fejlesztés

2021.01.24. 14:00

Jöhetne a tram-train, de új sínpálya kellene hozzá

Észak–dél irányú villamosvonal épülhetne Miskolcon, amivel Kazincbarcika és Tiszaújváros is megközelíthető lehetne.

Hajdu Mariann

2021.01.20. Szentes Tram Train bemutató. Fotó: Kurucz Árpád (KA) Magyar Nemzet

Forrás: MW

Fotó: Kurucz Árpád

Miskolc térségében is fejleszthetik az elővárosi kötöttpályás közlekedést, ha beválik a napokban át­adott, Szeged–Hódmezővásárhely között megvalósult tram-train útvonal, vetette fel a napokban Lázár János a prototípus járművet bemutató sajtótájékoztatón. A vasútvillamos (talán ez a megfelelő fordítás – a szerk.) 80 milliárd forintból valósult meg, a mintaprojektért felelős kormánybiztos Miskolcon kívül a Nagyvárad–Debrecen, a Szombathely–Kőszeg, valamint elsőként a Szeged–Szabadka összeköttetést említette a folytatás lehetséges helyszíneiként.

Miskolcon újra és újra felmerül a villamosvonalak további fejlesztése. Két elképzelés „versenyzik” évtizedek óta egymással, egyrészt az észak–dél irányú villamos (Repülőtér–Centrum–Hejőcsaba), másrészt a vasgyári iparvágány, amely a Tiszai pályaudvartól halad az egyetem mellett a Vasgyárba.

Miskolc városi és elővárosi kötöttpályás közlekedési rendszerének fejlesztéséről annak idején megvalósítási tanulmány is készült – 900 millió forint pályázati forrást nyert rá a város – tartalmáról 2014-ben számolt be lapunk. Abban mindkét villamosvonal fejlesztésének tervei szerepeltek, ám arról, hogy mi lett a tanulmány sorsa, pályázik-e megvalósítására a város, nem tudtunk meg többet sem akkor, sem később az elmúlt hat évben.

A város vezetésének aktívan lobbizni kellene az érdekében – Dorner Lajos

Vagyis tanulmány már van, de a megvalósításról eddig nem esett szó – egészen mostanáig.

Dorner Lajos, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) elnöke az észak–dél irány fejlesztését látja perspektivikusnak.

– A Kazincbarcika–Miskolc–Tiszaújváros tram-train vonal tűnne életképesnek, nagyon jól kihasználható lehetne a gyárakba bejáró dolgozók miatt. Most hatalmas, főleg az észak felől Miskolcra érkező autó- és buszforgalom, miközben a párhuzamos vasútvonal kihasználatlan, azért, mert elkerüli a városközpontot. A tram-train lényege, hogy ezeket a kihasználatlan vasútvonalakat hasznosítsa, a nagyvároson belül viszont villamosként viselkedik, és bemegy a városközpontba, oda, ahová az emberek igyekeznek.

– A megvalósíthatósági tanulmány az észak–déli kötöttpályás tengely Miskolcon belüli szakaszára a három lehetséges útvonal közül (Villanyrendőr, Centrum, Szinvapark) a Centrumon át vezetőt javasolja. Ez azt jelenti, hogy a repülőtér környékén ágazna el a Kazincbarcika, vagy akár Ózd felől érkező pálya, onnan haladna a Szentpéteri kapun át a Centrumig, ahol át lehet szállni a kelet–nyugati villamostengelyre, majd a Csabai kapun át Hejőcsaba irányába folytatná útját, és ott csatlakozna rá ismét a vasútra.

Igaz, így az Avas, Tapolca mint potenciális útvonal kimaradna, de később továbbfejleszthető lehetne a projekt. „Nem lehet mindent egyszerre megoldani”, hangsúlyozta, nem lenne olcsó beruházás, ezért célszerű a projektet szakaszolni, például az északi, várhatóan nagyobb forgalmú szakasszal kezdeni.

– Pályázni kellene az uniós támogatásra, és a város vezetésének aktívan lobbizni kellene az érdekében, például a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-vel (NIF Zrt.) közösen – mondta. Első körben az engedélyes és kiviteli tervekre, második körben a megvalósításra.

Nincs benne a beruházás

Hozzáfűzte, a következő évek operatív programjának eddigi terveiben egyelőre nem szerepel a beruházás, de pont a Lázár János-féle bejelentés ad reményre okot. Egy biztos, verseny van a települések között a projektért, és az, hogy Miskolc esetén nemcsak az ötlet létezik, hanem van egy kész, uniós forrásból finanszírozott tanulmány, előnyt jelenthetne.

Kérdeztük, hogy a másik, iparvágányos fejlesztésben lát-e a VEKE fantáziát, de a szakember nemmel válaszolt. „Arra nem lakik senki”, érvelt, nem az alapján kell projekteket tervezni, hogy most hol vannak sínek, hanem azt kell figyelembe venni, hogy az emberek honnan, hová akarnak eljutni, fogalmazott.

A témában kerestük a miskolci önkormányzatot, de választ nem kaptunk.

(A borítóképen: Szentesen mutatkozott be a tram-train Magyarországon)

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a boon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában