várfelújítás

2021.03.17. 07:00

Milliárdos értékű fejlesztési tervek Füzéren

A várfelújítás újabb fejezete zárult le, de az önkormányzat már előkészítette a folytatást is.

Bódisz Attila

Fotó: Bódisz Attila

A felső várban a felújítássorozat első ütemének befejezéseként elkészült a konyha, a sütőház, az ecetesház és a gazdasági épület szakasza európai uniós, valamint hazai támogatások felhasználásával – közölte az Északkal Horváth Jenő polgármester.

Megjegyezte, ez már a harmadik olyan uniós program, amely a felső várat érinti. Ezzel kialakult a középkori főzőhelyek működésének hiteles bemutatási lehetősége. A konyhában például nyílt tűzhelyen lehet korabeli ételeket sütni-főzni, a kemence is újra használható, és az ecetes műhelyt szintén korhűen rendezik be – sorolta a polgármester.

A következő két év fontos feladata a szükséges források előteremtése

Horváth Jenő

Hozzátette: a gazdasági épületek funkcióit teljes mértékben helyre kívánják állítani, erre alapozva szeretnék majd bemutatni a középkori gasztronómiát, az ételek elkészítésének módszereit. A valamikori ecetműhely működésének bemutatását szakmai partnerek segítségével oldják meg, akik hiteles receptek alapján készítenek majd ecetet. Érdekességként elmondta, hogy régen az emberek egyfajta üdítőitalként beáztatott aszalt gyümölcsökkel ízesített ecetes vizet is ittak, ami nemcsak a szomjukat oltotta, de egészséges italnak is számított az ecet előnyös élettani hatásai miatt. A gazdasági épület emeleti és tetőtéri részeiben kiállításokat rendeznek be többféle tevékenységet – például az aszalást – interaktív módon bemutatva. A kapcsolódó épületek terveit pedig már a második ütem tartalmazza.

További 6,5 milliárd forint

A folytatásról szólva Horváth Jenő elmondta: az év végén zárult program alapkőletételén elhangzott, hogy a vár továbbfejlesztésére kidolgoztak egy összesen 6,5 milliárd forintos programot. Ez a második üzem munkálatainak forrásigénye, amelyet 75 százalékban már előkészítettek – közölte. Például jogerős építési engedélyekkel és kiviteli tervekkel is rendelkeznek – tette hozzá. Több esetben eredményes minősített közbeszerzési eljárást folytattak le, vagyis már megvan a kivitelező is. A következő két év fontos feladatának nevezte a szükséges források előteremtését. Így az eredeti vár kétharmada készülne el. A második ütem tartalmát ismertetve kifejtette: annak keretében készülne el a szökőkút virágoskerttel kiépítve és a virágoskert fölötti torony is a hozzá tartozó loggiával. Megépülne a várkapitányház a leomlott külső várfalszakasszal együtt. Szintén elkészülne a politikus-költő nevét viselő Rimay János-ház a kapcsolódó épületrészekkel, a lőréses bástyafal pedig a tervezett nyári színházi estéknek is helyet adó, rátelepített nézőtérrel és színpaddal együtt épülne meg. Ezek mind előkészített állapotban vannak, és ha sikerül forrást találni hozzá, akkor a kivitelező bármikor felvonulhat az építési területre, és épülhet tovább Füzér vára – jelentette ki Horváth Jenő.

A harmadik ütem

Hozzátette: létezik egy harmadik üteme is a rekonstrukciónak. Ennek keretében egyebek mellett a bejárati kapunak és a bástyának a „tömegét állítaná vissza” eredeti állapotába. Mint kiderült, ez a projekt is jogerős építési engedéllyel rendelkezik. Ezzel együtt egy kabinos felvonó is épülne, amely segítene a hegytetőn álló vár megközelítésében. A Szent György-toronyban helyeznék el a libegő fogadó- és indulóállomását. Aláhúzta: a vár könnyebb megközelíthetősége érdekében már eddig is tettek lépéseket. Ilyen az a parkolóbővítés, amelynek a munkálatai már tavaly decemberben befejeződtek. A befogadókapacitás bővítése mellett főleg a buszok parkolási, várakozási lehetőségeit szélesítették, mert arra mutatkozott különösen nagy igény. Ezek mellett elektromos járművek és kerékpárok töltési lehetőségének is elindították a kivitelezését. Mindezeken túl a faluból a várba vezető út mellé egy gyalogossétányt is kialakítottak, hogy a megnövekedett gépjárműforgalom ne jelentsen veszélyt a közút szélén gyaloglókra. Ennek főleg a várbéli programok alkalmával van különösen nagy jelentősége, amikor kiemelten sok vendég érkezik az erődítményhez – mondta a polgármester.

Bakancsos turistáknak

A füzéri önkormányzat a váron kívül, ahhoz részben kapcsolódva is tervezi a turizmus további fejlesztését. A település polgármestere kiemelte: az úgynevezett Fehérlófia játékpark, függőkert egy része már elkészült, ahol gyerekek, családok a mondát játszhatják végig, amennyiben sikerül teljesen kiépíteni a tervezett programot, amelynek egyelőre körülbelül a felénél tartanak. A függőkert másik felének kiépítése közbeszerzési eljárás alatt van, arra is forrást keresnek – fűzte hozzá.

Rámutatott: a füzéri vár térségében található a Nagy-Milic, valamint a falut körülvevő gyönyörű természeti környezet. Emlékeztetett rá, hogy korábban itt volt az Országos Kéktúra kiindulópontja, és ma is a bakancsos turisták közkedvelt célpontja. Erre alapozva egy úgynevezett kék kereszt útvonal létrehozását tervezik egy gyalogosfüggőhíddal. Ez már több min tízéves terve a füzérieknek – mondta Horváth Jenő. Elmondása szerint ez a programelem most lép át tanulmányterv szintjéről az engedélyeztetés folyamatába. Ez a kéktúrához kapcsolódó alternatív túraútvonal lenne a Nagy-Milic völgyében, szép látvánnyal a környező hegyekre, a füzéri várra, valamint az alatta elterülő völgyre – közölte a polgármester.

Elárulta: gondolkodnak kerékpáros fejlesztésekben is, szeretnének például becsatlakozni a Sárospatak és Kassa közötti kerékpárútba. Úgy tűnik, ezt meg tudják oldani a Tokaj-Zemplén Fejlesztési Program támogatása segítségével. Ez egy körülbelül 7,5 kilométeres egységes kerékpárutat jelent. Kiemelte: a környéken már épültek kerékpáros szakaszok, ezek hálózatba kötése a céljuk.

(A borítóképen: A füzéri vár legutóbbi építési munkálatai)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában