projekt

2021.04.30. 19:30

„Egy nap Tolcsváért”: együtt ültettek fákat

Gyerekek és felnőttek közösen ültettek el közel 90 facsemetét Tolcsván: tíz helyszínen telepítették a fákat, nyolc helyszínen pedig a már meglévő ágyásokat, növényeket tették rendbe, vagy pótolták a hiányzó növényzetet.

Forrás: PH

A facsemeték között van piros levelű juhar, gömbszivarfa, pirosvirágú galagonya, fűzlevelű kőris, gömbkőris és japán vérborbolya, melyeket egy projektnek köszönhetően tudott beszerezni a település. Az „Egy nap Tolcsváért” elnevezésű alkalom elérte célját, az egész települést megmozgatta. Az óvodás gyermekek ugyanúgy segítettek a facsemeték elültetésében, mint a szüleik, az óvoda dolgozói, az önkormányzati dolgozók, vállalkozók, az egyházak és a nemzetiségi önkormányzatok képviselői vagy a nyugdíjasok. A helyiek mellett Major Ernő Tolcsváról elszármazott nyugdíjas és Szabó Tamás nyugdíjas egyetemi tanár kifejezetten a faültetés miatt tértek vissza egy napra a településre. A szervezők pogácsával, frissítővel vendégelték meg az önkéntes faluszépítőket.

(A borítóképen: Kilencven csemetét ültettek el)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában