgépek és képmegjelenítő berendezések (monitorok, televíziók) és számítógépek is szép számmal kerültek a feldolgozótelepre.

A szakemberek szerint – ahogy a Földi család példája is mutatja – a leadott e-hulladék látványos mennyisége a járványidőszaknak is betudható, hiszen a huzamosabb otthonlét a háztartások életét nagyban átszervezte: több számítástechnikai eszközre volt szükség, de a rendkívüli korlátozások idején például sokan betáraztak fagyasztott élelmiszerből és sok esetben le is cserélték a régi hűtőkészüléket egy újabbra. A műszaki áruházlánc beszámolója szerint a fagyasztószekrények és fagyasztóládák többszörösét adták el az előző év azonos időszakához képest, és hasonlóan teljesítettek a nagyobb fagyasztókapacitással bíró kombinált hűtőszekrények is. A műszaki cikkek iránti érdeklődést továbbá az otthoni munkára és a digitális oktatásra való átállás is fokozta, mely sok esetben a régi készülékek leadását is magával vonta.

A leadott elektronikai hulladék jelentős részét ma már újrafeldolgozzák. Tihanyi Ervin, az Inter-Metal Recycling elektronikai hulladék üzletágának vezetője elmondta, hogy például a MediaMarkt által hozzájuk eljuttatott berendezésekből 61 százalékban sikerült olyan anyagokat kinyerni (vas, réz és alumínium), melyek kohászati feldolgozás után nyersanyagként hasznosulnak a termelésben. A feldolgozók emellett a veszélyes összetevőket is eltávolítják ezekből a berendezésekből, így a vásárlók a környezet védelmének szempontjából a legjobb helyre juttatták el megunt vagy elhasznált műszaki eszközeiket.

„Jó látni, hogy a vásárlóink nagy része, amikor műszaki berendezésekre ruház be, arról is gondoskodik, hogy a régi készülékek is a megfelelő helyre kerüljenek és a megfelelő módon hasznosuljanak – ezzel csökkentve a környezetterhelést – osztotta meg gondolatait Szilágyi Gábor, a MediaMarkt ügyvezető igazgatója. – A felelős vásárlói szemléletre szeretnénk felelős kereskedői szemlélettel válaszolni, így tovább fejlesztjük hulladékgazdálkodási folyamatainkat, melyek a beszerzés, vásárlás vagy szállítás során keletkező valamennyi hulladéktípusra is kiterjednek...”

(A kiszuperált elektronikus berendezések ma már jórészt újrahasznosíthatók)

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában