Egy éve van járvány

2021.03.11. 20:00

Home office, oltakozás, nyunyóka: ilyen volt a járvány egy éve

Napra pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy nem csak egy közegészségügyi válságról van szó. A Covid–19 innentől világjárvány lett.

Kiss Daniel, Detzky Anna

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Fotó: Shutterstock

2019 szilveszterén már több nemzetközi lap is közölte a hírt, miszerint kínai hatóságok több tíz tüdőgyulladásos megbetegedést vizsgálnak a Hupej tartománybeli Vuhan városában. Ekkor még nem volt ismert a betegség oka, és azt sem tudták megerősíteni az illetékesek, hogy a SARS-hoz köthető vírusról van-e szó, írta bő egy évvel ezelőtt a Reuters.

Az ezt követő évet gyökerestül felforgatta a világ minden táján elterjedő koronavírus. Mutatjuk, hogy miképp alakultak az események, mígnem Magyarországra is megérkezett az a járvány, melynek éppen harmadik hullámával küzdünk.

Az első napok

A helyzet súlyosságát felismerve a járvány kitörési pontjából hazamenekítették az éppen kint tartózkodó magyarokat. A lezárt kínai tartományból február 2-án érkeztek meg heten francia közvetítéssel a honvédség repülőjével, akiknek ezután 14 napra karanténba kellett vonulniuk, amíg a vírus lappangási ideje le nem járt. Végül kiderült, hogy nem ők lesznek az első koronavírusos fertőzöttek Magyarországon.

Tavaly februárban már több hazai lap is fokozottabb vásárlási lázról számolt be, ekkor ugyanis már sokan a legrosszabbtól tartottak. A vírus terjedése elérte a környező országokat, ahol féltek egy kínaihoz hasonló zárlat bevezetésétől. A már érintett országok közül ez a félelem Olaszországban hamar valósággá is vált, teljes tartományokat kellett lezárni az egyre erősebben terjedő vírus miatt.

Március 4-én már a járványról részletesen tudósító kormányzati honlapról is tájékozódhattak az emberek. Március 5-én már két iráni származású diákról szóltak a hírek, akiket elsőként azonosítottak aktív fertőzöttként: idehaza is elkezdett terjedni a járvány.

Napra pontosan egy évvel ezelőtt jelentette be az Egészségügyi Világszervezet (WHO), hogy nem csak egy közegészségügyi válságról van szó. A Covid–19 innentől világjárvány lett.

Ugyanezen a napon hirdette ki az országos veszélyhelyzet kezdetét Magyarország kormánya is. Kínából, Iránból, Olaszországból és Dél-Koreából nem magyar állampolgárok számára tiltott lett a beutazás, a szlovén és osztrák határainkon visszaállt az ellenőrzés, minden hazatérő magyarra pedig kéthetes karantén várt.

Home office, oltakozás, vakcina, nyunyóka

Most megmutatjuk, hogyan változott az életünk: az alábbi szavak ezt jól érzékeltetik. Tavaly ilyenkor még nem gondoltuk volna, hogy mára mindenki használni fogja: maszk, karantén, home office, oltakozás, vakcina, nyunyóka, operatív törzs. A vírus idején keletkezett új szavakból 400 szócikkes szótár is készült (Veszelszki Ágnes nyelvész kötete), abból is idézünk néhány különlegességet: maradjotthonka, covidinka (vírustagadó, de olyan személy is, aki pánikol), fotelvirológus, fotelkonferencia, e-locsolás (húsvétkor), e-sörözés, vécépapírkrízis, élesztőpárbaj skype- vagy zoom-kocsma.

A koronavírus-járvány az idősekre változatos módon hatott, de voltak olyanok közöttük, akik kreatív ötletekkel gazdagították az elmúlt egy évet. Két nyugdíjast is megkérdeztünk, hogyan telnek a vírus hónapjai. Mindketten megtalálták a helyüket.

Mindig aktívan

– Gyökeresen megváltozott minden körülöttem az elmúlt évben. Az első néhány hónap a döbbenettel, az útkereséssel telt – emlékezett vissza Greut­ter Zoltánné, a Martin-kertvárosi Nyugdíjas Egyesület elnöke. – Mivel együtt élek a pedagógus lányommal és hatéves unokámmal, ezért megnövekedtek a nagymamai feladataim. Az egyesülettel, pedig amikor csak lehetett, bükki kirándulásokat szerveztünk.

Greutter Zoltánné | Fotó: ÉM

Új ötletnek számít, hogy azokat az alkotótevékenységeket, amelyeket eddig az egyesületünkhöz tartozó kreatív klubban végeztünk, most egyénileg csinálják otthonaikban a klubtagok. A legnagyobb előkészület a novemberi Márton-napi programra volt, amire libamájat tartalmazó libafigurákat és kézfertőtlenítőt, illetve maszkot tartalmazó ajándékcsomagokat állítottunk össze. Karácsonykor pedig a klubhelyiségünk udvarát díszítettük fel és helyeztünk el benne egy szabadtéri betlehemet, ami a városrész lakói számára is nyitva állt. Jelenleg éppen kokárdát varrunk, amit egy üdvözlőlappal kísérve küldünk majd ki március 15-én a klubtagoknak.

Online folytatta

Dr. Dobos László, a miskolci Gyermekváros nyugalmazott igazgatója, Miskolc város dísz­polgára, a nyugdíjazása után is aktív maradt. Az idősek képzésébe vetette bele magát a Harmadik Kor Egyeteme Miskolc Közhasznú Alapítvány elnökeként. A járvány idején online folytatta szervezőmunkáját.

Dr. Dobos László | Fotó: ÉM

– 2020 márciusában a Szépkorúak Akadémiáját és a kazincbarcikai Szenior Szabadegyetemet is bezárták, ahol korábban tanulási, ismeretterjesztési lehetőséget biztosítottunk az idősek számára – mondta dr. Dobos László. – A hallgatóink megkerestek telefonon, hogy hiányzik nekik a képzés. Egy levelezésből bontakozott ki az EduSenior Karantén Képzési Program, amely az idősödés művészete témakörrel indult. Aztán ez egyre bővült különböző alprogramokkal. Mindez rengeteg szervezőmunkával, levelezéssel és telefonálással járt, amiben néhai feleségem, később pedig lányom és két fiúunokám is besegített – mondta Dobos László.

Saját tapasztalatok

– Úgyhogy abszolút nem éreztem üresnek a bezártságot. A Maradj otthon! mozgalom keretében, pedig elindítottam március 16-tól a Laci bácsi levelei sorozatot, amiben saját tapasztalataimról számoltam be a bezártságban, és igyekeztem a járvánnyal kapcsolatos hasznos tanácsokkal ellátni az idős társaimat.

(A borítóképen: Mindennapi viseletünkké vált a maszk)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában