szilveszter éjjel

2021.01.02. 20:00

Még sok gazda keresi elkóborolt kutyáját

Mint minden szilveszterkor és újévkor, ezúttal is nagyon sok kutyus szaladt világgá félelmében.

Hegyi Erika

Forrás: Illusztráció/Shutterstock

Annak ellenére, hogy szerényebb volt a mostani szilveszter az előzőeknél, ugyanúgy repültek a tűzijátékok és durrogtak a petárdák, mint az elmúlt években. A Miskolci Állatsegítő Alapítvány elnöke, Kisfalvi Nyina azt mondta az Északnak, hogy újév napján egy elkóborolt kutyus érkezett be hozzájuk, kettőt pedig megtalált valaki, aki ideiglenesen befogadta őket. Azonban ha két napig nem jelentkeznek értük, akkor a menhelyre kerülnek. Viszont nagyon sokan hívták az alapítványt amiatt, mert elveszett a kedvencük.

– A belvárosban és az Avas-Délen komoly tűzijátékozás és durrogás volt. És bár az idén csak magánházak kertjéből lehetett fellőni a tűzijátékokat, de ennek ellenére a lakótelep is szinte égett. Láttam egy drónt is, ami mindezt felvette – jelezte Kisfalvi Nyina.

Segített a leolvasó

Hasonló a tapasztalata Pintér Attilának, a Szilveszteri Állatmentő Ügyelet munkatársának. Megtudtuk tőle, hogy 130-140 bejelentés érkezett hozzájuk péntek délig országszerte olyanoktól, akik a kutyájukat keresték. Hangsúlyozta, aki kóborló ebet talál, az a legjobb, ha meg tudja fogni, és el tudja vinni egy Mol-kútra, ahol van chipleolvasó. De az is nagy segítség, ha a kutya mellett tud maradni addig, amíg nem érkezik a helyszínre egy állatmentő. Ha valaki este 8 óra körül talál gazdátlan kutyát, akkor ha teheti, fogadja be reggelig, hiszen az állatvédők önkéntesei sem járkálhatnak a városban 8 után.

(A borítókép illusztráció!)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában