Interjú: Tállai András országgyűlési képviselővel

2021.04.25. 09:00

Dél-Borsod fejlődésének titka az összefogás

A régió helyzetéről és jövőjéről beszélt az Északnak Tállai András országgyűlési képviselő.

Csákó Attila

Az összefogás fontosságát hangsúlyozta az Északnak Tállai András miniszter-helyettes, a 7. számú választókerület országgyűlési képviselője. Úgy látja, hogy a pandémia végeztével a gazdaság felfutásának nyertese lehet a térség.

Az Észak-Magyarország Év sportolója szavazáson a tíztagú zsűri döntése alapján a felnőtt csapat kategóriában a Mezőkövesd Zsóry FC labdarúgócsapata végzett az élen, azok után, hogy tavaly Magyar Kupa-döntőt játszott, az NB I.-ben pedig a 4. helyen végzett. Mit jelent ez az elismerés a városnak, a csapatnak?

– Az elmúlt időszakban sok örömet okozott és számos dicsőséget hozott Mezőkövesdnek a csapat. A városban mindannyian egy emberként szurkoltunk a Mezőkövesd Zsóry FC-nek, együtt ünnepeltük a győzelmeket, a nehéz időszakokból pedig közösen álltunk fel. A sikereinkre, eredményeinkre büszkék vagyunk, az elismeréseket köszönjük, ezek mind-mind hozzájárulnak a város hírnevének öregbítéséhez.

– És önnek?

– Egy régi történet jut eszembe, körülbelül 15 évvel ezelőtt történt, amikor még az NB III.-ban játszottunk. Egy közösségben, barátok között azt mondtam, hogy leszünk mi még a megye legjobb csapata… Természetesen a barátaim nevettek, hiszen nem gondolták, hogy ebből valaha igazság lesz, nem hitték, hogy ezt komolyan mondom és mindent meg fogok tenni azért, hogy így is legyen. Most büszkén mondhatom, hogy papírunk is van erről: mi vagyunk a legjobb futballcsapat a megyében. Valahol ez a történet is azt bizonyítja, hogy érdemes álmokat szövögetni és érdemes dolgozni az álmainkért nap mint nap. Fontos, hogy szeressük, amit csinálunk, mert ha így teszünk, akkor lesz eredmény. Ezt igazolja a Mezőkövesd Zsóry futballcsapatának története.

Erőt a családja, az unokái és a lakóhelye szeretete ad számára

– Valaki azt mesélte nekem nemrég, hogy önnek annyira fontos a csapat, korábban maga tudósított a mérkőzésekről. Ez igaz?

– Igen, úgy 35 évvel ezelőtt – alacsonyabb osztályban – valóban tudósítottam a mérkőzésekről az Északnak.

– Ön a klub elnöke, mik a tervek, hová nőhet fel a csapat?

– Bevallom, különösebb terveink nincsenek. Azt szeretnénk, hogy minél tovább maradjunk az NB I.-ben, minél többször teljen meg a stadion és minél több embert tudjunk szórakoztatni. Persze ehhez jó és eredményes csapat kell, és nagyon fontos az is, hogy a futball szórakoztató és élvezhető legyen. A háttérben pedig nagyon komoly utánpótlásra van szükség, ami elengedhetetlen ahhoz, hogy egy klub, egy csapat, egy sportág működőképes legyen. Persze, álmodozunk arról, hogy érmet szerezzünk a bajnokságban, vagy hogy kupát nyerjünk, mert álomnak mindig lennie kell, de azt nem mondanám, hogy ezek tervek, a terv az, hogy az NB I.-ben szerepeljünk minél tovább.

– Hogyan értékeli a labdarúgás hazai helyzetét? Lesz újra Aranycsapatunk?

– Az elmúlt 10 évben nagyon sokat fejlődött a magyar labdarúgás, a feltételeket, az infrastruktúrát tekintve, a TAO-rendszer pedig a kormány részéről kiváló kezdeményezés, nagyszerű ötlet volt, mely hatalmas lökést jelentett a sportnak, ezen belül a labdarúgásnak is. Ennek eredményeként sokat fejlődött a magyar bajnokság, ezáltal a válogatott teljesítménye is javult, kijutottunk az Európa Bajnokságra, egymás után kétszer is, és reális esélyünk van arra, hogy a világbajnokságon is részt tudjunk venni. Persze, ez még messze van az Aranycsapattól, de az ország labdarúgására is igaz az, hogy kellenek álmok, amelyekért lehet és érdemes küzdeni. Bízom benne, hogy lesz még olyan csapatunk, aminek nagyon sok magyar ember fog tudni örülni, és még büszkébbek lehetünk majd a magyar válogatottra, a magyar futballistákra, köztük a mezőkövesdiekre is. Hadd emeljem ki, hogy most először a Mezőkövesd Zsóry FC is adott egy válogatott labdarúgót, Cseri Tamás személyében, aki éppen a közelmúltban négyszer is meghívót kapott a nemzeti csapatba. Különösen büszke voltam a San Marino elleni válogatott meccsen, mivel három olyan labdarúgó is kezdőként lépett pályára a magyar válogatottban, akik Mezőkövesden kezdték NB I.-es pályafutásukat: Sigér Dávid, Szalai Attila és Cseri Tamás. Sok sikert kívánok nekik, és a magyar futballnak!

Nemcsak a csapat, hanem az egész térség sikereiben biztos Tállai András

– Beszéljünk a térségről! A 2013–2020 közötti európai uniós költségvetési ciklusban több mint 44 milliárd forintnyi nyertes pályázat kötődik a Mezőkövesdi járáshoz a Széchenyi 2020 pályázati kiírásokon keresztül. Ezek közül mire a legbüszkébb?

– Az mindig külön öröm számomra, amikor olyan fejlesztési forrást sikerül szerezni, melynek segítségével egy vállalkozás, egy cég, egy gazdasági társaság megőrzi a munkahelyeit, vagy akár tovább tudja fejleszteni azt. Nagyon sok ilyen forrás érkezett a választókörzetembe, így évről évre mindig újabb és újabb munkahelyek tudnak létrejönni amellett, hogy a régiek is megmaradtak. Különösen jó érzés azt látni, hogy a választókörzetem öt városának és 49 kisebb településének infrastruktúrája teljes egészében megújult, és az elmúlt évek alatt teljesen megváltozott a települések képe, mintha nem is ugyanazokba a falvakba, városokba érkeznénk. Persze ez hosszú évek közös munkájának az eredménye. Nemcsak a településeket összekötő utak újultak meg, hanem ezek mellé kerékpárutak is tudnak épülni, továbbá örömmel mondhatom, hogy nemsokára bejelenthetjük: a választókörzet minden települése szennyvízcsatorna-hálózattal ellátott. Összességében tehát első és legfontosabb cél és feladat a munkahelyek megőrzése, új munkahelyek létrehozása, illetve ezek hátterének, feltételrendszerének kialakítása. A 7. számú választókerület polgármestereivel egy úton járunk, közösen gondolkodunk: célunk az itt élők biztonságának megteremtése, mely elsősorban a munkahelyek stabilitását jelenti, továbbá a színvonalas életminőség, a komfortos és élhető lakókörnyezet kialakítását.

– Melyek voltak a legmeghatározóbb fejlesztések a térség jövőjét illetően?

– A választókörzetemhez – ahogy már említettem – 54 település tartozik, és mindegyik sorsát, fejlődését szívügyemnek tekintem. Kiemelném közülük az új és stabil munkahelyek teremtését elősegítő fejlesztéseket: a Mezőcsáton és Mezőkövesden épülő ipari parkokat. Előbbi 600 millió forintból valósult meg 10 hektáron, míg a matyó fővárosban mintegy 2 milliárd forintból összesen 30 hektáros terület fog a vállalkozások rendelkezésére állni. Regionális jelentőségűek a közlekedést érintő beruházások, például a mintegy 20 km hosszan megvalósított külterületi útfelújítás, továbbá a belterületi utak folyamatosan zajló felújításai. Fontos fejlesztés a tiszai vonal több települését is érintő útszakaszok megújulása.

Bükkábrányban bányamúzeum, Muhiban emlékmű épült, a közelmúltban elkészült a Zsóry Liget a fürdő bejáratánál, emellett a tiszabábolnai strand, a nyéki és a mályi strand fejlesztése és zajlik a mezőcsáti és a bogácsi fürdő korszerűsítése is. Több jelentős beruházás van folyamatban a térségben: épül a Bükkzsérc–Mezőkövesd és a Miskolc–Eger kerékpárút Bogácson és Bükkszentkereszten szabadtéri színpad és rendezvényhelyszín, míg Mezőkövesden hamarosan elkészül a Hadas városrész turisztikai fejlesztése.

„Az összefogás az az erő, amely eddig is meghatározta a dél-borsodi és bükkaljai régió jövőjét”

– Tállai András.

– Az oktatásban és az egészségügyben is nyomon követhető a változás?

– Igen! Az oktatás és egészségügy alapvető pillérei életünknek, ezért is örülök, hogy 18 új bölcsőde létesül két év alatt választókerületemben. Kistokajban, Mezőcsáton, Hejőkeresztúron, Bükkábrányban és Mezőkövesden iskolabővítések vannak folyamatban, új torna- és szaktantermek épülnek, továbbá 29 település iskolájában energetikai korszerűsítés valósul meg. Mintegy 517 millió forintból 15 településen újulnak meg, illetve épültek orvosi rendelők, továbbá több mint 4 milliárd forint jut a középületek állagmegóvására és energetikai fejlesztésére.

– Az egyik legnagyobb körzet országgyűlési képviselőjeként hogyan látja a vírushelyzet alakulását e régióban?

– Sajnos a térségünket is ugyanúgy érintette a koronavírus, mint az ország bármely más részét. A választókörzetemben azt tapasztaltam, hogy az emberek összefogtak, települési szinten az önkormányzatok segítőkészek voltak az ott lakókkal, különös tekintettel az idős emberekre, így a komolyabb problémát eddig sikerült megelőzni. Az emberek elfogadják, hogy csak oltással lehet megelőzni a súlyos betegséget, azaz a vakcina beadása szükséges ahhoz, hogy megállítsuk a járványt és mielőbb visszaállhasson az életünk a régi kerékvágásba. Azt hallom az emberektől, hogy mindenki szeretné már a korábban megszokott életét élni, szeretne megnyugodni szerettei miatt is, hogy biztonságban vannak, hogy ne kelljen félni, hogy elkapják-e a betegséget, aggódni a tünetek, szövődmények miatt. Azt gondolom, hogy együtt le fogjuk győzni a vírust, melyhez az egyetlen és elengedhetetlen megoldás az oltás! Örülök, hogy Magyarországon, ezen belül a dél-borsodi és a bükkaljai régióban józan gondolkodással és felelősségteljesen képviseljük az oltás szükségességét.

„Együtt le fogjuk győzni a vírust, melyhez az egyetlen és elengedhetetlen megoldás az oltás!”

– Milyen mértékben viselte meg gazdaságilag a régiót, a vállalkozókat és az itt élőket a járvány?

– Minden 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató gazdasági szereplővel beszélgettem a vírushelyzet kapcsán, hogyan érintette őket, mit tapasztaltak, hogyan látják a jövőt. Azt látom, hogy egyetlen ilyen cég sem szűnt meg a térségünkben, emellett mindenki arra törekedett, hogy a munkavállalóit megtartsa, és ezért nagyon komoly áldozatokra voltak képesek. Az összefogás országos, térségi és munkahelyi szinten is létfontosságú napjainkban, hiszen a vírus olyan nyomást gyakorol az élet minden szereplőjére, melyet csakis együttesen, felelősségteljesen és előrelátóan gondolkodva, összefogva lehet megoldani. Nagyon örülök, hogy térségünkben továbbra is működik az összefogás, az az erő, amely eddig is meghatározta a dél-borsodi és bükkaljai régió irányát. Hiszen egy közösség – jelen esetben egy nehéz időszak túlélése kapcsán – csakis így működhet. Persze egy ilyen nagyságrendű probléma nyomot hagy maga után. A mi feladatunk és kötelességünk a megoldás megtalálása, a segítségnyújtás jelen helyzetben is.

– A vírushelyzet a vendéglátás és a szállodaipar területén komoly nehézséget okozott.

– Sajnos ezekben az ágazatokban, miután nem volt bevételük, nem sikerült az állásokat megtartani, viszont reményeink szerint kormányzati segítséggel a régióban élő érintett vállalkozások is újra talpra állhatnak.

– Hogyan látja, a várható turisztikai fellendülésből miként profitálhat majd a három fürdővel rendelkező település: Kövesd, Bogács, Mezőcsát?

– A járványhelyzet után, ha újra szabadon mozoghatnak majd az emberek, akkor várhatóan még a korábbinál is nagyobb igény lesz a szórakozásra, a kikapcsolódásra, a turizmusra és ez a térséget is pozitívan fogja érinteni: a Zsóry fürdőt, a Bükkalját, Bogácsot és természetesen a megújuló mezőcsáti fürdőt is. Fel kell készülni arra, hogy ezek a vállalkozások egyszerre jóval több embert tudjanak majd kiszolgálni, melyhez komoly munkaerőre van szükség. Tehát a nyitás új és komoly lendületet ad majd a térségnek. A felújított Zsóry fürdő és környezete, illetve a bogácsi fürdő, mely most is épül, szépül, továbbá a mezőcsáti fürdő mellett a Tisza adta turisztikai lehetőségek, az új kerékpárutak, a bükkaljai turisztikai látványosságok mind-mind óriási lehetőség előtt állnak. Most persze „összeszorított foggal” várjuk a vírushelyzet végét, viszont az alagút végén egy stabil, és reményteli jövőkép látható, mely erőt adhat mindannyiunknak. Magyarország Kormánya odafigyel a családokra, az idősebb polgárok védelme mellett továbbra is kiemelt figyelmet és támogatást kapnak a magyar családok, hogy biztos lábakon álljanak és boldog, elégedett jövőt tudjanak tervezni.

Tállai András a politikai támadásokra az elvégzett munkájával akar válaszolni

– Matyófőváros és számos környező település bizonyos tekintetben olyan, mintha Ausztriában lenne az ember: rend, tisztaság és nyugalom van. Mit gondol – bár az előbb már részben érintettük – Mezőkövesd turisztikai lehetőségeiről?

– Az elmúlt években, évtizedekben nagyon sokat dolgozunk érte, hogy még elismertebb legyen ez a térség idegenforgalmi szempontból. A település két turisztikai alappillére a gyógyfürdő és a népművészet, mindkettő kiemelt fejlesztési terület, hiszen nevezhetjük őket Mezőkövesd mágneseiként. A Zsóry-fürdőre és környezetére szinte rá sem lehet ismerni, hatalmas fejlődésen megy keresztül a matyó népművészet bölcsője, a Hadas városrész, valóban tiszta és rendezett környezet fogadja a vendégeket. A hotelek, szállodák megújulnak, még több turistát tudnak majd idevonzani. Ez természetesen igaz a térségben lévő többi turisztikai élményre és szolgáltatásra is. Most még ugyan mélyponton van ez az ágazat, de ha sikerül túl lennünk az egészségügyi és gazdasági válságon, akkor pontosan ez a terület lehet a régió húzóágazata: a térség hatalmas fejlődésének lehetünk majd szemtanúi, Mezőkövesd központtal.

– Egy teljesen új építésű, impozáns, modern épületben tanulhatnak majd zenét, képző- és iparművészetet, táncot Mezőkövesd és a járás iskolás gyermekei. Mi ennek a régen várt beruházásnak a jelentősége?

– Mezőkövesd egy összetartó település, ahol mindig arra törekedtünk, hogy az itt élők valóban otthon érezzék magukat a városban. Ehhez elengedhetetlen, hogy biztonságos és szép környezetben élhessünk, hogy a város a mindennapokban is élhető és kényelmes legyen. Esztétikus és tiszta parkok, játszóterek, többféle sportolási és szabadidős lehetőség álljon a rendelkezésére amellett, hogy az infrastruktúra is megfeleljen a 21. századi feltételeknek. A kisgyermekes családok számára alapvető, hogy az oktatás is megfelelő körülmények között működjön. Nagy öröm, hogy az elmúlt időszakban az összes óvoda- és iskolaépület megújult, és számos fejlesztés valósult meg. Ezen kívül szeretném kiemelni, hogy választókörzetemben az oktatás területén két komoly beruházásról tudok beszámolni: Körömben egy teljesen új általános iskolát fogunk tudni építeni, Mezőkövesden pedig 57 év után új impozáns és minden igényt kielégítő zeneiskola épül, így méltó körülmények között fog majd zajlani a művészeti oktatás is a városban. Az új művészetoktatási komplexum megépítése évtizedes problémát old meg, hiszen a térség tehetségeinek gondozása végre méltó helyen fog zajlani. Ez egy 2800 négyzetméter alapterületű épületkomplexum lesz, mely járási szinten 250 diák számára ad majd lehetőséget, hogy megismerje, megszeresse a zenét, a képzőművészetet, a táncot, mindezt modern, kulturált, európai szintű körülmények között.

A vírus utáni nyitás új és komoly lendületet ad majd a térségnek

– Államtitkárként és országgyűlési képviselőként is rengeteget utazik, folyamatosan részt vesz a körzete életében, ezt még ellenfelei is elismerik. Milyen időbeosztással él, mi ad erőt önnek?

– Idén májusban lesz 23 éve, hogy országgyűlési képviselőként szolgálom a térség lakóit. Mindig a hitvallásom szerint dolgozok: ez pedig a maximális teljesítmény. Amikor az embernek van célja, tudja, hogy mit szeretne elérni, akkor hajtja a lendület, ám amellett, hogy büszke vagyok az eredményeinkre, mégsem tudok hátradőlni, hiszen én már a következő feladatot látom, a legutóbbi fogadóórámon hallott ügyet próbálom megoldani, a települések kéréseit teljesíteni. És hogy mi ad erőt? Erre nagyon könnyen tudok válaszolni: a családom, az unokáim és a lakóhelyem szeretete.

– Milyen kampányra számít a jövő évi választás során?

– Sok kampányon vagyok már túl és azt látom, hogy a kihívóim egyre támadóbbak és keresik a hibáimat, a munkámat próbálják becsmérelni. Így lesz ez 2022-ben is, erre fel vagyok készülve, melyre egy dologgal kívánok válaszolni: az elvégzett munkámmal.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában